Őszintén szólva imádom…

Az őszintén megmondom, őszintén szólva, őszintén meg kell vallanom stb. szófordulatok akkor stílusosak, ha utánuk olyan közlés következik, amelynek kimondása leplezetlen nyíltságot követel. Ha tehát például rosszallás, önbírálat, a megszólított (illetve a beszélő) számára kellemetlen közlés, nyers vélemény előtt állnak. S e szókimondó meglátásnak – mint Tótfalusi István nyelvész írja – „kíméletből már előre igyekszünk kissé élét venni az őszinteség kényszerére való hivatkozással”. Példák a szépirodalomból: „őszintén meg kell vallanom, hogy a kivitelben mindig hátramaradok saját eszményemtől” (Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán); „Őszintén szólva nem szerette az öreget” (Kosztolányi Dezső: Aranysárkány). Pontos szóhasználatú citátumok a médiából: „őszintén szólva már unom a faggatózást”; „Megmondom őszintén, nem teljesen értem a kérdést”.

Ám nyelvhasználati divat lett akkor is erőltetni az efféle szófordulatokat, ha utánuk tetszésnyilvánítás, kedvező vélemény, elismerés, méltányolás következik: „Megmondom őszintén, szeretem a verseket”; „Bevallom őszintén, tetszik ez a vezérszerep”; „Meg kell mondanom őszintén, hogy ez valami igazán finom fasírt lett”; „Őszintén szólva, nagyon jól érzem magam feleségként is”; „Őszintén meg kell vallanom, nagyon tetszik a téli táj, és imádom a havat!”; „Bevallom őszintén, régóta szeretem Radnóti életművét”; „Őszintén szólva imádom a színeit”. Ilyen esetekben tartalmatlan beszédtöltelékek a szóban forgó kifejezések, ezért fölöslegesek, egyszersmind elhagyandók. A bőbeszédűséget mellőzve: szeretem a verseket; tetszik ez a vezérszerep; ez valami igazán finom fasírt lett; nagyon jól érzem magam feleségként is; nagyon tetszik a téli táj, és imádom a havat!; régóta szeretem Radnóti életművét; imádom a színeit.

Őszintén szólva nehezen érthető, miféle bátorságra volt szükség az utóbb idézett közlések kimondásához…