Ez Jákób megállapítása azt követően, hogy a lányán elkövetett erőszak után fiai alaposan átgondolt módon bosszút álltak azon a Sikem nevű városon, amelyből az erőszaktevő származott. Minden férfit meggyilkoltak, a várost kifosztották. Isten népévé kívántak lenni azzal a következetes bosszúval, amellyel felléptek. S ehhez még a körülmetélkedés hamis módon meghatározott kívánalmát is felhasználták. Nyilvánvaló ugyan Isten igénye arra nézve, hogy ne keveredjenek össze az ott levő népekkel, mert azzal lehetetlenné teszik a választottak küldetését, de a vérbosszú igényét itt Isten nem fogalmazza meg. Abban következetesek, hogy vallják: „nem szabad így cselekedni” (7) Izráel rendje szerint. De abban a bosszúállásban, amelyet végrehajtottak, jóval túllépték Isten népe küldetésének határát. Érdemes józansággal átgondolni az Isten mai népe misszióját, és az evangéliumhoz következetes ragaszkodást nem összekeverni az emberi ítélkezés és bosszúállás dolgával. Méltatlan és méltánytalan viselkedéssel ma is „bajba keverhetjük” az anyaszentegyházat kizárólagos küldetésében. Figyeljünk erre!

2Kor 5,1–10

52. zsoltár

Ugyanarra a helyre megy vissza Jákób: Bételbe, ahol Ézsau előli menekülésekor a kijelentést kapta Istentől. Bétel újra a kijelentés helye, ahol Jákób oltárt épít. Ugyanaz a hely, ahol a tisztánlátás érdekében az Úr kinyilatkoztatást ad. Az elköteleződés helye, mert Isten megerősíti eredeti ígéretét, megerősíti tőle nyert új nevét, Jákób pedig megerősödik abban a küldetésében, amelyet az Úr neki és a belőle származó népnek adott. Nem a hely a meghatározó, hanem az esemény, amely ott történik az Isten és ember közötti kapcsolatban. Mégis fontos az Úr szövetségébe fogadott ember számára a hely, ahová visszatérhet, ahol emlékezésével, hitvallása megismétlésével megjelenhet és megerősödhet. Ilyen hely lett Bétel Jákób és a választott nép számára. Isten különös ajándékai lehetnek azok a helyek, közösségi terek, ahol átéltük a vele való találkozásokat. Ahol megtörtént az az elköteleződés, amely által az övéi lettünk. Bétel azáltal lett kiemelkedővé Jákób számára, hogy ez volt az a hely, ahol Isten beszélt vele (15). Ez volt az a hely, ahol azzá lett Jákób, akivé az ígéreteknek megfelelően válhatott. Ez pedig abból fakadt, hogy nemcsak Jákób jelent meg ott, hanem Isten is jelen volt, és kijelentése által megtapasztalhatóvá tette magát. Mennyi egyéni csendesség, gyülekezeti találkozás, úrvacsorai közösség lehet az életünkben, ahol azzá formál Isten, akivé lennünk kell!

2Kor 5,11–21

464. dicséret

Az kezdettől fogva világos, hogy Jákób családja hordozza azt az áldást, amely Ábrahámnak adatott, és minden népre kiterjesztve érvényesül majd. Azonban teljesen világos az is, hogy Ézsau szintén ott van Isten előtt. Számba vett és számontartott, hiszen az Izráelnek adott áldás lényege éppen abban van, hogy Isten ígéretének a végső kiteljesedése miatt ők is beletartoznak Isten kegyelmébe. Az Úr eredeti kijelentésének megfelelően haladnak a dolgok Ézsauval is. Anyagiakban jóléttel megáldva hagyja el Ézsau Kánaán földjét, és költözik más országba. Nemzetségét is számontartja az Írás, mert Isten tartja számon őt is. Nagy biztatásunk van abban, hogy Jézus Krisztusban az Atya a teremtett világ egészére kiterjesztette hívását. Az ő tökéletes, egyszeri áldozatának érvénye nem korlátozódik némelyekre, bizonyos nemzetekre. Az evangélium az, hogy „aki hisz őbenne” (Jn 3,16), annak része van az örök életben. Így tekintsünk felebarátaink mindegyikére, mint Isten által számba vett és számontartott embertársunkra, akinek ő előkészítette kegyelmét.

