Az átadóünnepségen Körösi Viktor Dávid kolozsvári konzul úgy jellemezte önt, hogy nem a meghátrálás embere. Egyetért?

Két olyan ige is közel áll hozzám, illetve felfogásomhoz, tevékenységemhez, amelyek ezt a megállapítást alátámasztják. Az egyik a 2Kor 12,9: elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. A másik a Zsid 10,39: de mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. Ez a két ige számomra annyi erőt adott, hogy minden élethelyzetben megtaláltam az elegendő erőt, kegyelmet, szeretetet ahhoz, hogy tudjam folytatni azt a munkát, amelyre az Úristen iderendelt.

Történészként a múlton, lelkészként és esperesként pedig a jelenen és kicsit a jövőn kell tartania a szemét. Ezek a feladatok segítik vagy nehezítik egymást?

Nehezítő körülménynek tartom a világnak azt a szemléletmódját, hogy leginkább a mában él. Elég hedonista életszemlélet ez. A mai nap minőségi átélésének kényszere árnyékba helyezi a jövőképünket is, de a múltra való támaszkodást is eléggé megnehezíti. A múlt vagy a jövő hangsúlyozása gátló tényezők azok számára, akik a szemléletmódodat, a tudatodat befolyásolni akarják bizonyos fogyasztási irányba.