Az Ige mellett
II. 20. VASÁRNAP
(7) „És ha majd bekövetkeznek rajtad ezek a jelek, akkor tedd meg, amire módot találsz, mert veled lesz az Isten.” (1Sám 10)
A történések Isten akarata szerint valók. Van, hogy az életünk eseményei „csak úgy” megtörténnek velünk, mintha valaki vezetné, irányítaná azokat, mert nem mi terveztük így, nem a mi döntéseink váltak valóra. Megélhetjük jól, de rosszul is az ilyen időszakokat. Saul megtapasztalja, hogy minden úgy történik, ahogyan a próféta előre megmondta. A szamarakat megtalálták, Saul révületbe esve ott van a próféták között, és Sámuel kihirdeti az egész nép előtt: „Látjátok, hogy kit választott az Úr! Hiszen nincs hozzá hasonló az egész nép között!” (24) Mindezek után Saul ugyanúgy hazamegy, mint mindenki más. Sámuel azonban azt is mondta: „más emberré leszel” (6), és ezt nem a királyságra, hanem arra értette, hogy Isten Lelke betölti őt. Mit jelent ez? Saul egész életét, szemléletmódját megváltoztatta Isten, mert ő akar cselekedni rajta keresztül, és ez csakis az Úr Lelke által lehetséges. Isten Lelke a mi életünkben is pontosan ezt az engedelmességet munkálja. Más emberré, új emberré bennünket is csak a Szentlélek Isten tehet!
Mt 15,32–39.
37. zsoltár
II. 21. HÉTFŐ
(15) „…nagyon örvendezett ott Saul minden izráelivel együtt.” (1Sám 11)
Háromszázharmincezer katona harcolt Jábés-Gileádért, mert Isten felindította Sault, hogy meghirdesse az ammóni megszállók elleni harcot. Isten pedig egy szívet adott nekik, „hússzívet” (Ez 11,19), együttérző szívet, amely odatette magát a bajban lévők mellé, a testvér mellé, és harcolt értük. A nép győzelmének öröme határtalan volt! Amikor az egységet átéljük, megtapasztaljuk, határtalan erőt és biztonságot kapunk. Jézus többször elmondta tanítványainak: akaratában, tetteiben csak azt teszi, amiben ő és az Atya egy (Jn 10,30). Nem mindig könnyű az egységre törekedni, ezért is engedjük el, még ha nehezebb is egyedül elvégezni dolgokat. A nézetkülönbségek megharcolását könnyebb elkerülni, mint megharcolni azt, hogy egy akaratra jussunk. Az egyénieskedő, hatalmi döntések nyomában sok fájdalom marad, és ez nincs távol egyházi, gyülekezeti életünktől sem. Tanuljuk meg Jézustól, hogyan lehetünk testvéri módon kezdeményezők, vagy éppen segítők, más mellé odaállók! Figyeljünk a Szentlélek vezetésére, hogy neki legyünk engedelmesek!
Mt 16,1–4.
339. dicséret
II. 22. KEDD
(23) „Tőlem is távol legyen, hogy… ne imádkozzam többé értetek. Sőt inkább tanítalak majd benneteket a jó és egyenes útra.” (1Sám 12)
Sámuel rámutat saját életének, szolgálatának eddig megtett hosszú szakaszára, és kéri a népet, értékelje azt. Tanúként az élő Istent nevezi meg, és aki ezt teszi, az mindig nyíltan állhat az emberek előtt. „Ő a tanú” (5), a nép is megerősíti ezt. Kevesen vállalják életük határszakaszain ezt a tanúságtételt, pedig enélkül nem lehet békességgel lezárni és elkezdeni újabb életszakaszokat. Az idő múlása nem kötöz be sebeket, nem old meg problémákat, egyedül az, ha nyíltan állunk Isten elé. Ott lehet kimondani azt is, amit elrontottunk, egyedül ott van bocsánat ezek miatt. Ott van olyan dicséret, amely méltányos, és ami elég: „Jól van, jó és hű szolgám…” (Mt 25,21), és nem tesz gőgössé. Sámuel imádkozni fog, és tanítani. Eddig is ezt tette. Isten tanúsága alatt tudatosította a néppel, hogy amikor királyt kértek és kaptak, nagy gonoszságot követtek el az Úrral szemben. Meg is értették, és meg is erősítették, de nem tettek mást, nem esedeztek bocsánatért. Mi is tudjuk gonoszságainkat és gonosz kívánságaink következményeit, de nem teszünk mást, nem esedezünk bocsánatért. Sámuel ezért könyörög tovább. Értünk pedig „Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk” (Róm 8,34).
Mt 16,5–12.
501. dicséret
II. 23. SZERDA
(14) „Keresett magának az Úr valakit, aki szíve szerint való…” (1Sám 13)
Egy év az uralkodásban nem hosszú idő. Egy újabb győzelem a filiszteusok felett megerősítheti Saul trónját, ezért sereget gyűjt, de az események nem az ő szándéka szerint alakulnak. A filiszteusok túlereje sokszoros, a nép félelmében elpártol tőle. Saul tudja, hogy Isten nélkül kezdte meg a harcot, és nem várt a prófétára, annak utasításai ellenére sem (11,8). A várakozás az egyik legnehezebb próbatétel. Hitben tudjuk, hogy készen van a szabadítás, a gyógyulás, készen vannak a válaszok, de még nem érkezett meg belőle semmi. Nem enyhültek a szorítások, nem szűntek a fájdalmak, nem hallom a szót. Saul nem várta meg Sámuelt. Nincs mentsége, mert az, hogy „azt gondoltam” vagy „megijedtem, és hirtelen cselekedni kellett” – nem érvek. „Nem teljesítetted Istenednek, az Úrnak a parancsát” (13), ezért vagy méltatlan! Sámuel megmondja az egyetlen okot, amely elég ahhoz, hogy Isten elvegye Saultól a királyságot, és másnak adja oda, aki méltó rá. Az Úrtól kapott Ige mindennél erősebben kötelez bennünket is. Az engedelmesség nekünk is azt jelenti, ha szól az Úr, aszerint járjak el, ha nem szól, maradjak hű az eddigieken.
