Múltidéző
Balogh Jenő: Adatok Tisza István hitéletének ismeretéhez
Református Élet, I. évfolyam, 8. szám, 1934. február 17.
Tisza István egyéni hitélete
Egyéni életében rendületlen hívő, igaz keresztyén volt, „aki megalázza magát Istene előtt, de erős szövetségben él Istenével, s akit Isten irgalmába vetett hite a világ hiúságai, kételyei, kísértései és megpróbáltatási fölé emel ... (A nagyszalontai egyházmegye ülésén tartott gondnoki székfoglalójából.)
Ugyanakkor azt a meggyőződését is kifejezte, hogy a református vallás lényege: „Jézus Krisztus tanítása és a szabad gondolkodás elve.” Ezen az alapon elítélte a dogmákhoz való merev ragaszkodást. A Budapesti Református Ifjúsági Egyesületben 1901-ben tartott egyik előadásában még a fiataloknak is lelkére kötötte, hogy ha kételyt éreznek lelkük mélyében, ne térjenek ki annak megfejtése elől; hanem őszintén keressék az igazságot, és iparkodjanak a dolog mélyére jutni, mert annál mélyebb és őszintébb lesz hitük meggyőződése is. Hitte, hogy „minden ember lelkében benne van az isteni szikrának egy morzsája, amiből kiindulva el kell jutnunk a jóság és igazság örök, mindentudó és mindenható kútforrásához, Istenhez is”.
Végül idézünk még ugyanezen írásból, elhunyt bajtársai temetésén mondott imádságából: „Hozzád emeljük imára lelkünket, Uram; hozzád, aki küzdelemre, megpróbáltatásra, veszélyre hívsz el egyeseket és nemzeteket... Nem gyűlölség, nagyravágyás, hódítási vágy adta a fegyvert kezünkbe. Megtámadták atyai örökünket, el akarják ragadni legdrágább kincsünket, édes hazánkat… Te Benned bízunk, Uram, Tehozzád fohászkodunk… [...] A Te kegyelmedbe ajánljuk itt nyugvó bajtársainkat; adj nekik csendes pihenést és boldog feltámadást… és majdan vezesd be őket az örök dicsőség fényes templomába…”