... és céltudatosnak hangzik Pál apostol vallomása: „…de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3,14). Magáról beszél, saját példájával biztat, miután a múltjával elszámolt. Arra ösztönöz minket, hogy hozzá hasonlóan legyünk egyértelműek és határozottak, ha egyszer Jézus Krisztus tanítványának szegődtünk, mert annak következményeként előbb-utóbb apostollá, küldöttjeivé is kell válnunk. Jézus magához hívta a tizenkettőt és többeket, a betegeket is, és eltöltötte őket erővel, azután elküldte, hogy mondják, adják tovább, amit megértettek és átéltek a közelében.

Vegyük komolyan, ha kaptunk tőle erőt, új életet, új lendületet, gyógyulást, hogy abból másoknak is jusson! Ha megtartjuk magunknak, múlttá válik, megszürkül és elgyöngül. Kísértések tépázzák, könnyen magával sodornak arctalan tömegek. Olyan magabiztosan harsognak hangzatos dolgokat! Szeretetről és szabadságról beszélnek ők is, szónokolnak türelemről és toleranciáról. Véleményvezérek ajánlják magukat szuggesztív írásokkal, blogokkal. Ha lazul a kapcsolat Istennel, ha emberekre nézünk és hallgatunk, elbizonytalanodunk, viszonylagossá válhat saját meggyőződésünk. Talán ennek is, annak is igaza van? Másként is lehet értelmezni a világot, a jelenségeket? Akkor hol az igazság?

Most még a relativizmus korát éljük, amelynek jellemzője, hogy minden és mindennek az ellenkezője igaznak tűnik, ugyanakkor minden meg is kérdőjelezhető. A jók nem is olyan jók, a rosszak nem is annyira rosszak – ami egyébként igaz is –, de ezzel a gondolatmenettel odáig jutunk, hogy minden bizonytalanná válik, mindenki egyformán jó (vagy inkább rossz), nincs, aki vezessen, nincs tekintélye senkinek.

Nincs egyetlen igazság, nem is tudni, melyik úton érdemes járni. Jobb, ha óvatosan, puhán, puhány módon nyilatkozunk, nehogy megbántsuk valakinek az érzékenységét, aki mást gondol, vagy eltér a meggyőződése és mást vall. Így elakad a lendület, a misszióban nincs erő, nem lehet csatát nyerni Isten hírével a közömbösök között. Csak elhümmögjük Jézus nevét, vagy versenyeztetjük sztárok nevével? A lényeg elvész.

Az apostol radikálisan fogalmaz. Egy célra néz, fut a versenypályán, arra készül még a bizonytalan kimenetelű fogságban is. Határozott, mint a Tituszhoz írt levél is. Isten üdvözítő kegyelme mindenkinek megjelent: „Ezt hirdesd! Ints és feddj teljes határozottsággal: senki meg ne vessen téged!” (Tit 2,15)