Ábrahám öreg szolgája nem győz betelni az Isten vezetésének következményével, azzal az áldással, amely urát, Ábrahámot kíséri mind a mai napig. Vele van az Isten ebben a különlegesen nehéz küldetésben, amikor ura fiának, Izsáknak kell feleséget hoznia. Betelik a megtapasztalás adta örömmel, valóban vele van az Isten, ahogyan megígérte. Nem lehet nem elmondani, nem azonnal elmondani azt a megtapasztalást, ahogyan a sokat látott szolga átélte ezt a napot. Beszélni kell, a vendégszeretet lábmosásban megnyilvánuló eseménye után azonnal, az étkezést megelőzően, mert az Úr angyala valóban őrt állt ebben a küldetésben. Isten jelenlétének sorozatjeleit adta, ezért ezt el kell mondani. A továbblépés előtt, a háziak döntéshozatala előtt látniuk kell Isten keze munkáját. Az Isten jelenlétének megtapasztalásáról nem szabad hallgatni, annak továbbadását nem szabad halogatni, kényelmi szempontokat elé helyezni. Micsoda kiváltságuk a keresztyéneknek: elmondhatják, elmondhatjuk, hogy az Úr mit tett velünk és értünk Krisztus által. S micsoda bátorítás lehet ez az életük különböző ügyeiben a döntés előtt állóknak!

1Kor 14,1–25

1. zsoltár

Felesleges mozzanat – mondaná korunk embere. Ókori rend szerint érkezik a feleség Izsák számára. Minden eldőlt, nem? Ábrahám eskü terhe alatt hozat feleséget rokonai közül későn született fiának, Izsáknak. A szolga jó eredménnyel járta meg az utat, a feladatot példaértékűen teljesítette. Minden eldőlt. Mire való az elfátyolozás? Arra, hogy a szolga újra beszéljen. „A szolga (...) elbeszélte Izsáknak mindazt, amit végzett.” (66) Izsáknak tudnia kell, hogy ebben a számára életfontosságú eseményben is benne van az ígéret vonala. Emlékeznie kell arra, hogy milyen az, amikor Isten rendel ajándékul társat, hozzáillőt. Olyat, akivel továbbvihetik az ígéret vonalát. Tudnia kell Izsáknak a részleteket, azt, ahogyan a szolga elindult, kért, kapott, megszállt. Ahogyan Rebeka várakozás nélkül elindult az általa megértett, mégis ismeretlen jövő felé. Izsáknak előre tudnia lehet, hogy ebben a házasságban nemcsak szerelem, családalapítás van, hanem Isten nagy tervének beteljesülése. Izsáknak tudnia kell, hogy az Úr biztosítja őt élete minden területén. Mert ez az Úr az, aki állja a szavát a teremtett világ szabadítására és mindennapos életeseményeink biztosítására vonatkozóan is. A fátyol, amellyel Rebeka eltakarta magát, amíg a szolga beszámolt, nem elválasztott, hanem összekötötte őket az Úr tetteinek megértésében.

1Kor 14,26–40

463. dicséret

Mai jogrendszerünk, igazságérzetük alapján vizsgálva Ábrahám elhatározására és intézkedésére azt mondanánk, hogy nem igazságos, hiszen Ábrahámnak voltak még gyermekei Izsákon kívül. Azonban nemcsak ennyi bejelentés hordozza az örökségről szóló rendelkezést, hanem szakaszunkban az is világos, hogy ő a többiekről is gondoskodik (6). A különbségtétel alapja nem egyszerű emberi szimpátia Izsák iránt, hanem a megértett és Ábrahámban megérett ígérethez való következetes ragaszkodás. Az Istentől kapott kijelentés és annak többrendbeli megerősítése hat ilyen elkötelező erővel Ábrahám életében. Tudja, hogy azon a vonalon kell haladnia, amelyet elhívatásakor az Úr egyértelművé tett. Megtapasztalta Izsákkal együtt a Mórijá hegyén, hogy az Úr gondoskodik, nekünk pedig ennek kell alávetnünk dolgainkat. Az ígéretek összefüggésben vannak egymással, egészen addig, ami a nagy áldozatban, Krisztus megváltó cselekedetében történt. Erre alapozva nekünk még nagyobb bizalommal kell lennünk kijelentéseire nézve.

