Keresztelő János az Úr Jézus útkészítője volt. Életét feltette arra, hogy keresztelt és prédikált a pusztában, Jordán környékén. Hirdette, hogy eljön a Krisztus, aki erősebb és nagyobb nála, aki Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd (Lk 3,15–17). Prófétai kiállásáért börtönbe került (Mt 14,1–12), és halál várt rá. Kérdését tanítványai viszik Jézushoz. Egy megfáradt, reményvesztett ember szavai ezek, aki ott, a börtönben csak mások elmondásából hall valamit a valóságról. Jézus határozottan, de szeretettel válaszol Jánosnak, sorolva messiási szolgálatának jeleit (22–23). Aztán a sokasághoz fordul, és ugyanezzel a szeretettel tesz bizonyságot az útkészítőről, prófétánál nagyobbnak tartva őt. Arra is rámutat viszont, hogy nem elég az utat készíteni, nem elég várni, hanem be kell fogadni az Eljövendőt. Aki Jézust befogadta, aki belül került Isten országán, az többre jutott Jánosnál is (28). Azok vessenek magukra, akik sem az útkészítőt, sem a megérkezett Messiást nem fogadták el (31kk). Jó nekünk abban a bizonyosságban élnünk, hogy nem várunk mást. Ő eljött, az első advent ígéretét betöltötte, és újra eljön, hogy mindeneket megítéljen. „Jöjj, Királyom, Jézusom! / Szívem, íme, megnyitom” (RÉ21 726).

Ézs 2

80. zsoltár

A szeretetnek és a hálának többféle mértéke van. Ismerjük a túláradó szeretetet, amikor valaki minden határt átlép, csak hogy szeretete jeleivel elhalmozza azt, aki kedves neki. És van udvarias szeretet is, amely éppen annyit ad, amennyit illik. Az Úr Jézus Simon farizeus házában vendégeskedik. Vendéglátójától ilyen udvarias, mértéktartó tiszteletet kap. Megjelenik viszont egy bűnös asszony, aki Jézus lábát könnyeivel öntözi, hajával törli le és drága olajjal keni meg. Jézus példázattal tanítja a megbotránkozó farizeust (41–42). A két adós közül az volt hálásabb a hitelezőnek, akinek többet engedett el. A bűnös asszony túláradó szeretetének oka, hogy neki sok bűne bocsáttatott meg. Háláját az Úr kedvesen fogadta, helyreállította életét, így békességgel mehetett tovább az útján. Karácsonyhoz közeledve vizsgáljuk meg szeretetünk mértékét! Megvan-e bennünk az első szeretet tüze (vö.: Jel 2,4), tudunk-e szívünk teljességéből hálát adni Urunknak azért, mert annyi bűnünket megbocsátotta? Buzgók vagyunk-e az ő imádatában és szolgálatában? Ha ebben megújulunk, őszintébb és buzgóbb lehet embertársaink iránt is a szeretetünk.

Ézs 3-4, 1

324. dicséret

Ez a rövid evangéliumi beszámoló közelképet ad Jézus útjáról és arról a közösségről, amelyik a legközelebb volt hozzá. Körülötte találjuk a tanítványokat, akik sokat tapasztalnak, és tanulnak a Mester tetteiből és tanításaiból. Az Úrral töltött rövid idő egy életre meghatározó lesz majd számukra. És ott van az Úr körül néhány asszony is, akik mind köszönhetnek valamit Jézusnak. Volt, akit démoni megszállottságból szabadított meg, és volt, akit más bajból, betegségből gyógyított ki. Asszonyok Jézus körül. Az adventi történetben látjuk, a mennyei Atya Máriát bízza meg, hogy édesanyja legyen a világ Megváltójának (Lk 1,26–38). Azt is látjuk, hogy az Eljövendő bizonyságtevői sorában Simeon mellett ott van Anna is. Később is voltak asszonyok Jézus közelségében. Arra méltatja őket az Atya, hogy Jézus halálának, temetésének, sőt feltámadásának is tanúi legyenek (Lk 23,55; Jn 20,11kk). Az asszonyok áldott szolgálatot végeznek ma is az anyaszentegyházban. Elképzelhető volna-e nélkülük a gyülekezeti élet? Áldjuk Urunkat, hogy jelen vannak, és szolgálják őt mindnyájunk javára! S áldjuk őt, hogy nőket és férfiakat, gyermekeket és felnőtteket egyaránt hív követésére!

