A szent sátor istentiszteleti tárgyainak elrendezése szépen kifejezi az Úrral való kapcsolat rendezésének útját. A tisztulásra vágyó izraelita a kapun lépett be az udvarra, ahol először az égőáldozati oltárhoz ért. Itt bűneit letéve azonosult az áldozati állattal, amely a szeme előtt helyettes áldozatként égett el az oltáron. A rézmedence azt fejezi ki, hogy Isten tisztaságot ad népének. A szentély már Isten jelenlétének előszobája volt. Itt mutatták be az aranyoltáron a hála illatáldozatait. Az aranyasztalon 12 szent kenyér volt, illetve a bal oldalon állt az arany lámpatartó, amely mindenkor beragyogta az aranyfalú szentélyt. A függöny mögött volt a szentek szentje. Ez a nyelvi formula a héberben a felsőfokot jelenti. Ide csak a főpap léphetett be az áldozati vérrel. Mindez Jézusról beszél számunkra az Újszövetségben. Általa és kereszthalálos vére által kaphatunk bűnbocsánatot, amelyet szépen kifejez a keresztség is. A hívő új életet kap, akinek életében a Szentlélek fénye ragyog fel, és hálaadó szíve lesz. Rendszeresen részesül az Úr asztalának javaiból, sőt mindenkor szabad utat nyerhet a kettészakadt kárpiton át az Atyához. Te ismered már az Atya jelenlétét?

Zsid 9,15–28.

17. zsoltár

A nagy mű elkészítéséhez különleges kvalitású emberek kellettek. Először Isten kiválasztó elhívásáról olvasunk. Utána következik az isteni lélekkel való betöltetés is. A két férfi a Lélek által képes volt a munkafolyamatokat megtervezni, és minden művészi szakmunkát bölcsességgel, értelemmel elvégezni. Sokatmondó üzenetet rejt a két kiválasztott személy neve is. Becalél jelentése: Isten árnyékában. Hasonló tartalomra utal az Oholíáb név is: Sátorom az Atya. A két szakember Isten árnyékában tudta magát, és mindketten személyesen átélték az Úr védő és oltalmazó szeretetét. Nemcsak építették a sátrat, hanem annak öröméből és elrejtettségéből maguk is részesedtek. Nagy üzenet ez Isten mai szolgáinak is: mindenekelőtt Istennél kell otthon lennünk, hogy neki szolgálhassunk. Éled már a nagy titkot? , Maradjatok meg énbennem, és én tibennetek maradok" (Jn 15,5) Az Újszövetségben Isten Lelke ugyancsak bőkezűen oszt ajándékokat népe körében (1Kor 12,4—11). Ezek a karizmák szolgálatra és az Úr gyülekezettemplomának építésére adatnak ma is. Az Úr kész megajándékozni téged is, mert az aratnivaló sok!

Zsid 10,1-181.

459. dicséret

Lehet tartani istentiszteletet Isten nélkül is. A külső kellékek leltára teljesen rendben volt, és ott állt középen ünnepi viseletben a felszentelt főpap, Áron is. Már volt oltáruk is, rajta a békeáldozat. Előre beharangozták az ünnepet, adakozást is tartottak. A leborulás és az imádat sem hiányzott. Távolról hallgatva a hangos dalolást, nézve az örömtáncot, győzelmi ünneptartásra is gondolhatnánk. Azonban Isten nem volt köztük! Miért? A nép nem volt képes elhordozni a bizonytalanságot. Megfogható és saját képzeletvilágukhoz illő istenségre volt igényük, amelyet sajnos a papi személyzet közadakozásból szállított is. Az aranyborjú türelmetlenségünk és testi vallásosságunk jele. Közösségi bálványimádás történt, amelyből mindig egyenesen következik a szexuális rendetlenség is (Róm 1,23–24). Ha nem tudunk bizalommal várni, hamar letérünk az útról, és a magunk kezébe vesszük az irányítást, melynek vége a Saul-tragédia (1Sám 13,11–13). A türelmetlenség annyira óemberi tulajdonságunk, hogy akár a mennyei oltárig is elkísérhet bennünket (Jel 6,4). Ezért igen fontos, hogy esedezzünk a Lélek gyümölcséért, a kitartó türelemért, amely képessé tesz a bizonytalanság terhe alatti megmaradásra (Gal 5,22).

Zsid 10,19–39.

465. dicséret

Megtörtént az ítélet, amelynek háromezren estek áldozatául. Elhangzott az Úr szóbeli feddése is: Isten nem kíván többé velük lenni, mert ez csak teljes pusztulásukkal járna (3). A nép kezd kijózanodni, és elindul a megtérés útján, amelynek követhető állomásai voltak. Először „gyászolni” kezdtek. Ez a klasszikus teológiában a contritio cordis, a szív töredelme. Nyilván ki is mondták bűnüket. A bűnbánatot külső cselekvésben is kifejezték: lerakták ékszereiket, a bálványborjú öntésének tárgyi eszközeit. Megtérésük azzal lett teljes, hogy ismét az Úr előtt hajtottak térdet (10). Minderre Isten kegyelmi válasza sem maradt el. Megmutatta ragyogó dicsőségét, sőt Mózes egy különleges isteni kézrátételben részesül: hátulról megpillanthatja az elvonuló Urat (23). Az újszövetségi megtérés is Isten ítéletével kezdődik, azonban ez elsősorban Fiának bűneinkért történt helyettes kereszthalálát jelenti. Erre kell válaszolnunk bűnbánó szívvel. Az Úr kész bensőnket úgy újjáteremteni, hogy hálás és cselekvő élettel ünnepeljük a bűnbocsánat és örök élet szövetségét (ApCsel 2,37–41).

