... fogalma vegyes érzelmeket kelt bennünk. Veszélyhelyzetben könnyebb engedelmeskedni, mert valaki vállalja a felelősséget a baj, a katasztrófa elhárítására, nem nekünk kell gondolkodni és cselekedni. Vannak azonban problémák, amelyeket magunk szeretnénk megoldani, nem szívesen fogadjuk a parancsokat.

Lázadó kamaszok sem (szívesen) engedelmeskednek a feljebbvalóknak (ha egyáltalán ismernek ilyeneket). Némelyek halálukig megőrzik ezt a tulajdonságukat, és tiltakoznak minden ellen, ami mögött irányítást, hatalmat, felsőbbséget sejtenek, a tanárok, intézmények, főnökök és minden hierarchia ellen.

A bibliai bűneset-elbeszélés szerint az emberiség történelme úgy kezdődött, hogy az ember engedetlenné vált Istennel szemben. Egyéni élettörténetünk hasonló. Az előző nemzedékek tudását, törvényeit megkérdőjelezzük, lázadunk, keressük az igazságot. Az engedelmesség szűk és kényelmetlen. Azután következik jó esetben a belátás, hogy mindig igazodni kell családban, iskolában, munkahelyen. Az engedelmesség tehát tanulási folyamat, amelyben a fejlődésünk magasabb szintjére jutunk. Nem a rabszolga mentalitásával, hanem értelmes és józan felismeréssel, hogy az együttélés és a kooperáció lehetőségeit és jó ízét felfedezzük, hacsak nem remeteként vagy elefántcsonttoronyban akarunk élni.

Erény az engedelmesség, és minden engedetlenség bűn? Nyilván attól függ, hogy kinek, miben és milyen körülmények között. A felismert és megértett igazság követésében, a tudatos döntésből vállalt engedelmesség erény, ha áldozattal jár is. A bölcsesség és szabadság csúcsa pedig a hitből vállalt engedelmesség Istennek és teremtési rendjének. Ő szerető jó Atyánk, nem követelőző zsarnok, aki életet ad, és törvényeivel arra segít, hogy el ne vesszünk. Akkor vagyunk jól, ha neki engedünk.

Az Újszövetségben az engedelmességre két szó szerepel a görögben: az egyik szó szerint azt jelenti, hogy hallgat valaki a szóra (hüpakuo). A zsidókhoz írt levélben ez szerepel: „Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet.” (Zsid 5,8) A másik szó jelentése az, hogy alárendeli, aláveti magát valaki más akaratának (hüpotasszo). Ez utóbbit a tizenkét éves Jézusra használja Lukács: hazament a szüleivel Názáretbe, és engedelmeskedett nekik (Lk 2,51).

Jézus kora vallási vezetői szemében engedetlen volt, megtörte a szombatot gyógyításaival, felforgatta a templomban a pénzváltók asztalait, tanítása ellenük szólt. Végül eretnekként végeztették ki a kereszten. De engedelmes volt Istennek, mennyei Atyja akaratához.