Sok az egy

Az egy határozatlan névelő bizonyos fajta használatát korábban idegenszerűségnek bélyegezték. Pedig nem magyartalan, sőt szükséges eleme szókincsünknek. Így például jelentésmegkülönböztető szerepben: „Egy focista lett az edzőjük”. Azaz korábban labdarúgó volt, most szerepet váltott. Mást jelentene ez: „Focista lett az edzőjük”. Így, névelő nélkül azt sugallná: az edzőjük (újra) labdarúgóként tevékenykedik. Ki kell tenni az egy névelőt a névszói állítmány elé, ha a névszó vagy jelzője mértéket jelöl: csak egy kis pont a térképen; „Az én aratásom egy marék virág” (Kiss József: Tüzek).

Számtalan esetben azonban idegenszerű, ezért kerülendő az egy. A hagyományos, magyaros szemlélet jegyében az állítmányi szerepű névszóval nem az egyedre utalunk, hanem – összegző módon, általánosságban – a fajra. Nem kell névelő az olyan főnév, főnevesült melléknév elé, amely azt jelöli, hogy a személy, fogalom kicsoda, micsoda. Mindemellett azért is kerülendő itt a határozatlan névelő, mert ez esetben nincs szó mértékről, számszerűsítésről sem. Helytelenek tehát az effélék: „Ő egy gyönyörű lány”; „ez egy jó gondolat”; „csak egy virágzó belföldi turizmusra lehet egy nemzetközit építeni”; „apukája egy okos ötlettel állt elő”; „a tanulmány egy összefüggést mutatott a túlsúly és a calciferol hiánya között”; „te egy hazudós vagy; „ez nem egy válasz, de hát erre voltál képes”. Magyarosan: ő gyönyörű lány; ez jó gondolat; csak virágzó belföldi turizmusra lehet nemzetközit építeni; apukája okos ötlettel állt elő; a tanulmány összefüggést mutatott; te hazudós vagy; ez nem válasz.

Figyelnünk kell a félreértés elkerülésére is. Olvastuk: „Arról mesélt az egyik nevelőszülő, hogy fia egy nevelt lányt vesz feleségül”. Világosan: fia nevelt lányt vesz feleségül. S ha valaki erre azt mondja: „ez is egy fontos szempont”, elégedjen meg ennyivel: ez is fontos szempont…