Pál apostoltól kölcsönöztem a címet, aki ezt írja a római levélben: „Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál.” Először a mondat első részét vegyük górcső alá: mit jelent Istent szeretni, hogyan állunk mi ezzel? Szeretjük a hitvesünket, a gyermekünket meg az unokánkat, a szomszédot már nem biztos. Istent tiszteljük, féljük, hiszszük, de nem annyira szeretjük. Szeretni amúgy sem könynyű, vannak, akiknek csordultig van a szívük szeretettel, és vannak, akiknek a szívében alig van egy maroknyi belőle. Ugyanis mindnyájan sebezhetők vagyunk, sebeket adunk és kapunk, márpedig a sebzettség inkább indulatot, haragot gerjeszt.

Miért szeressem azt, aki megbántott vagy ártott nekem? Különben sem lehet mindenkit kedvelni – mondják sokan. Gyakran még a családban is kihűl vagy meghidegül a szeretet, ahogy Jézus mondja. Azonban az is meg van írva, hogy „a szeretet soha el nem múlik”. Egy bizonyos, „vivere non, amare necesse est”. Élni nem, de szeretni muszáj. „Szeresd az Urat és szeresd felebarátodat, mint magadat” – summázza Jézus a törvényt. Mert a szeretet olyan, mint a Szentháromság, egy és mégis három. Egyszerre szeretem Istent, magamat és az embertársamat.

Mindez persze puszta elmélkedésnek tűnhetne, ha a Názáreti Jézusban nem testesült volna meg a szeretet Igéje. Mi volt Jézus titka? Az a mély, meghitt kapcsolat, amellyel Istenhez kötődött, s ami a szíve legmélyebb rétegeiben gyökerezett, ezt hívjuk mi egyszerűen csak szeretetnek. Kölcsönös volt, oda-vissza áramlott, egy apa meg a fia lélektől lélekig ívelő, sokszor szavak nélkül történő párbeszédéről szólt. Szeretni és szeretettnek lenni, egy nagy ölelésben eggyé válni, mint a szerelmesek, ilyen lehetett Jézusnak az Istenhez fűződő kapcsolata. Ady egyenesen istenszerelemről ír az egyik legszebb versében. Krisztust ez motiválta minden szavában és cselekedetében.

Mindenki szeretetre vágyik, még Isten is. Maga a Szentháromság a bizonyság erre, aki önmagában is élő, eleven szeretetközösség. Isten arra vágyik, hogy szeressük, és ne féljünk tőle. „Örökkévaló szeretettel szerettelek téged” – üzeni népének Jeremiás által az Úr. Ez nekünk is szól, mi is az Isten népe vagyunk, minket is így szeret. Ez az egyetlen, ami állandó ebben a szüntelenül változó világban.

Mert az életünk az utóbbi időben igencsak megváltozott, ismét a lemondás és az elcsendesedés ideje érkezett el hozzánk. Mostanában módunk lesz sokkal szerényebben élni, mint eddig. Lehetőségünk lesz elmélyülni és a csendben meghallani a halk és szelíd szót, amely így hangzik: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1b) Istent szeretni egyként jelenti a magunk, a felebarátunk és a teremtett világ szeretetét.