A nagyszabású projekt a Dunántúli Református Egyházkerület megbízásából indult útjára, tulajdonképpen olyan, mint egy lexikon, csak élő közösségekről szól. A kisfilmeket 2018-tól kezdve, több mint két éven át forgatták, és hiánytalanul megtekinthetők a pápai Ótemplomban, a Pannonia Reformata Múzeumban. – A kiállításokon általában régi történeteket láthatnak az emberek, de nekünk egészen más volt a célunk. A több mint 350 filmmel azt szeretnénk megmutatni, hogy a dunántúli reformátusság mai is élő közösség – magyarázza lelkesen Köntös László, a Dunántúli Református Gyűjtemények főigazgatója, a projekt ötletgazdája.

Ez a mi történetünk

Az ótemplomi kiállításon nem csupán tárgyakat akarnak bemutatni, hanem azok üzenetét szeretnék hozzákapcsolni napjainkhoz. – Ennek a gondolatnak a része, hogy kivétel nélkül mindegyik dunántúli református gyülekezetről és templomaikról készítettünk egy kisfilmet. Ha eljön hozzánk egy református ember és rákattint arra a „sárga pöttyre” a monitoron, akkor találkozhat a saját gyülekezetével – mutat büszkén a képernyőre Köntös László. – A filmeket böngészve a látogató találkozhat akár az őseivel is, hiszen a kisfilmekben régi iratok, anyakönyvek, emlékek is előkerülnek. A látogatóink sok-sok katartikus élményről számoltak be, hiszen megrendítő lehet, amikor valaki felfedezi őseinek nyomát egy-egy felvételen. A reformátusság élete hosszú történeti folyamat, amelybe már mi is beletartozunk. Szeretnénk a látogatóinknak elmondani, hogy miben hiszünk, mit gondolunk a világról, az emberről és Istenről. Nem múzeumi tárgyakat akarunk kiállítani, hanem elmesélni, hogy mitől vagyunk mi reformátusok – hangsúlyozza Köntös László.

Közösségek és pontok

Varga András a Pápai Városi Televízió vezetője, Mike László filmes szakember. Mindketten magánemberként vállalkoztak a feladatra, és hatalmas szakmai elhivatottsággal készítették el a kisfilmeket. A Dunántúl 353 településén járva lelkészekkel, gondnokokkal beszélgettek, istentiszteleteken forgattak, drónfelvételeket készítettek, egy-egy helyszínre akár többször is ellátogattak, így váltak teljessé az alkotások.

Varga András egy hatalmas monitor előtt mutatja a térképen azokat a pontokat, amelyek egy-egy dunántúli települést jeleznek, s amelyeknek kisfilmjeit egy applikáció segítségével azonnal elindítják a kiállítás látogatói. – Ezek azok a helyek, ahol református templom, harangláb vagy imaház található, mi mindenhová elmentünk forgatni, ami református, és igyekeztünk megmutatni az ott élő gyülekezeteket – mondja.

Az utolsó református

– Az életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy ebben a munkában részt vehettem. Olyan helyekre jutottam el, ahova az ember csak úgy, hétköznapi módon egy kiránduláson vagy nyaralás alkalmával nem jut el – erről már Mike László filmkészítő beszél az Ótemplomban, miközben a háttérben forognak a kisfilmek.

– Számtalan aprócska zsákfalu, mások által sosem látott, ismeretlen település került fel a térképünkre. A feladatunk egy része az építészeti emlékek bemutatása volt, és amikor ennek szellemében nekiláttunk a munkának, érdekes felismerésünk volt, hogy az üres templomokat nem olyan filmezni, mintha egy istentiszteleten, egy működő, lélekkel teli épületben mozogna az ember. A forgatásokon rengeteg olyan emberhez kerültem közelebb – lelkészekkel, gondnokokkal beszélgettem –, akik egy életre gazdagabbá tettek. Mindegyik helyhez köt valamilyen meghatározó emlék, előfordult, ahol maga a templom különlegessége, például a kiskorpádi templom, amely háromszögletű alaprajzával egyedülálló Közép-Európában. Ez csupán egy építészeti példa, de sok-sok emberi sors is megérintett. Az egyik megrázó emlékem az volt, ahol már nem működött gyülekezet, de az utolsó még helyben szolgáló lelkész lánya bejárt a templomba harangozni. Ő a szívét, lelkét beleadja a vasárnap déli harangozásba is, pedig már nem tud híveket hívni, mert a településen az utolsó református ő maga.