Ézs 4,2–6

325. dicséret

A magvetés mozdulata talán még ismerős sokaknak. A magvető kitárt karral, minél szélesebb ívben igyekszik szórni a magokat, hogy mindenfelé eljusson a jövendő kenyere. Palesztinában először vetettek, utána szántották rá a földet. Ezért lehetett annyiféle sorsa a magnak. Isten akarata szerint az Ige magvetése folyik ebben a világban. Több veszély leselkedik a magra, az Igére. Jézus az útfélről, a köves talajról és a tövises helyről beszél, mindhárom esetben ugyanaz a végeredmény: a mag pusztulása, csak időbeli különbség van a három között. Van viszont jó föld is, oda hullva a mag meggyökerezik, felnő, és sokszoros termést hoz. Itt megvalósul a magvető szándéka. Jézus a példázat magyarázatában világossá teszi, milyen igehallgatókat szeretne látni maga körül. Olyanokat, „akik igaz és jó szívvel hallgatják az Igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal” (15). Az ünnep előtti bűnbánati napokon vizsgáljuk meg lelkünket, hogy miként fogadjuk az áldott magot, Isten Igéjét. Kihasználjuk-e az „alkalmas időt”? (Ef 5,16). Nem szól-e hiába közöttünk Istennek ítélő és kegyelmes szava? Vizsgáljuk meg azt is, hogy miként fogadjuk a megígért Magot, aki által igazán termőre fordulhat az életünk.

Ézs 5,1–7

326. dicséret

A Mester folytatja az igehallgatással kapcsolatos tanításait. Ő prédikál, tanít, példázatokat mond, hogy egyre jobban megismertesse Isten országának titkait a hallgatóival. Nem mindegy, tanítványai hogyan hallgatják beszédeit. A magvető példázatát mintegy továbbgondolva, itt is megkülönbözteti a helyes és helytelen igehallgatást. Nem jól hallgatja Isten Igéjét az, aki megtartja magának, elrejti mások elől. Ez olyan, mintha a lámpást nem a megfelelő helyre, a lámpatartóba tenné valaki. Isten Igéje arra való, hogy világítson. Ha én kaptam ebből a fényből, ha engem már megújított, megváltoztatott, akkor adjam tovább az Ige áldásait. Ha nem teszem, akkor nekem sem fog használni, tőlem is elvétetik ez az áldás. Nagy a felelősségük az Igével élőknek: tovább kell adniuk az Úr Jézus fényét. Ő a világ világossága (Jn 8,12). Szolgálata kezdetén ezt írja az evangélium: „a nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lát” (Mt 4,16). Advent a fények gyújtásának ideje. Ilyenkor legrövidebbek a nappalok s leghosszabbak az éjszakák. Ne csak gyertyáink fényével, hanem a szívünkbe fogadott és továbbadott Igékkel, őszinte bizonyságtételünkkel is küzdjünk a sötétség erőivel szemben! Velünk van az Úr!

Ézs 5,8–30

327. dicséret

Karácsonyhoz közeledve gondoljunk családunkra. Adjunk hálát azokért, akikkel együtt éljük életünket, illetve mindazokért, akikhez vérségi szálak fűznek. Hálaadásunk még nagyobb lehet, ha tudjuk, hogy ők is – velünk együtt – Jézus közelében vannak. Nagy áldás, ha hitvestársunk, gyermekeink, szüleink, testvéreink az Úréi! Ha még távol volnának, imádkozzunk megtérésükért. Jézus családja még távol van. Az Igében sokat mond a „kint” szó. Nemcsak fizikailag vannak kívül, hanem lelkileg is. Csak üzennek, hogy látni szeretnék. Jézus rámutat arra a közösségre, amely a vérségi szálaknál is erősebben kötődik hozzá. Azokat mondja családjának, anyjának, testvéreinek, akik hallgatják és megtartják Isten Igéjét. Az Úr Jézus nem értékeli le a családot, hisz még a kereszten is gondoskodott anyjáról (Jn 19,26k). Egyszersmind felértékeli azt a „családot”, amelyet az evangélium hoz létre. Ez a közösség a gyülekezet. Milyen jó, hogy később Jézus családját is ott látjuk az első keresztyén gyülekezet közösségében! Az ünnephez közeledve gondoljunk gyülekezetünkre, ahol az örök Ige összegyűjt, formál, és Krisztusban mindnyájan testvérek lehetünk! Imádkozzunk a még kint lévőkért, hogy ők is hallják meg az Úr hívását!

