Dédapja püspökhelyettes volt, édesanyja esperes, a rokonok között számos lelkipásztor található. Egyértelmű volt, hogy a teológia felé indul el?

Elsősorban az irodalom és a filozófia érdekelt. Érettségi után is ilyen irányban kezdtem el a tanulmányaimat. Bár a teológia is foglalkoztatott, inkább a tudományos része iránt érdeklődtem. Nem lelkész akartam lenni, csak gazdagítani akartam azt a tudást, amelyet a filozófiai tanulmányaim során szereztem. Isten viszont valószínűleg a kitérőket is szakszerűen bekalkulálta.

Most, hogy életem e pontjáról a megtett útra tekintek, egyértelmű, hogy itt a helyem. Sosem bántam meg, hogy kerülővel jutottam el a lelkészi hivatásig. Hálás vagyok, hogy a család, az egyetem olyan biztonságos hátterét adták az életemnek, amelyben az isteni hívás megérkezhetett hozzám.

Többéves nyárádmenti szolgálat után jelentkezett a Főiskolás Keresztyén Egyesület (FIKE) lelkészének. Milyen volt a vidéki szolgálat, és milyen céllal érkezett Kolozsvárra?

A Nyárádmentén az emberek közvetlensége, humora, kitartása olyan légkört teremtett, amelyben minden a legnagyobb természetességgel zajlott. Fontos és szép tanulóévek voltak. Töredezettségével és konfliktusaival együtt kerek egészként adta magát az élet. Kézzelfogható volt a Krisztus-test minden sebzettsége és áldása. A kolozsvári egyetemi szolgálat pedig szakmai és lelki kihívást jelentett. Közel álltak hozzám a fiatalok a kérdéseikkel, vívódásaikkal együtt. Olyan közösségben akartam lelkész lenni, ahol az őszinte kérdések, a nyitottság és a Lélekből fakadó szabadság határozzák meg az Istenre való figyelést. Az volt az célom, hogy kreatív és érdeklődő közösségben csodálkozzunk rá a krisztusi út szépségére, kihívásaira.

Egyetemi lelkészként a gyülekezete, a diákok időről időre változnak. A fiatalokkal való foglalkozás révén fiatal maradhat az ember?

Sok diákot ismertem meg az elmúlt években. Többekkel ma is tartom a kapcsolatot. Örülök, ha azt látom, megtalálták a helyüket, és hogy még mindig fontos nekik az Istennel való kapcsolat. Ám az újabb generáció mindig frissességet hoz, a nemzedékek váltakozásával pedig újabb feladatok érkeznek. A fiatalok nyitottsága, éles kritikai érzéke elevenen tartja a lelkemnek azt a részét, amelynek ártana, ha megöregedne.

A közelmúltban egy könyve is megjelent. Mi a témája és mi ösztönözte az írásra?

Az Isten szótagolva olyan, szokatlan áhítatoskönyv, amelyben személyes, olykor versben, képekben, mondatokban, dallamokban megfogalmazott imádságok, igemagyarázatok vannak. A könyv hátterében az egyéni igeolvasási módszereim, imagyakorlataim húzódnak meg. Naponta küzdök azzal, hogy a lelkem öregedő, lustaságra hajlamos részét Isten elé csalogassam. E küzdelemnek, a Lélek általi megszólítottságból fakadó áldásoknak lenyomata a könyv. Arra kívánja terelni az olvasó figyelmét, aki az életem legprofánabb tereiben is képes megjelenni.

Milyen témák kerülnek leginkább elő a fiatalokkal való beszélgetései során?

Összeomlani látszanak ma azok a hagyományos struktúrák, amelyek keretet tudtak biztosítani a határok feszegetésének, a hivatás megtalálásának, a formálódásnak. Az egyetemi gyülekezet által szervezett alkalmakon egészséges és védett környezetben fogalmazódhatnak meg azok a kétségek, amelyek között a fiatalok a saját arcukat keresik. Csodálatos, hogy az élet alapkérdései milyen áldásos módon tudnak kibomlani Isten jelenlétében. Vannak ugyan korosztályhoz köthető alapkérdések, de éppen ez az az életkor, amikor az élet alapkérdései, élet és halál, párkapcsolat és hivatás, szórakozás és gyász, konfliktusok és örömök kihangosodnak, és élességük, kérlelhetetlenségük riasztóan tud hatni. Nincs is jobb tere ezeknek az életből fakadó riadalmaknak, kétségbeeséseknek, örömöknek, mint Isten közelsége. E közeledésben vagyunk mi egymás társai.