„…megleszen”

Akik ismerik egyházi és világi lapokban megjelent publicisztikai írásaimat, gyakran és örömmel reagálnak arra, amikor nem vallási hátterű és kiadójú könyvekben vagy szakrális részletekre, vagy a magyar reformáció irányába mutató elemekre találok.

Alig 12 esztendősen olvastam az ifjabbik lány, Ève Curie finom és szemérmes könyvét világhírű, kétszeres Nobel-díjas édesanyjáról, majd évtizedekkel később Irène Frain Marie Curie szerelmei című, jóval érdesebb könyvét. A Mme. Curie-t a középpontba állító filmek közül többször láttam az 1943-ban bemutatott mozit, Greer Garsonnal a főszerepben. A Covid kezdetén pedig a Magyarországon 2019-ben forgatott, Radioactive című filmet, amelyet Marjane Satrapi rendezett, s Marie Sklodowska-Curie szerepét Rosamund Pike alakította nagy hitelességgel.

Mégis, ennyi előzményt követően, rendkívüli erővel hatott rám a Kossuth Kiadó híres nők életrajzát bemutató sorozatának legújabb és legértékesebb darabja, a Madame Curie és a teremtő álmok (ford. Hatvani Patricia), amely ezt a világhírű, de zárkózott, tudós asszonyt úgy hozta emberközelbe, hogy életének szenvedéseit, megaláztatásait sem hallgatta el, amelyek saját, kisebbik gyermeke könyvében tompítva szerepelnek.

A Karlsruhéban és Párizsban felnőtt mai szerző élesebben, de nem vad feministaként, csak az Isten adta női méltóság képviselőjeként beszél. Engem azonban nem is ezek az epizódok ragadtak meg, hanem a regény jó felét kitevő Mania/Marie–Pierre kapcsolat és házasság története. Amelynek fokozatos kibontakozásának, virágba borulásának olvasása közben nagyon hasonló szerelem jutott eszembe, noha ez a házaspár, a XVII. század elején, nem lett a „radioktivitás hőse”.

Őket, a mi Szenci Molnár Albertünket és német Kunigundáját a hit hozta össze, míg a lengyel lányból lett világhírű tudós nőt és a „neki rendelt” francia fizikust a kutatás szenvedélye. Az egyik hasonlóság az, hogy Szenci Molnár is későn, 38 évesen nősült, míg Pierre Curie túl a negyvenedik évén. Lengyelországból Párizsba került válaszottja sokáig buzgó katolikus volt, míg férje a tudomány szentségében hitt.

De nézzük csak Szenci Molnár 1610-es naplóbejegyzését: „1610. január 14. Házassági tisztességes szándékomat megjelentettem Kunigunda asszonynak, ki azt felelte, hogy ha Istentől neked rendeltettem, megleszen.”

Az esküvőre egy évvel később, Oppenheimban került sor. Úgy érzem, ez a „megleszen” határozottság töltötte el a Párizsba visszatérő Marie-t is: „A férfi észrevette őt, ahogy leszállt a vonatról, és miközben felé tartott, úgy ragyogott az egész arca, mint egy kisfiúé… Marie… magában ezt gondolta: Igen, ő az, ő az én férjem, hogyan is kételkedhettem az ellenkezőjében, abban, hogy mi ketten összetartozunk?”