... kívántak Jézustól a vallás vezetői, mert ismereteik szerint Isten akarata mindig rendkívüli módon, csodában jelent meg népének. Az ószövetségi tíz csapás Egyiptomban, a kivonulás győzelmes eseménye, a pusztai vándorlás mind Isten jelenlétének és vezetésének jelei voltak. A próféták is adtak jelet igehirdetésük szemléltetésére, azok igazolták, hogy ők Isten emberei. A farizeusok, noha szemtanúi voltak Jézus gyógyításainak, sőt haragos ellenzői is, ha azok éppen szombaton történtek, provokálták Jézust, hogy mutasson jelet. Mit még? Elképzelésük szerinti csodát akartak látni, amelyből egyértelmű, hogy ő az Isten Messiása. De Jézus a kísértések pusztájában is elutasította, hogy önmagáért csodát tegyen, ellenségeinek sem válaszol. Nem varázsló vagy mutatványos, hogy bizonyítsa isteni képességét a szenzációra éhes és hitetlen emberek előtt. Aki keresi őt, megtalálja, akinek szeme és füle van, látja és hallja. Aki nem akar hinni benne, annak a csodagyógyulások is semmiségek, amikbe bele lehet kötni. Véletlen egybeesésnek, spontán gyógyulásnak minősítheti a jelenséget, ha jóindulatú, de amiket a tudomány nem igazol, így nem hiteles. Nem vezeti hitre a külső szemlélőt az, amit lát, ha nem nyitja meg lelke mélyebb rétegét, csak kritikus szemmel méregeti. Nem segíti tovább.

A hívő azonban, ha kitartóan könyörög, bizonyosságot koldul Istentől egy-egy nehéz élethelyzetében, súlyos döntés előtt, kaphat jelet. Például Gedeon, átérezve felelősségét a népéért, azért könyörgött jelekért, hogy meg ne tévessze saját szíve és vágya (Bír 6,11kk). De a magasabb rendű hit jelek nélkül is hűséges Istenhez. Dániel könyvében olvassuk, hogy a három ifjú már akkor vallást tesz, amikor még semmi jelet nem kap hozzá: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! De ha nem tenné is…” – hűek maradnak (Dán 3,17).

János evangéliumában Jézus minden csodája jel, amely túlmutat önmagán, Isten szeretetére utal. A jel lehet eszköz, de soha nem cél. Aki hisz, csodák között jár, jeleket is kap. Néha egészen kicsi jelenség is jellé válhat arra, hogy jó úton halad. Jézust azok, akik Názáretben gyerekkorától ismerték, nem fogadták el, nem ismerték fel. „Nem is tett ott sok csodát hitetlenségük miatt.” (Mt 13,58) Mert a csoda látásához hit kell. Nagypénteken megkapta a világ, hívei és ellenségei is a legmegrendítőbb jelet: a keresztet. Elég fényes és ragyogó ez a jel nekünk? Vagy még mindig jelet kérünk tőle mi is?