Figyelő: A tantusz és a közmorál

Református Élet, VIII. évfolyam, 32. szám, 1941. szeptember 13.

Eredj a hangyához – mondotta valamikor a lusta embernek a Példabeszédek írója. Az antiszociális embernek is ilyen tanácsot kellene küldeni: eredj a hangyához és a méhhez. Tanuld meg, hogy falevél vagy, egy tégladarab az épületben, egy sejt a szervezetben, egy szín a festményen. Beletartozol a társadalomba, a nemzetbe, az államba. Az állam, a társadalom nem egy felhők feletti lény, hanem te magad vagy. Minek vágnád magad alatt az ágat? Minek fúrnád a hajót, amelyik visz?

Aki a közösségből ki akar válni, az elpusztul. Aki a közösség ellen próbál a maga számára előnyöket kimesterkedni, az saját magát rontja. Elterjedt a híre például, hogy drágábbak lesznek a tantuszok. Erre lelkiismeretlen kis és nagy börzejátékosai az életnek gyűjtögetni kezdték, százat vagy ötszázat. Száz tantusznál nyertek volna két pengőt. De ezek a kicsi, mohó kapzsi forradalmárok kezdték felborítani a villamosközlekedés rendjét, a legszegényebb emberek bevált kisszakaszrendszerét tették volna tönkre (a háború előtt a villamosokon rövid távon tantusszal lehetett utazni – a szerk). Nem törődtek volna azzal, hogy ők sokszorosan maguk is ráfizetnének a pillanatnyi nyereségre.

Megrendítően hiányzik sok ember lelkéből a közösségbe való tartozásnak gondolata. A magyar társadalomban mindenki valami kiváltságot szeretne. Potyajegyet, nagyobb adagot, külön hátsó bejáratot, kivételes elbánást, s ezzel a rendszerrel saját magának okoz kárt ott, ahol nincs összeköttetése. Kicsiben kezdődik, a tantuszokon, és nagyban végződik, óriás nyereségeken, mohó vásárlásokon, adók letagadásán. Mindenki egyért és egy mindenkiért – ez volna az egészséges társadalom! Mindenki értem és én senkiért – ez a feloszló társadalmak jelszava. A közösséget olyan tantuszokkal is el lehet árulni, amelyeket hitvány kezek fiókban gyűjtögetnek.