Nyilatkozott „felé”

Van elég feladata a felé névutónak: megjelölheti a cselekvés, létezés és történés irányát („Ballagtam éppen a Szajna felé” – Ady) vagy helyét („Izmael utódai Havílától Súrig tanyáztak, amely Egyiptomtól keletre, Assúr felé van” – 1Móz 25,18), s időhatározói funkciót is betölt („Már vége felé jár az éjszaka” – Petőfi).

Ám hiba ezt a szót olyan körülmények meghatározására alkalmazni, amelyek jelölésére pontosabb kifejezések állnak rendelkezésre. Mégis sűrűn használják például a ’valakihez, valamihez’, illetve ’valakinek, valaminek (a számára, részére)’ értelemben: „néhány köszönő szót szólt a gyülekezet felé”; „a szerelemben valóban mintegy megnyílik a személyiség a másik felé”; „kölcsönös kötelezettségekkel tartoznak egymás felé”. Elég ennyi: a gyülekezethez; megnyílik a másiknak; megnyílnak egymásnak. A következő közlésekben pedig többszörös szószaporítást találunk: „szándékát írásban jelezte a szervező felé”; „megkereséssel éltek a közszolgáltató cégek felé.” Egyszerűbb és precízebb így: megírta a szervezőnek; megkeresték a közszolgáltató cégeket.

E névutót olykor nem az egyszerűség kedvéért kell lecserélnünk, hanem mert stílustalan a használata. Például: „a kettős állampolgárság kérdésében pedig már régen kedvezően nyilatkozott felénk”; „a lány gondolkodott, hogy mit is érez anyja felé”. Helyesen: nyilatkozott nekünk; mit is érez anyja iránt. Az alábbi mondatok még homályosak is: „az egyetem rendkívül elkötelezett a fogyatékos hallgatók felé”; „a gyerekek felé szolgál”. Ilyenkor – a pontosság, a világosság érdekében – nem szószátyárkodás a hosszabb közlés: az egyetem elkötelezett abban, hogy minél jobb feltételeket teremtsen a fogyatékkal élő hallgatók számára; a gyerekeknek tart áhítatot, hitük erősítését szolgálja.

Más az irány és a rendeltetés! A gyerek dobja a labdát a játszótársa felé, e cikket pedig (nem az olvasók felé, hanem) az olvasóknak írtuk.