Ézs 6

328. dicséret

Volt elég viharos napunk ebben az esztendőben. Elég, ha a világpolitika eseményeire, a hazai közélet vitáira és talán a családban lévő feszültségekre gondolunk. Szenteste szeretnénk, ha csendesség lenne. Ebből az ismert evangéliumi történetből hadd emeljük ki ezt a mozzanatot: Jézus tud csendet teremteni. A történet szerint hajóra szálltak, a túlsó part felé indultak. Hirtelen feltámadt a veszélyes forgószél, a tanítványok szíve a viharban halálfélelemmel telt meg. Felébresztették Jézust, ő csendet parancsolt a szélnek és a hullámoknak, és csendet parancsolt a tanítványok zaklatott szívének is. Kérdésével a hitet ébresztgette szívükben (25). Higgyük el, hogy annyi vihart, hullámverést, hangosságot lehetne megelőzni, ha jobban hinnénk benne! Ha rá tudnánk jobban bízni az életünket. Hányszor mutatta meg, csak ebben az évben is, hogy valóban övé minden hatalom mennyen és földön! Magához von és elcsendesít, ahogy már ószövetségi népével is tette: , Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!" (Zsolt 46,11). Az ünnep előestéjén ez a csend, ez a tőle való békesség töltse be a szívünket! Ő, a világ Ura, aki parancsol az elemeknek, eljött értünk, mellénk állt: Immánuel - velünk az Isten!

Ézs 7

329. dicséret

Karácsony ünnepe van. Az Úr Jézus vállalta emberi létünket, eljött közénk, megszületett Betlehemben. Áldjuk ezért Urunkat! Jövetelével, befogadásával kapcsolatban azonban találunk ünneprontó részleteket az evangéliumokban. Lukács azt írja: „nem volt számukra hely” (2,7). János pedig így ír: „az övéi nem fogadták be őt” (1,11). A mára kijelölt Igénkben hasonlót látunk. Szomorúan szemléljük a démontól megszállt ember sorsát. Örömmel olvasunk viszont az Úr Jézus szabadító szeretetéről, amely felemel és új életet ajándékoz. Egy ember meggyógyult, egy disznónyáj odaveszett. Ekkor jönnek a gadaraiak, s kérik, távozzon az Úr tőlük. Éppen hívni, marasztalni kellene, mert életet és békességet hoz! De ők nem fogadták be Jézust. És mit tesznek azok, akik karácsonykor is csak a fát, az ajándékot, az ételt, italt látják? Akik még ilyenkor sem jönnek templomba, és nem úrvacsoráznak. És nincs-e olyan pont a mi életünkben, amelyet elzárnánk az Úr elől? A szokásaink, a pénzügyeink, a kedvelt „kis” bűneink – ezekre ne nézzen ő. Pedig hívni és marasztalni kell az Úr Jézust. Ki kell tárni előtte a szívünket, hogy lakozást vegyen ott, és új életet adjon.

