A békák és a tíz csapás

Edömér hiába úszkált egész nap, a vérré vált folyó csak nem hagyta nyugodni. Mert persze, Nemerének igaza van. Képtelenség. De mégis… Erik nem az a nagyszájú békakölyök, akit bármikor tódításon lehet kapni. Erik komoly békafiú, talán egy kicsit túl komoly is. Nem szokott hetet-havat összehordani csak azért, hogy elkábítson egy szép békalányt. Persze ezzel nem állíthatott oda Erik elé, aki ráadásul idősebb is volt nála jóval. Nem kérdezhette meg, hogy ugyan mit hantáltál össze Ercsikének, vagy hogy is volt az a sztori a vérrel telt folyóval. Pedig mindennél jobban szerette volna tudni, úgyhogy sokat gondolkodott, hogyan kérdezhetné meg ezt Eriktől. De nem jutott eszébe semmi okos. Úgyhogy amikor az esti koncertet adták az öregek a tó partján, kicsit bizonytalanul ugyan, de odaugrált Erikhez, aki éppen az esti szúnyogvadászatra készült. Lehuppant mellé a sekély, békalencsés vízbe, és egy darabig hallgatott.

– De szép ez a tó – mondta végül, mert fogalma sem volt, hogyan vágjon bele.– Olyan szép tiszta, meg izé... Kék... Meg édes...

Erik rásandított a kisbékára.

– Csak nem te is a vérré vált Nílus történetét akarod hallani? Edömér döbbenten nézett Erikre, de az csak mosolygott.

– Ne aggódj! Te vagy az ötödik, aki erre kér. Valahogy híre ment a tó partján, hogy a tíz csapásról meséltem Ercsikének, és most minden kisbéka ezt szeretné hallani.

– A tíz micsodáról? – kapta fel a fejét Edömér.

– A tíz csapásról, amiről a Biblia ír. És amiben a mi népünk is szerepel.

– Tényleg? Akkor tényleg igaz? – csodálkozott Edömér. – Mi, a békák is szerepelünk a Bibliában?

Erik komolyan bólintott.

– És… Izé… Az a vérrel teli folyó is benne van?

– Igen – válaszolt Erik. – Az volt az első csapás, amellyel Isten Egyiptomot sújtotta.

– De hát ez szörnyű… Ha vérrel telik meg egy folyó, abban nem élnek meg a békák… Meg semmi más. A halak is kipusztulnak. Minden állat, ami a vízben él – hüledezett a kisbéka.

– Úgy bizony – bólogatott Erik. – Szörnyű csapás lehetett ez.

– De miért csapkodott Isten ilyen szörnyűségesen?

– Mert a fáraó rabszolgasorba vetette Isten népét, a zsidókat, és nem akarta őket elengedni. Mózest és a testvérét, Áront küldte el Isten a fáraóhoz, de hiába. Egyiptom királya hallani sem akart arról, hogy a zsidók elhagyják az országát, és hazatérjenek régi földjükre. Ekkor jött az első csapás, hogy a Nílus vize vérré vált. Azután következtünk mi.

– Mi? Mármint a békák? – kerekedett el Edömér szeme.

– Igen – bólintott Erik –, de az egyiptomiak nem örültek nekünk. Mert békák lepték el az egész országot. Kiugráltak a folyóból, ellepték a városokat, az utcákat, a tereket. Bementek a házakba, az embereknek nem volt nyugtuk tőlünk. Olyan volt, mintha a népünk megszállta volna Egyiptomot.

– Ó – csodálkozott el Edömér –, akkor az egy békainvázió volt.

– Igen – bólintott Erik –, egy egész békasereget állított Isten a szolgálatába, hogy meggyőzze a fáraót. De ő nem engedett. Úgyhogy aztán jöttek a szúnyogok, a böglyök, a sáskák és még egy csomó súlyos csapás, míg végül a zsidók elhagyhatták Egyiptom földjét, és elindulhattak a Kánaánba.