Részletek Ravasz László püspöki jelentéséből

Református Élet, IX. évfolyam, 42. szám, 1942. november 21.

[…] A másik fontos követelmény a lelkészi, tanári és tanítói állások fizetési színvonalának az emelése. Ezt maga az egyház megcsinálni nem tudja; tanítói, tanári állásoknál nem is tudhatja. De egész erejével hirdetheti azt az igazságot, hogy a következő nemzedék erkölcsi komolysága, szellemi felkészültsége attól függ, milyen tanítói, tanári és lelkipásztori egyéniségek végzik a nevelés nagy munkáját.

Magyarságmentés

[…] A Szent István-i állameszme egy nagyon szép történelmi emlék, de manapság már nem sok hasznát vesszük, mert amíg mi jogtörténeti elmefuttatást tartunk a soknyelvű állam előnyeiről, megesz a farkas vagy a medve. Ezért hovatovább mind határozottabban kialakul az egyetlen helyes politika: a magyarság erőinek fejlesztése, etikai, gazdasági, szellemi és erkölcsi életképességének fokozása.

Amilyen nagy véteknek tartom a magyarságba beolvadt idegen származású egyéneknek a faj-magyarság sértő emlegetésével csendes kitessékelését; amennyire megértem, hogy akár Zrínyi Miklós, akár Petőfi Sándor, akár Fadrusz János, akár Rákosi Jenő idegessé vált volna egy olyan politikai jelszó hallatára, amely őt másodosztályú magyarrá és állampolgárrá kívánja lefokozni: éppen olyan szükségesnek tartom, hogy a tiszta magyarságban (s ennek testéhez tartozónak értem az asszimiláltakat is) rejtőző erőket felfokozzuk. Ez az asszimiláltak érdeke is. Hiszen azért olvadtak be a Zrínyiek, Pázmányok, Petőfiek, Gárdonyi Gézák, mert a magyarság Arany Jánosokat, Balassa Bálintokat, Deák Ferenceket termelt.

Minél magasabbrendű a magyarság minősége, annál nagyobb a vonzóereje, s ha netalán a magyarság egy elhanyagolt néprajzi furcsasággá zsugorodnék: az asszimiláltak lehullanának róla, mert győz a központtól elszakadni kívánó erő, ha meggyengül a központ vonzóereje.