Ézs 8

82. dicséret

Gadarából elküldték Jézust, de most újra azok között van, akik már sokszor megtapasztalták hatalmát és bölcsességét. Ők nagyon várták, és örömmel fogadták az Urat. Itt is beteljesedett a karácsonyi ígéret, amelyet az angyal mondott a pásztoroknak: „…nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz” (Lk 2,10). Valóban ő a mi örömünk! Akik vágyunk jelenlétére, nem hiába várjuk őt. A sokaság is várta, de voltak közöttük, akiknek még nagyobb szükségük volt segítségére. Akiknek élet-halál kérdést jelentett, hogy találkoznak-e a Megváltóval. Az egyik ilyen ember Jairus, akinek lánya a halálán van. A másik pedig egy asszony, aki tizenkét éve beteg, és szeretné megérinteni Jézust, hogy meggyógyuljon. Mindkettejük számára az egyetlen esély az Úr jövetele és segítsége. S lehet folytatni: az ember számára, a világ számára az egyetlen esély az Úr érkezése. Ha nem történik meg a karácsonyi csoda, a világ elveszett volna. De eljött az Úr! Így kapott gyógyulást a beteg asszony, hitet Jairus és életet a lánya. Az Úr eljött, ő a világ reménye, aki elvégezte a megváltás művét. Ő teszi ünneppé az ünnepet és örvendezővé az életünket.

Ézs 91

315. dicséret

Nagyra kell értékelnünk azt a megelőlegezett bizalmat, amellyel az Úr Jézus kiküldi tanítványait. Már egy ideje követik Mesterüket, több mindent tapasztaltak mellette, de mégis csak „félúton” vannak, még oly sok mindent kell tanulniuk mellette. Az Úr viszont küldetést ad övéinek. Azzal bízza meg őket, amit ő maga tesz: az Isten országa hirdetését és a gyógyítás szolgálatát végezhetik. Fontos, hogy Jézus útmutatásai szerint (3–5) végezzék a munkát, fontos, hogy neki engedelmeskedjenek, hogy szolgálatuk egyszerű és lényegre törő legyen. Az így végzett szolgálatnak híre ment, Igénk megjegyzi, hogy még Heródest is nyugtalanította ez a hír… Ünnep után vagyunk. Bizonyos, hogy a találkozások, istentiszteletek és az úrvacsora által feltöltekezhettünk Urunk jelenlétével. Meg kell ilyenkor hallanunk Jézus küldő szavát. Menjünk, és adjuk tovább áldásait! Találjuk meg a bizonyságtétel alkalmait, amikor Isten országa dolgairól beszélhetünk! Vegyük azt is észre, hogy hol van szükség Urunk gyógyító erejének továbbadására! Árasszuk szeretetét és békességét a környezetünkben! Ha egyszer is sikerült megtennünk, neki beszéljük el (10)!

Ézs 10

92. zsoltár

Olyan évet zárunk napok műlva, amelyben többszörösére nőtt a kenyér ára. Most talán jobban megbecsüljük Isten ajándékát, a mindennapi kenyeret. Máshogy tekintünk erre a történetre is. Milyen nagy csoda ennyi embernek kenyeret adni! Jézus szeretete nemcsak a tanításra, hanem a földi táplálásra is kiterjed. Tanítványait próbára teszi: ,Ti adjatok nekik enni!" (13). Majd ő maga cselekszik, megáldja, megtöri és adja a kenyeret mindenkinek. Amikor mindnyájan jóllaktak, jön a számlálás, a darabok összegyűjtése. Az óév napjához közeledve mi is számlálunk, leltárt vonunk. Gyűjtögetjük emlékeinket a velünk történt eseményekről. Mennyi volt a rossz, a veszteség, s mennyi a jó, az áldás? Érdemes kitenni kosarainkat, akár tizenkettőt is, ami egyfajta teljességére utal. Érdemes összeszednünk az áldásdarabokat, annak falatkáit, hogy hányszor segített meg az Úr, hányszor tapasztaltuk megtartó, megújító kegyelmét. Milyen sokszor keresett egy-egy Igével, megállító vagy elindító szavával? Adott mellénk társakat a családban és a gyülekezetben. És vegyük mindehhez hozzá, hogy betegségekből felgyógyított, gyászban, bajban megvigasztalt. A hálaadás ideje jött el!

