... és szemétnek ítéli Pál apostol mindazt, ami Krisztus előtt volt az életében. Ilyen erős kifejezéseket és súlyos szavakat használ a megtérése előtti életszakaszra. Nem gonosztevő volt, csak elvakult vallásos. Úgy vélte, igazuk volt az istenhívő farizeusoknak, akik Jézust hitetőnek és csalónak bélyegezték, és a kereszten megölték. Saul (Pál) tanult, művelt ember volt, gazdag kereskedőcsaládból való, feddhetetlen és törvényt tisztelő farizeus, az igaz hit védelmezője.

De „öldökléstől lihegve” üldözte a keresztyéneket, ezt kellett megtagadnia, amikor Jézus Krisztussal találkozott. Azután átértékelődött minden: „azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Fil 3,7–8)

Erre a mintára sokan ma is minden megtérőtől hasonlóan nagy szavakat várnak, hogy kárnak és szemétnek ítéljék életük korábbi szakaszát (tanulmányaikat, humanizmusukat), pedig ez téves következtetés. Természetesen szükségszerű, hogy fájdalmas szembesülés következzen be, egyfajta elbizonytalanodás, teljes átvizsgálása annak, ami addig volt, és annak, amit azután szeretne tenni Krisztus követője.

De félreérti ezt az Igét az, aki a tanulást, a tudást, a művészetet, a törvénytisztelő életet és karriert lebecsüli, vagy egyenesen megveti, és kárnak, szemétnek nevezi. Önmagában nem az. Sőt, Isten dicsőségére használhatja ezeket.

Hasonlattal élve: a gyertya és a petróleumlámpa fényénél sokkal többet ad a reflektor, de az is nevetségesen kevés ahhoz képest, amikor kisüt a nap. Isten fényénél elhalványul minden emberi erőfeszítés és siker. A léha, lusta, szórakozó életmódnál nemesebb és több a szorgalom, a becsületes munka, a művelődés, ezek értékek, de még több Krisztus és a benne átélhető gazdagság.

Ha az eredeti szavakat vizsgáljuk, kiderül, hogy még drasztikusabban fogalmaz az apostol: trágya és sár. Az ő vallomásában az volt minden, ami előtte volt a Krisztusban nyert élethez képest. Számvetésében az a megnyerő, hogy vállalja és nem letagadja mindezt, hanem tudatosan maga mögött hagyja. Előrenéz, mert új célt kapott, amelynek egészen átadja magát. Hogyan érvényes tehát ez ránk? A szép gyermekkor, a vallásos család, a keresztyén nevelés helyes irányba indítja el az embert, nem kell kidobni és megtagadni. De mindenki életében volt és van trágyadombra való is. Csak azt vessük el! Értékeljük helyesen magunkat a Krisztus fényében!