1Kor 15,1–11

347. dicséret

Küzdelmes időszakról olvasunk, amely Izsák, az ígéret fia életében nyomon követhető. Éhínség, amely a nélkülözés ténye mellett a döntéshozatalhoz szükséges gyötrődéssel jár. Isten eligazítást ad arra nézve, hogyan lehet átélni a vészterhes időt. S közben áldások forrásává válik a hely Izsák számára, jó megélhetés, megtalált, tápláló források, amelyekből tápláló vizű kutak lesznek. Újabb támadás: kutakat betömő filiszteusok, mindennapokat szomorító ellenség. És az Úr alkalmas időben, helyen újra mondja az eredeti kinyilatkoztatást, amely Izsák és a vele levők életerejét visszaadja: „Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak...” (24b) Majd pedig igazolás Istentől arra nézve, hogy jó helyen vannak, jó úton haladnak, hiszen a gyűlölködők, akik korábban elűzték őket, meglátják, belátják, hogy Isten védelme alatt él Izsák családja, ők a választottak. S ekkor hangzik el az ellenséges erők belátása: „...veled van az Úr.” (28) Mekkora megtapasztalás ez, megvetettség közben, hátratételek után, újrapróbálkozásokat követően! Azt mondja a fellengzős lelkű ellenség: be kell látnunk, hogy Isten veletek van. Micsoda többlete ez sokszor küzdelmes keresztyén életünknek, amikor ebben a hittudatban élünk: Immánuel! Velünk az Isten! Őrizzük a szívünkben Jézus szavait minden körülmények között: „...veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)

1Kor 15,12–34

421. dicséret

Hogyan lehetne felmenteni Izsákot, Rebekát, Jákóbot és Ézsaut ebből a bonyodalmas élethelyzetből? Csalás és ámítás. Végtelenül sok gyarló dolog, esendőség szövi át ezt az eseményt. Honnan indul el a megváltoztathatatlan végeredmény, hol keletkeznek a bonyodalmak ebben a családban, amelynek a tétje kihat a jövőre? Csalás és hazugság az, ami Rebeka és Jákób cselszövését jellemzi. Azonban amikor Jákób a megöregedett Izsákhoz viszi az elkészített hamis falatokat, akkor a személyazonosításnál van egy rejtett, de valós igazság. „Ki vagy te, fiam? (...) Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted.” (18–19) Igen, Ézsau az áldásra jogosító elsőszülöttségi jogot korábban átruházta egy tál ételért Jákóbnak. Ézsau lemondott, lemondó volt. „Fáradt vagyok, folyton halálos veszélyben vagyok, mire való nekem az elsőszülöttségi jog?” A megfontolandó bölcs mondás úgy tartja: ragaszkodnunk kell ahhoz, ami a mienk. Mérlegeljünk ezért bátran, mint akik tudják, hogy Isten kegyelme által vagyunk azok, akik vagyunk (1Kor 15,10)! Ragaszkodjunk hitvallásunkhoz (Zsid 4,14b), és a Krisztusért nekünk adott kegyelem legyen értéktárunk fő darabja!

1Kor 15,35–58

409. dicséret

Izsák családjában az emberi intézkedések súlyos bonyodalmakhoz vezettek. Jákób az áldást megszerezte ugyan Rebeka segítségével, de hosszú ideig tartó gyűlöletfolyamat indult el Ézsau és Jákób között. Soha ne felejtsük el azt, hogy az Isten dolgaiban, az egyházi életben hozott fondorlatos döntések, cselszövések keserű következményekkel járnak! Hosszú lesz az út addig, amíg a csaló Jákób névből Izráel lesz. De nemcsak Jákób szolgálja, tusakodja ki azt az időt, amikor újra testvérként találkozhatnak – „Ézsau eléje futott (Jákóbnak), megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak” (33,4) –, hanem az események minden szereplője. Isten alakuló népe körében nyilvánvalóvá lesz, hogy az Úr eredeti ígérete szerint állítja helyre a dolgokat. Nem az emberi igazságérzet alapján, hanem a szerint a rend szerint, amelyet kezdettől fogva megtervezett Jézus Krisztusban, és el is végzett.

Kor 16,1–12

452. dicséret

Jákób beleszületett abba a családba, amelyet az Úr maga választott ki és tett eszközévé abban, hogy áldássá legyen a föld minden nemzetsége számára. Láttuk az előzményekből, hogy Jákób anyja, Rebeka segítségével az apai áldást hogyan szerezte meg. Azonban ez nem a teljesség. Nem az áldás teljessége, hiszen Jákóbnak nemcsak a családi vérvonalhoz kell hűségesnek lennie, hanem személyesen magával az Úrral kell találkoznia, az ő szövetségesévé kell válnia. Nemcsak az örökség, a megszerzett apai áldás nyomvonalán kell haladnia, hanem abban a megkerülhetetlen találkozásban, amelyben személyesen hallja Isten róla szóló döntését, és engedelmeskedik majd az Úr rendelkezéseinek. Az a valóság, amelyet itt Jákób álom formájában kap, meghatározza egész életútját. Ebben az álomban éri el az a kijelentés, amely Istennek felőle való döntését tartalmazza. Ebben van az az irány, amelyet követnie kell, hogy célba érjen. Fáradságos út lesz ez. Megérti Jákób, hogy „ez az én utam”. És minden más út más útja. De szép elköteleződéssel indul neki, mert már tudhatja, hogy Isten irányítása alá helyezett életünk biztonságot jelent, „mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása” (Róm 11,29). Mi pedig tudjuk, hogy Isten ígéretei Krisztusban lettek teljessé.

1Kor 16,13–24

499. dicséret