Ézs 11

278. dicséret

Korszakhatárhoz érkezett Jézus a tanítványokkal. E ponttól kezdve jelenik meg közvetlenül a kereszt és a feltámadás távlata az Úr tanításaiban. A vallástétel ideje ez. A tanítványoknak illő tudniuk, hogy mit vallanak az emberek Jézusról. Közöttük járnak, hallják beszédüket, s tudják is a választ: Jánossal, Illéssel vagy valamelyik másik prófétával azonosítják. De eljött a személyes vallástétel ideje is: ők mit mondanak, kinek vallják Mesterüket? Nekünk is szól ez a kérdés: kinek látjuk őt, mit köszönhetünk neki? E lassan elmúló év során előbbre jutottunk-e ismeretében és szeretetében? Tudjuk-e Péterrel együtt vallani: Isten Krisztusa, a megígért Felkent, Megváltó Urunk? Maga az Úr segít Péternek is, nekünk is. Ő is vall sorsáról, bekövetkező szenvedéseiről. Itt először jelzi előre halálát és feltámadását. Ő az, aki ,Megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel [...], megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" és ő az, akit felmagasztalt Isten mindenek fölé (Fil 2,6 kk), mert dicsőségesen feltámasztotta és megdicsőítette őt. Áldott az Úr, hogy mindezt vállalta értünk, s köszönjük, hogy botladozó tanítványait vezeti megismerése útján!

Ézs 12

199. dicséret

Jézus egyre mélyebbre viszi tanítványait Isten országa megértésében. Amikor követéséről szól, döntésre hív, egy életformát kínál, amelyben az odaadás és az áldozathozatal a hangsúlyos. A saját életformáját ajánlja követőinek. Ő ott van közöttük, vezetésre készen; mint a jó Pásztor, hangjával vezeti juhait (Jn 10,4). Áldjuk őt, hogy ebben az évben is hallhattuk szavát, és elfogadhattuk vezetését! Mert a tanítványnak kell elfogadnia, hogy ő, a Mester van elöl és vezet. Nekünk kell akarnunk követni őt. Követésének vannak feltételei is. A magunk megtagadása azt jelenti, hogy nem az , én" akarata, nem a testi vágyak, földi érdekek irányítanak, ezeket alá kell rendelni az ő életmentő akaratának. A nagy kereszthordozó arra is figyelmeztet, hogy követése nem könnyű túra, hanem naponta keresztfelvétellel, a ránk bízott szolgálat vállalásával jár. Lehet más utat választani, ami pillanatnyi előnyökkel kecsegtet, de a végén romlásba visz (25). Isten országában az elvesztett élet mentetik meg, az odaadott életet kapjuk ajándékba. Ezért büszkén vállaljuk őt, hogy ő is vállaljon az Atya előtt. Várjuk azt a napot, amikor kiteljesedik dicsősége és uralma, addig boldogan hirdetjük: Jézus Krisztusban már megvalósult, és követőinek életében jelen van Isten országa!

Ézs 13

280. dicséret

Ma zárjuk az évet. Arra keressük a választ, hogy mi múlik el, és mi a maradandó. Az Úr Jézus, ahogy Pétert, Jánost és Jakabot, minket is a hegyre hív. Velük együtt láthatjuk dicsőséges elváltozását, ruhája mennyei tündöklését. Velük együtt hallhatjuk Mózesnek és Illésnek, a törvény és prófétaság két nagy képviselőjének bizonyságtételét az Úr váltságáról. Látjuk, hogy Pétert és társait elnyomja az álom. Talán mi is voltunk így ez évben, hogy nem tudtunk éberek lenni, amikor az Úr nagyszerű dolgot tett. Nem tudtunk mindig odafigyelni kijelentésére. Jártunk mi is úgy, mint Péter a sátrakkal, hogy meggondolatlanul szólaltunk meg. Aztán felfigyelhetünk a jótékony felhőre, amitől nem kellett volna, s nekünk sem kellene megrémülnünk. A felhő azért adatik, hogy utána kitisztuljon körülöttünk a világ. Ekkor szólal meg az atyai szózat, egyedül Jézusra mutatva, a kiválasztottra, akire rá van bízva Isten országának evangéliuma. Mi múlik el, és mi a maradandó? A csodálatos mennyei látásból ennyi maradt, és ez éppen elég. Ez a tiszta valóság, hogy Jézus áll ott, őrá van egyedül szükség. Őt kell látnunk és követnünk. Ha ebben előrejutottunk 2022-ben, akkor viszünk valami maradandót ebből az évből a következőbe.

Ézs 14

8. zsoltár