2Kor 6,1–10

471. dicséret

József élettörténetének bonyodalmai megkezdődtek. Apja általi kedveltségének az lett az ára, hogy testvérei szemében gyűlöletessé lett. Előremutató álmai előtt pedig szülei és testvérei is értetlenül álltak. A helyzet bonyolódik, odáig fajul a kapcsolat megromlása testvéreivel, hogy megölésének tervét is megfogalmazzák. Két mentő szándék azért beszüremlik a meggyilkolása sötétjébe. Rúben mentő ötlete: a pusztában dobják bele a kútba, hogy vére ne tapadjon az ő kezükhöz (21–22). Majd Júda mentő ötlete az, hogy Józsefet elpusztítása helyett adják el izmaeli kereskedőknek. Ennyire jutnak a jóindulatú testvérek. De Isten már itt kiemeli Józsefet nemcsak a pusztításból, hanem a töredékes mentő szándékok közül is. Mások emelik ki a kútból, és másként jut el Egyiptomba József. Szépen előrevetíti ez Isten irántunk való irgalmasságát és tökéletes szabadításának tervét, amelyet Jézus által vitt véghez. Nem az van, nem úgy lett, ahogyan mi emberi vallásos teljesítményeink összeadásával reméltük, hanem Isten terve tökéletes, és Isten terve Krisztusban tökéletesen megvalósult terv. Úgy lett mindannyiunkra nézve, ahogyan évtizedek múlva József vallja: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt…” (1Móz 50,20) Ezzel a többletlátással lássuk saját életutunkat, s mindazokét is, akik javunkra igyekeznek tenni, de még azokét is, akik ellenünkre gondolnak vagy tesznek valamit!

2Kor 6,11–18

500. dicséret

Júda nemcsak felismeri, hanem beismeri bűnét. A bűne felismerésében Támár segít tárgyi bizonyítékokkal. A beismerés pedig már Júda dolga. A kettő nincs messze egymástól, sok-sok esetben mégsem találkoznak. Isten választottainak életrendjében ott van a botlás, a bűn bekövetkeztének a ténye, de ott van a megbocsátás lehetősége is. Hatalmas dolog az, ha napvilágra kerül egy-egy botlás, tévedés, bűn az életünkben, azt nemcsak felismerjük, hanem, akár mások beazonosító tanúsítása nélkül, ki is mondjuk, hogy én követtem el. Az én ügyemről van itt szó! De ennél mélyebb dolog eljutni a beismerésre. Mert nemcsak a tiltakozást mellőzzük ilyenkor, hanem a megbánásnak is helyet adunk. Júda elismeri és beismeri szomorú tettét, és ennek a beismerésnek az a következménye, hogy utódai ott vannak a választottak sorában. Még abban a nemzetségtáblázatban is, amely a megváltó Jézus földre jövetelét rögzítette (Mt 1,2).

2Kor 7,1–7

198. dicséret

Nagy fájdalmat okozhatott Józsefnek, hogy kivetették a testvéri közösségből. Kényszerűen elszakadt apja háza népétől. Egy idegen nép körében, az eddigiektől eltérő kultúrában, mint eladott, megvett szolga folytatja életútját, tölti fiatal éveit. Mindez azonban úgy megy végbe, hogy József élete mellett, ahogyan látjuk majd visszatérő megjegyzésben, ott van mintegy garancialevélként, hogy az Úr Józseffel volt. Két egymástól eltérő élethelyzetről olvasunk itt. Potifár házába szolgaként kerül, de azáltal, hogy Isten vele volt, felébred iránta a házigazda bizalma. Ugyan hamarosan újra jön a kivetettség megtapasztalása, megalapozatlan vád miatt börtönbe került, de ott is igen hamar kiderül annak az előnye, hogy Isten vele van. Érdemes megfontolnunk életünk minden vonatkozásában, hogy ha Isten elfogadott jelenléte azzal jár, amit József életében feljegyeztek: „eredményessé tette az Úr, amihez hozzáfogott” (23), van-e sürgősebb és fontosabb dolog Isten közelségénél az életünkben. Ő mindent megtett azért, hogy a Krisztus érdeméért ez valóság legyen a mi esetünkben is. Ezt hirdeti a megváltó Úr neve: Immánuel, ami azt jelenti, velünk az Isten. Minden élethelyzetünket járja át ennek a bizonyossága: de az Úr velünk van! Ő ezt elhatározta, megígérte, kijelentette nekünk, és ha figyelünk erre az ígéretre, akkor érzékelni is fogjuk, hogy még a legkilátástalanabb időkben is igaz: de az Úr velünk van.

2Kor 7,8–16

276. dicséret

Pedig József megkérte, a lelkére kötötte a főpohárnoknak, hogy ne feledkezzen meg róla, amikor az általa megfejtett álom szerint jó dolga lesz. Megfeledkezett. És ez két év további börtönben maradást jelentett József számára. Azonban az emberi feledékenységből, hanyagságból, nemtörődömségből keletkezett bajokat maga Isten veszi uralma alá. Isten nem feledkezik meg az övéiről. Még ha a szülő megfeledkezne is gyermekéről, de az lehetetlen, hogy Istennel ez történjen (Ézs 49,15). Így lesz ez József esetében is. Maga Isten alakítja úgy a körülményeket a fáraó udvarában, hogy a főpohárnok emlékezni fog Józsefre, és maga az Úr egyengeti hívének útját. Tartsuk az emlékezetünkben, hogy Isten soha, semmilyen körülmények között nem ejt ki a gondolataiból bennünket. Számol velünk, sőt számít ránk. Eljegyeztelek magamnak – mondja egy másik helyen (Hós 2,21). Isten vigyáz ránk mint sajátjára, a teremtés és a megváltás jogán.

2Kor 8,1–15

155. dicséret