... írt levél valójában nem levél, bár annak látszik a befejezése. Az első mondatok azonban érzékeltetik, hogy tanító céllal született, mondanivalója hathatós és nagy vigasztalás a nyomorúságok és üldözések idején. Mindenféle szenvedés, nehézség, elkeseredés vagy elszürkülés idején is aktuális biztatás, bátorítás a hitben maradásra.

Érzékelhetően más a teológiája, az Istenről szóló beszéde és a Krisztus-képe, mint amit a páli levelekben megszoktunk. Az első fejezetben úgy mutatja be Jézus Krisztust, mint dicsőséges főpapot, aki önmagát áldozta oda népéért, szent és tökéletes istentiszteletet hajtott végre. Nem félelemből, hanem szeretetből áldozott, odaadta magát egészen a felséges Istennek. „Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz.” (Zsid 4, 14).

A második fejezet Jézus Krisztus embervoltáról szól, aki leszállt létünk legmélyére. Közel jött hozzánk, mint szenvedő a szenvedők között, kísértésekkel küzdő társunk és testvérünk lett. Vállalta az emberlét minden kínját, és tanulta az engedelmességet. „Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.” (5,8) Egyedül itt szerepel ez az új vonás Jézus Krisztus jellemzésében.

Nagy jó hír van abban, hogy Istenfia nem fenséges nyugalomban, tökéletes mozdulatlanságban, dicsősége csúcspontján jelent meg, mindig rendíthetetlenül egyforma állapotban, mint egy állókép, hanem folyamatos munkában és mozgásban van, és együtt lélegzik velünk, sír a sírókkal, megszánja az elbukottat. Leül a bűnösök és a tisztátalanok asztalához, mert ő a bűnösök barátja.

A zsidók szemében ez botrány volt. Kérdés, nekünk vajon nem az? Mi nem botránkozunk meg azon, hogy ő, aki Istennel egyenlő, tanulási folyamattal jut el a tökéletességre és engedelmességre? Jobban szeretnénk inkább a mindig dicsőséges és győztest Urat látni és tudni magunk előtt, aki változatlan valóság, aki „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (13,8). Az is, valóban.

Mert isteni lényegét és hatalmát nem érinti az a belső küzdelem, amivel földi életében és kereszthalála utolsó percéig ember is maradt. Irgalmas és hű főpap, aki meg tud indulni gyengeségeinken, gyötrődik a kereszten. Föloldhatatlan igazság ez: Istenember, aki ismeri Istent és ismer minket is. Hozzánk hasonló, mégis kimondhatatlanul több, nagyobb nálunk. Közbenjár, megtisztít, megigazít, vigasztal és fölemel. Mehetünk hozzá teljes bizalommal.