Nem csak feljegyzés
Amikor fogadalmat teszünk a templomban, annak nem csupán az Úristen és a jelenlévők a tanúi. A házasságkötés fontos eleme, hogy a gyülekezet anyakönyvébe bekerül a pár és tanúik neve. Az anyakönyvekbe jegyzik be a keresztelőket és temetéseket is. Vajon mi a jelentősége ennek, és miért őrzik oly féltve az egyházközségek régi anyakönyveiket?
Teljes izgalomban, a ruhámat igazgatva vonultam a torony felé. Majdnem elfelejtettem, hogy nem a templomajtóban kezdünk. Úgy kellett visszaszaladnunk az irodába, hogy a szertartás előtt aláírjuk az anyakönyvet. Jelentéktelen formaság, gondoltam, míg a ruha uszályát igyekeztem védeni a templomkert porától. Az ismerős irodában óriási nyitott könyv feküdt az asztalon, valahol az utolsó oldal környékén nyitották fel, a bejegyzések sora valamikor a múlt században kezdődött. – Ez már örökké itt lesz – mosolygott rám valaki, és átnyújtotta a tollat. – Most már indulhatunk.
EGY BEJEGYZÉS IS LEHET HITVALLÁS
A református anyakönyvezés kezdeti időszakában biztosan nem formaságnak tűnt, hogy valakit felvettek az egyházi nyilvántartásba. Ezt már az esküvőm után két évvel tudom meg Szatmári Judittól, aki a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltárát vezeti. Mint elmondja, a három részre szakadt Magyarországon az egyházkerület a reformáció terjedésével a hódoltság területén alakult ki, emiatt kevés írásos dokumentuma maradt meg a török kiűzése előtti időből, így anyakönyvről sem tudnak.

Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!