Amikor 2021-ben beválasztották a Zsinat Missziói Bizottságába, Józsué könyvéből választott mottót: „De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!”

Meggyőződésem, hogy a missziót, az evangélium hirdetését a családban és a közvetlen rokonságban kell elkezdeni. Nálunk evidencia, hogy a nap reggel közös imádsággal és bibliaolvasással indul, és este közös imádsággal zárul. Ha a fiam itthon van, akkor ő olvas fel a Bibliából. Amikor még kisgyermek volt, esti mese helyett sokszor bibliai történeteket olvasott fel neki édesanyám. Rám nagy hatással voltak az őseim, akik annyi mindent megéltek. A nagyapám, nagymamám a végsőkig ragaszkodtak a hitükhöz. Édesapám már nem annyira, de ezt nem rovom fel neki. Hadifogságba került a második világháborúban, hazatérte után rendőr lett Sátoraljaújhelyen. Ennek ellenére engedte, hogy titokban hittanórára és istentiszteletre járjunk édesanyánkkal. Sokszor mondta: „Bárhova kerülsz, becsüld meg magad!”

Megfogadta ezt a tanácsot?

Igen, leginkább az Úr szolgálatával próbálok megfelelni ennek. Édesapám a rendszerváltás idején, 1989-ben ment el a minden élők útján. Akkor azt mondtam, leszámolok mindennel, engem nem érdekel az ilyen meg olyan izmus, én az Urat akarom és őt is fogom szolgálni. Az elhatározásom után számos jelzést kaptam Istentől. Van, akinek megtérése, hitbeli megerősödése egyik pillanatról a másikra történik, de nem járunk mindannyian a damaszkuszi úton, mint Pál apostol. Az én megtérésem nem ilyen volt, hanem lassú folyamat végeredménye. Megtapasztaltam azt is, hogy a nők – és itt most elsősoron édesanyámra és a feleségemre gondolok – milyen sokat tehetnek az evangélium terjesztésében. De megerősödést hoztak azok is, akik Krisztusban testvéreim lettek, akikkel közel kerültünk egymáshoz, akárcsak a fiam.

Milyen könyvet tart az éjjeliszekrényén?

A Biblia és a Bibliaolvasó Kalauz mellett ott van Charles Haddon Spurgeon egyik könyve is. Ő nagy hatású prédikátora volt a 19. századi Londonnak, gondolatai, meglátásai még ma is érvényesek. Sokféle útmutatást ad azoknak, akik az Úr szolgálatában próbálnak jeleskedni. Számomra meghatározó tanítása volt, amit az Urat szolgálni akarókról olvastam tőle: „A fölfelé vezető út számukra lefelé vezet. Ha már levetkőztük saját énünket, alázatba öltözhetünk, és ez a legjobb viselet.

Az Úr eláraszt minket a lélek békességével és boldogságával. Megajándékoz Igéjének ismeretével és az önmagával való közösséggel. Megáld a bűnbocsánat és a megigazulás bizonyosságának örömével. Isten annak ad tisztességet és megbecsülést, aki az ő dicsőségére használja fel azt. Azoknak ad elismerést és befolyást, akik attól nem fuvalkodnak fel, hanem még nagyobb alázattal szolgálnak neki.” Teljesen magaménak érzem ezt a gondolatot, és valahogy így szeretném a szolgálatomat folytatni, meg be is fejezni.

Mi az, amit szolgálatának zászlajára tűzne?

A szeretet. Tudnunk kell az ellenségeinkért is imádkozni, vagy valamilyen formán szeretni őket. Most, a háborús viszonyok, a gazdasági nehézségek és a világjárvány árnyékában különösen nagy szükség van a szeretetre. Isten szeretete mellett a másik ember szeretetére is. Pál apostol is azt mondja, hogy a szeretet a legnagyobb. A szeretet hitből fakad, az örömöt pedig a szeretet szüli. Fontos, hogy a szeretetet örömmel adjuk át, életigenléssel és reménységgel. Sokszor eszembe jut a 832. dicséretünk (RÉ21) refrénje: „Légy örömmondó, békekövet, hirdesd: A Szabadító elközelgetett!” II. János Pál pápa mondta egyszer: „ne arra törekedjünk, hogy többünk legyen, hanem arra, hogy többek legyünk”. Miben másban tudnánk többek lenni, ha nem Krisztusban és az Úr szolgálatában?