Zsid 11,1–7.

479. dicséret

Végre elkészült a nép szíve az ünnepélyes szövetségkötésre. Mi, emberek kapcsolataink rendezésére gyakran diktátumokat fogalmazunk meg. Úriemberhez illőbb az, amikor paktumokat kötünk. A bibliai szövetség azonban egészen más. Isten, az erős fél kezdeményezett. Egész lényével a gyenge és bűnös nép mellé állt. Kihozta őket Egyiptomból, és bűneik ellenére utat készített nekik az ígéret földje felé is. A gyengébb fél erre a szabadító szándékra és tettekre válaszolhat. Isten száz százaléka mellé a nép is leteheti saját hűségének a száz százalékát, tehát tiszteletben tartja a szövetségben maradás Igéit (11–16). A belépéskor nincs kényszer, azonban szükséges, hogy az elköteleződés viszontszeretetből történjen. Ettől a pillanattól kezdve a két fél kapcsolata már teljesen kizárólagos lesz (6-7). Ezt hívjuk szövetségi hűségnek. Isten örökre hű volt és hű marad népéhez, ahogy ezt a történelmi események is bizonyítják. A kicsi nép ma is él, méghozzá atyáik földjén. De mi a helyzet Isten újszövetségi népének a hűségével és a mi hűségünkkel, hiszen részesei lettünk a megújított krisztusi szövetségnek (Mt 26,28)?!

Zsid 11,8–22.

239. dicséret

A szombat törvénye szigorú volt. Sajnos kevesen értették meg még Jézus korában is, hogy Istennek mekkora ajándéka és szeretete van a szombat nap szigorúsága mögött. A hetedik nap mindenekelőtt a teremtésre emlékeztette a népet. Isten, miután mindent jól megalkotott, megpihent. A sabbatot ünneplő személy Isten öröméből és pihenéséből részesül. A szombat arra adatott, hogy megszűnjön a mindennapi dolgok diktatúrája életünkben (Essel rabbi). Az 5Móz 5,12–15 az egyiptomi szabadulást is ehhez az ünnephez kapcsolja. S ebből a szabadságból, mint egykor, mindenki, így a rabszolgák, sőt még az állatok és a termőföld is részesülnek! Továbbá a szövetség jele is volt a hetedik nap, amelyet gyönyörűségnek szánt Isten népe számára (Ézs 58,13). Jézus is hangsúlyozta, hogy a szombat az emberért lett. Mivel az Úr azt is mondta, hogy az Emberfia ura a szombatnak, ez azt jelenti: ő példát adott nekünk, miként lehet illő módon azt megünnepelni. Szabad megállni, jót tenni, Istent keresni és családunkkal az Úr előtt ünnepelni (Mk 2,27). Egyet azonban nem szabad Pál apostol szerint sem: törvényeskedve vitatkozni a kérdésről, mert az újszövetségi gyülekezetben mindennek hitből kell történnie (Róm 14,5–23).

Zsid 11,23–40.

150. zsoltár

Isten országában igen fontos a precizitás. Teremtőnk oly ámulatba ejtő pontossággal alkotta meg világunkat, hogy az ezredévek múltán is kiválóan működik. Nóé is pontosan követte az Úr szavait, így bárkája lehetővé tette a nagy mentőakció tökéletes végrehajtását. Jézus egész életében arra törekedett, hogy mindent úgy tegyen, ahogy azt az Atya megmutatta neki. Mesterünk tökéletesen beteljesítette a róla szóló próféciákat maximális betöltését is. Ez vonatkozott még a virágvasárnapi szamár kiválasztására is, és halálának azon körülményére is, amelyben neki kellett döntenie. A két sátorépítő szakember apró részletekbe menően át tudta venni a Mózes által elmondott tennivalókat. Hogy állunk mi a körültekintő engedelmességgel? Isten gyakran szívünkre helyezi, hogy pontosan kövessük szavait, s ne térjünk le se jobbra, se balra a kijelölt útról (Jel 22,18–19). Saul király azért bukott el, mert az Úr parancsait felelőtlenül átszabta, hol a maga elképzelése, hol a közvélemény elvárása szerint. Fontos lenne személyes és egyházi szolgálatunkat újból és újból az Ige normakontrollja alá rendelni. Vajon istentiszteletünk gyakorlata és a sákramentumainkkal való élésünk pontosan és szív szerint követik-e az „egészen úgy” igei elvárást napjainkban?

Zsid 12,1–11.

212. dicséret