...Bolyki János Újszövetséget oktató professzor könyvének megjelenése óta (Kálvin Kiadó, 1999) ismert és elfogadott fogalom egyházunkban. Némelyek ugyan ma is vitatják, vagy gúnyolódnak rajta, mondván, Isten művének, a teremtésnek nincs szüksége védelemre. Az elnevezés eredete azonban a Biblia első lapjain olvasható, a teremtés elbeszélésében: „Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” (1Móz 2,15) Az ember hivatása és feladata tehát Isten kertjének művelése és őrzése. A huszadik század vége felé azonban már egészen világosan láthatóvá vált, hogy ez nem sikerült. Ahogyan Isten akaratának abban sem sikerül megfelelnünk, hogy az ő képét hordozzuk a teremtett világban. Összetörtük azt és elbuktunk. A bűneset mindannyiszor megtörténik. Sorra derült ki minden területen, hogy öncélúan, a magunk kényelmére műveltük és pusztítottuk magunk körül a természetet. Mára már a legkisebb gyermek is ismeri a környezetvédelem szót. Örvendetes, hogy vannak már óvodák is, ahol a gyermekeket a természet szeretetére és óvására tanítják.

De az öngyilkos „fejlődés” és növekedés mégsem állt meg. Látványos, mindennapi példa: aki vesz egy darab földet, annak az első dolga, hogy kivágja rajta a fákat – megtörtént eset, hogy 22 termő gyümölcsfát –, hogy építkezzen és térkövekkel burkolja le az autóinak, a kényelem kedvéért. Legfeljebb megfizeti a büntetést értük, mert megteheti. Ami kicsiben történik, zajlik a nagy, világméretű folyamatokban is. Hogyan műveljük és őrizzük a velünk élő természetet?

A teremtett világ az életterünk. Nincs másik bolygónk, csak ez, és ez erőforrásaival együtt véges, ahogyan földi életünk is az. Védjük a teremtő Isten ajándékát, amelyet arra adott, hogy gazdálkodjunk, és egyszer el is számoljunk vele! Elengedhetetlen szükségletünk a tiszta levegő, a tiszta víz, a termőföld, amely élelmet ad, hely, ahol elférünk, az energia, amelyet fölhasználunk, embertársak, akiket szerethetünk. A legfontosabb szükségletünk a Teremtővel való kapcsolat, akinek hálát adunk mindezért. Bárhol sértjük a szükségletek forrását, kárt okozunk magunknak.

Az egyháznak, nekünk prófétai szerepünk: inteni, figyelmeztetni az ökológiai krízisre, közbenjárni imádsággal Istennél, hogy adjon megtérést, szemléletváltást és megújulást, hogy másként éljünk. Ez a más a Krisztustól tanult lemondás, önmegtagadás és osztozó szeretet a jövőért. Reményteljes, hogy egyházunk felelősséget vállalva érte támogatja a Teremtésvédelmi Műhely munkáját és az ökogyülekezeti mozgalmat.

(folytatjuk)