... lehet áldássá, amelyet Istennel hordozunk el. Nagy titok, hogy kit hova vezet a szenvedése: meglágyítja vagy megkeményíti a szívét? Kitől és mitől függ, hogy megedződik a lélek vagy agresszívvá válik? Mit tesznek velünk az érzéseink? Melyik a nehezebb: a testi vagy a lelki gyötrelmek? Olyankor derül ki, hogy mekkora a hitünk, van-e tartaléka és mélysége. Mekkora a tűrőképességünk; élő reménységünk van-e, vagy vallásos neveltetésünk morzsáit próbáljuk összekapargatni?

Válságos időkben lehullanak az álarcok, vészhelyzetben, lövészárokban mindenki a valódi arcát mutatja, nem tud, nem is akar szerepet játszani. Megmutatkozik, hogy kik vagyunk valójában. A haldoklók sem az időjárásról beszélnek. Nincs erejük és idejük udvariaskodni, a lényeget, félelmeiket, bűnbánatukat és reménységüket mondják, és utolsó kívánságukat, végakaratukat.

Egyedül szenvedni kétségbeejtő, eltávolít az élet Urától, az emberektől is, néha halálos. A tárgyalás (Trial, szó szerint próba) című amerikai film egy ügyvédről szól, aki olyan balesetben veszti el a feleségét és két fiát, amelyben ő volt a hibás. A trauma után nem talál nyugalmat, egyre csak azt kérdezi Istentől, hogy miért engedte, miért vette el tőle a családját. Öngyilkosságra készül, már éppen meghúzná a ravaszt, amikor megszólal a telefon. Felkérik, hogy vállalja el egy fiatal fiú védelmét a bíróságon, akit gyilkossággal vádolnak. Gyötrődik, mégis belevág az ügy kiderítésébe. A tárgyalás végén megvallja, hogy akkor lelt békességre, amikor túllépett önmagán, más ügyéért kezdett dolgozni.

Átformálódott benne a kérdés: őt miért hagyta Isten életben? A tények nem változtak, a kínzó fájdalom maradt, de mindent megváltoztatott az, hogy rájött, Isten ajándéka az élet. Már nemcsak az igazság kiderítése, a szakmai győzelem, az ártatlan fiú megmentése, támogatása volt fontos, hanem az élet védelme.

Ahol hiányzik a szenvedés, ott hiányzik egy dimenzió, az emberi élet mélysége, amely az érett személyiség sajátja, amelyet méltósággal viselhet. Ha kerüljük és menekülünk előle, infantilis, arctalan emberek maradunk. Szenvedések által tanulunk, érlelődünk, hogy szabadon tudjuk szeretni Istent és követni Jézust, aki maga is szenvedett.

A szenvedés a szeretet ára. Aki szeret, az szenved. Isten is velünk együtt szenved Jézus Krisztus kínjaiban és halálában. Nem kívülről, hűvös távolból néz ránk, hanem közel jön hozzánk: „Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban”, néha ki is ragad onnan (Zsolt 91,15). Néha nem. De ott is velünk van. Létezik ennél több?