Együtt maradtunk
Keresztyén egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával 15. alkalommal rendezik meg a házasság hete programsorozatot, amelynek idei jelmondata: „Maradjunk együtt!” Február 13. és 20. között a házasság, a család értékeire hívják fel a figyelmet, és igyekeznek segítséget nyújtani a házasságra készülőknek, a párkapcsolati kérdésekkel szembesülőknek. A házasság hete egyik szervezőjével, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat vezetőjével, Nemeskéri Pállal és feleségével, Nemeskériné Tóth Évával arról beszélgettünk, lehetséges-e saját erőnkből együtt maradni.
Lángoló szerelem volt az első perctől. Hogyan találtak egymásra?
Éva: Tizenhárom éves voltam, amikor megismertem Palit, ő tizenhat. Nem gondolkoztunk semmin, szerelmesek voltunk, csak éltük az életünket, a tinédzserromantika minden bájával, buktatójával és meggondolatlanságával. A szüleim sokat dolgoztak, nem nagyon tudták, hogyan telnek a napjaim. Fogalmam sem volt, mit jelent valójában nőnek, anyának lenni. Az első számú személy számomra életem nagy szerelme, Pali volt. Mindent alárendeltem az érzésnek, mégis elég sokáig kellett várnom a lánykérésre, mert Pali még 10 év után is inkább biciklitúrára indult volna Afrikába, fészekrakás helyett. Ez nagyon bántott, úgyhogy szakítottunk, de a szerelem és a barátok újra összehoztak minket.
Pali: Mindketten tanultunk, Évi a Testnevelési Főiskolára járt, én népművelő–történelem szakos tanár lettem, és nem nagyon akaródzott megnősülni, de az élet Évi nélkül üres volt, úgyhogy lassan beadtam a derekamat, és 1991-ben eljutottunk a házasságkötésig. Érdekes módon közösen és külön-külön is ugyanazt az életcélt tűztük ki: meg fogunk gazdagodni. Ezzel csak két baj van: az egyik, ha sikerül, a másik, ha nem.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!