Mt 16,13–20.
286. dicséret
II. 24. CSÜTÖRTÖK
(6) „Az Úr előtt nincs akadály…” (1Sám 14,1–15)
Jónátán, Saul fia olyan hitvallást tesz, amelyet magunk is szem előtt tarthatnánk, amikor különféle problémák megoldásain gondolkodunk. Igaz, csak ketten voltak, de bátrak, mert az élt a szívükben, hogy Isten „akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást” (6). Tudták, kockázatos, amit kiterveltek, és kudarcot is vallhatnak, de bíztak Izráel Istenében. A filiszteus előörs – látva, ketten vannak – gúnyosan hívta őket, de számukra éppen ez volt a jel. E jelet csak Jónátán és a legénye tudta, és az Úr. Nem ketten voltak tehát, velük volt Izráel Istene, a Seregek Ura! Ő keltett riadalmat az egész filiszteus seregben. A sokszoros túlerőhöz mérten kicsiny kezdet volt ez, de megtapasztalták, hogy az Úrnak nincs akadály. Arról sokat beszélünk, hogyan tesz Isten próbára bennünket, hogy hiszünk-e igazán (5Móz 8,2). De arról is tudnunk kell: Isten megengedi, hogy próbára tegyük őt, sőt Jézus biztat arra, hogy kérjünk, keressünk, zörgessünk, hogy megtapasztalhassuk Isten válaszát (Mt 7,7). Tamás azért „próbálta” a többieket a feltámadás után, mert ő is bizonyosságot akart, azt Jézus meg is adta neki (Jn 20,28). Isten neked is megadja a megerősítő jelet, csak mondd ki, hogy ő az életed Ura, és előtte nincs akadály!
Mt 16,21–23.
184. dicséret
II. 25. PÉNTEK
(35) „…Ez volt az első oltár, amit az Úrnak épített.” (1Sám 14,16–35)
Saul nagyon felbátorodott a harcra a filiszteus előőrsön aratott rajtaütés sikere miatt. Bár a szent láda nem volt velük, a harc, amelyet Jónátán az Úr kezébe tett, már az Úr harca volt. Saul egészen a végső győzelemig űzte katonáit, akik fizikai erejük végére érve rávetették magukat a zsákmányra, és vétettek az Úr törvénye ellen (3Móz 3,17). A király megpróbálta helyreállítani a rendet, elfojtani a bűnre okot adó hibás döntés miatt elkövetett törvényszegést, és oltárt épített a bűnért való áldozat bemutatására. Az oltár többnyire megszentelt hely volt, de éppen Éli pap és fiai életében a gyalázat helyévé vált, mert azzá tették a szolgálatot végző papok. Krisztusban olyan főpapunk van, aki egyszer s mindenkorra bemutatta értünk hozott áldozatát a golgotai kereszten: „…egyetlen áldozattal örökké tökéletessé tette a megszentelteket.” (Zsid 10,14) Ismerjük az ég felé nyúló, lángoló szívet tartó kéz szimbólumát: „Szívemet égő áldozatul az Úrnak szentelem.” (Kálvin János) Megtérésünk alkalmával ez a szívátadás történik meg Isten kegyelméből, hogy Szentlelke által felépülhessen oltár-életünk. „…áron vétettetek meg: dicsőítsétek hát Istent testetekben!” (1Kor 6,20).
Mt 16,24–28.
462. dicséret
II. 26. SZOMBAT
(52) „A filiszteus háború…, amíg Saul élt, egyre súlyosbodott.” (1Sám 14,36–52)
Jónátán élete egy hajszálon függött, amikor sorsvetéssel kiderült, hogy ő volt az, aki megszegte apja esztelen parancsát. A szentíró elmondja, hogy nem hallhatta, amikor pedig tudtára adták, szerencsétlen döntésnek minősítette, ami végül bűnbe vitte az izráelitákat az Úr előtt. Saul az engedetlen fiút látja Jónátánban, aki ellenszegült az ő szavának, a nép azonban a hőst látja, akit Isten vezetett a harcban, mert a győzelmet „Isten segítségével vitte véghez” (45). Miután a filiszteusok elhagyták az izráeli területeket, Saul más ellenség ellen fordult; harcolt és győzött Móáb és az ammóniták felett, és megverte az amálekitákat. Szüksége volt erős harcosokra, egyre több ilyennel vette magát körül. Egy királynak könnyű embereket toborozni, mert amíg a jólét, a pénz, a hatalom imádata mindent érvénytelenít sokak életében, nem számít más. Saul már nem az Úr harcait vívja, hanem saját harcaiba visz bele másokat. Mi is értjük, és sokszor gyakoroljuk ezt. Saját, sokszor vélt igazságunk mellé állítunk embereket, és harcba visszük őket ártatlanokkal szemben. Sokan azt sem tudják, miért hadakoznak. Amikor egyre súlyosbodnak a lelki, testi, szellemi harcaink, gondoljuk végig, kinek a harcába álltunk bele. Saját harcainkat vagy az Úr harcát vívjuk?
Mt 17,1–13.
468. dicséret