... tartanak a zsinagógában a vallás vezetői, írástudók és farizeusok. Istentiszteletre jöttek, de ott van egy beteg, akinek nem életveszélyes az állapota, csak bénult a karja, igazán nem sürgős eset, várhat. Azt sem tudni, hogy fájdalmai vannak-e. De ez csak a téma. Figyelték Jézust, vajon mit tesz, meggyógyítja-e szombaton, mert akkor vádat emelnek ellene. Számításuk bejön, Jézus a középre állítja az embert, hogy mindenki jól lássa. „Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.” (Mk 3,5) A téma tehát nem a gyógyulás, nem az ember, hanem a törvény megszegése. Arról tárgyalnak, hogy a nyugalom napján mit szabad tenni és mit nem. Mit enged Isten törvénye és mit tilt.

Jézus viszont új látásmódot hoz: mit akar az Isten velünk most. Az ő nézőpontja a szenvedő ember. Gyöngéd és figyelmes szeretete arra sugárzik, aki bajban van. A szombat, a nyugalom napja Isten ünnepe, a szabadításé. Nem azért adta, hogy korlátozzon és tiltson, ezt sem szabad, azt sem, hanem azért, hogy a teremtés Ura felüdítsen, feltöltsön isteni erőkkel és újjáteremtsen. Annak, aki megszegi a szombat törvényét, az Írás szerint meg kell halnia. Jézus szerint annak, aki vele találkozik, életre kell gyógyulnia.

Az az Úr napjának tiszta megünneplése, amikor a gyógyító szeretet fölemeli a szükségben lévőt, a fáradtat, az erőtlent, az elsorvadt testű és lelkű embert. Fölhasználhat erre minket is az Isten Lelke, eszközök lehetünk benne mi is.

A vallási buzgóság azonban eltérít ettől, a fanatizmusnak arra a pontjára juttat, amely vakká tesz a valóságra, már nem a lényeget látja, az embert, hanem csak a tárgyiasított problémát. Eszerint Jézus gyógyítása nem csoda, hanem botrány. A fanatizmus bűne az, hogy embertelenné és kegyetlenné válik az elmélet a külső szabályok kényszeres szolgálatában. Mert az ember kétféleképpen vétkezhet Isten törvénye ellen. Azzal, ha egyáltalán nem törődik Isten teremtési rendjével, úgy teszi tönkre az életét. A másik véglet az, ha rabszolgaként betűről betűre akarja szolgálni a törvényt, belevész a részleteibe, és félelmében nem tud, nem mer élni és élvezni az életet.

A farizeusok ezek után jelet kérnek, követelnek Jézustól, mintegy személyazonosságot, hogy igazolja magát, kinek a küldetésében jár, Istentől jött-e vagy a gonosztól. Jézus nem ad más jelet. Többet ad, mint amit kérnek tőle. Nem vallási szertartást, hanem irgalmasságot akar (Hós 6,6). A jóság magasabb rendű, mint a törvény. Az emberi szükség felette áll a vallásgyakorlatnak. Ne vitázzunk, gyógyuljunk.