... különös ajándéka Istennek. Nem mindig pontos műszer, ezért nem hagyatkozhatunk rá egészen, néha megcsal. Elnémítható, mint az ébresztőóra, és alarmíroz akkor is, amikor nem kellene. Az érzékeny lelkiismeretű emberek akkor is vádolják magukat, amikor nem tettek rosszat, csak magukra vették a feszültséget, amelyet mások gerjesztettek. Mások elnagyolt, durva lelkiismerettel nem is érzékelik, amikor megsértettek valakit. A kudarcokért felelőst keresnek, másokra mutogatnak. Istent is vádolják a rosszért.

Nem tudjuk, honnan való az a tudás, ismeret, amely belülről megszólal és szólít. A törvény szívbe írt szava, amelyről Jeremiás jövendöl? „Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be.” (Jer 31,33) Vagy csupán neveltetésünk következménye és tükre, kívülről befelé hat, és belülről igazít el minket? Lehet, hogy a tisztességes, becsületes szülők addig mondogatták, tanították, büntették és jutalmazták a gyermekeiket, amíg megtanulták és kívülről tudják már az erkölcsöket, s hogy mit mondana erre apánk és anyánk? Az eredeti görög és latin szó a lelkiismeretre azt jelenti mindkét nyelven: együtt tudás. Kivel tudom együtt az igazságot és a tisztességes viselkedést? Emberekkel, szülőkkel és nevelőkkel, vagy a Szentlélek Istennel?

Tapasztaljuk, hogy alakítható a lelkiismeret, lehet lágyítani és megkeményíteni, tompítani és felerősíteni a hangját neveléssel, megfélemlítéssel, manipulációval vagy szuggesztív hatásokkal. Ezért végzetes, ha a fiatalok rossz társaságba kerülnek. Mindemellett hisszük, hogy nem lehet átszabni az ember lelkét egészen. Ha Isten megérinti, hangja megszólítja, fölébreszthető és visszakereshető rajta az istenképűség. A legmegátalkodottabb bűnözőben is. Van-e bizalmunk a hatalmas és irgalmas Istenben, hogy megbocsát és mindig új lehetőséget készít? Enélkül félelmes és fájdalmas volna az élet. Kedvesen nevezte meg valaki: Isten védőangyalnak küldte a lelkiismeretet, hogy segítsen tájékozódni. Mégsem Isten szava az.

Pál apostol úgy hivatkozik a lelkiismeretre, hogy az Isten ismerete nélkül élők, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel. „Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket.” (Róm 2,15)

Dolgozik a lelkiismeret. Időnként tehát véd is, amikor túlgerjedne bennünk az önvád. Szabad akaratunk van, dönthetünk jó és rossz között. Hangoljuk, igazítsuk lelkiismeretünket Jézusra, hogy helyesen működjön!