Vasárnap van, februárhoz képest szokatlanul enyhe az idő. A Baranya vármegyei Túronyba tartok, ahol fél 11-kor kezdődik az istentisztelet. Éppen csak felérek a parókiához és leparkolok az Árpád-kori templom elé, amikor megérkezik Hanvay Zoltán lelkipásztor is. Szaváról jön, ahol délelőtt kilenc órától tartott istentiszteletet. Szerencsére van még időnk beszélgetni az alkalom előtt, amelyre – bánatomra – nem a nyolcszáz éves falak között kerül majd sor, hanem a fűtött gyülekezeti teremben. Végül hamar megbarátkozom a gondolattal, de a képzeletbeli bakancslistámra azért felírtam: „Részt venni egy ünnepi istentiszteleten a túronyi református templomban.”

Húsz éve már

A lelkészi hivatalban kávéval és sós süteménnyel kínál Hanvay Zoltán felesége, Krisztina, aki vallástanárként dolgozik egy pécsi gimnáziumban.

– A férjem miskolci, én egy baranyai faluban, Palotabozsokon nőttem fel. A nagykőrösi tanítóképző főiskolán találkoztunk, annak elvégzése után kezdte el Zoltán a teológiát. A baranyai szolgálatunk húsz évvel ezelőtt kezdődött öt faluban, Zoltán preoráns tanítóként kezdte, azaz a sákramentumokat ugyan nem szolgáltathatta ki, de minden más szolgálatot végezhetett – foglalja össze három évtized történését három mondatban Krisztina.

– Beleillettünk abba az elképzelésbe, hogy azokon a településeken, ahol a gyülekezet nem tud lelkészt fenntartani, a férjemhez hasonlóan preoráns tanítókat alkalmaz az egyházmegye, akik hétközben taníthatnak, hétvégén pedig istentiszteleti szolgálatot végezhetnek – mondja Krisztina.

Zoltán státuszának alakulása esszenciális látlelete annak a folyamatnak, amely az elnéptelenedő vidékeken sújtja a gyülekezeteket, nem csak a reformátusokat. Ő például szolgálata elején preoráns tanítóként vezette a Bisse-Túrony-Csarnóta Református Társegyházközséget, majd ahogy haladt teológiai tanulmányaival, úgy változott a státusza is: exmisszus (szolgáló lelkészhallgató) teológusból kisegítő segédlelkész lett, majd 2018-as felszentelése után már mint helyettes lelkipásztor állt a gyülekezet élén. – A társegyházközség korábban nem tudta biztosítani a lelkészválasztás jogi feltételeit, így esperesi kirendeléssel helyettesként szolgáltam – magyarázza Zoltán. Szerinte ez abszurd helyzet volt, mert a helyettes státuszt – általában – azok a lelkészek kapják meg, akik az önálló gyülekezeti szolgálat mellett vállalnak helyettesítést egy másik gyülekezetben.

– Többen voltak a megyében olyanok, akik akár húsz éven át helyettesként szolgáltak a gyülekezetükben úgy, hogy helyben laktak – ismeri el a lelkész, aki szerint ez fura jogi bonyodalmakhoz is vezetett, mert az így alkalmazott helyettes lelkipásztoroknak „nem telik az évük”, nem választhatók bizonyos egyházmegyei vagy egyházkerületi tisztségekre, hiába lennének rá alkalmasak.

Végre változás

Az elnéptelenedő falvak gyülekezeteinek megtartására azóta keresi a megoldást az egyház, amióta elkezdődött az elvándorlás a településekről. Nem kifejezetten a XXI. század szülte probléma ez, a jelek már a rendszerváltás előtt látszódtak, de a folyamat a kilencvenes évek után gyorsult fel igazán. Bereczky Ildikó volt harkányi lelkipásztorként már aktív szolgálata idején igyekezett megoldást találni a nehézségekre. Az ő elképzelése volt az ezredforduló után a preoráns tanítók alkalmazása, mint ahogy az ő nevéhez köthető a gondozó egyházközség elnevezésű gyülekezeti forma kimunkálása is. Ezek száma Baranyában január elseje óta kilencre emelkedett, közülük az egyik a Túronyi Református Gondozó Egyházközség, amelyhez nyolc település tartozik.

– Mi annyival vagyunk különlegesebb helyzetben, hogy a mi hármas társegyházközségünk és a hozzánk tartozó két szórványgyülekezetünk élő struktúrájához kaptunk két másik gyülekezetet, velük együtt alakult meg a nyolc gyülekezetrészt egyesítő egyházközség – mondja Zoltán, aki a lassú változtatás híve, nem kezd drasztikus változtatásba rögtön az elején.

A gondozói egyházközségi forma egyik célja, hogy egy kicsit tehermentesítse a lelkészeket, ne kelljen vasárnaponként akár öt-hat istentiszteletet is tartaniuk, hanem – a gyülekezet utaztatása révén – csak egyet-kettőt. Zoltán a változás előtt a társegyházközséghez tartozó települések mindegyikén tartott és tart most is rendszeresen istentiszteletet.

– Némelyikben havonta egy vagy két alkalom van. Régen kialakult már a menetrend, amely működik. És valóban nehéz akár négy istentiszteletet is megtartani egy vasárnap, de nem tehetem meg azt, hogy azt mondom, holnaptól bizonyos településeken lesz csak alkalom, a nem ott élőket pedig majd elviszem busszal. Erővel sok mindent át lehet vinni, de azt gondolom, hogy az egyházban nem ilyen erőre, hanem inkább lelkire van szükség – vallja a lelkész.

Együtt jobb

Miközben beszélgetünk, folyamatosan érkeznek a hívek az istentiszteletre, amikor elkezdődik, mintegy húszan ülünk a teremben. Családias a hangulat, mindenki ismer mindenkit, a kántor nélküli énekléssel is megbirkózik a gyülekezet. Az alkalom végén a lelkész a terem ajtajában minden távozóval kezet fog, és mindenkihez van egy-két jó szava. Az adminisztráció után Rőth József főgondnok is csatlakozik a beszélgetéshez.

– A gondozó egyházközségek gyülekezetrészei a változás után egy gyülekezetté válnak, így presbitériumuk, gazdálkodásuk, pénztáruk, bankszámlájuk is közös lesz. Túronyban ez nem jelentett problémát, ugyanis a korábbi társegyházközség és szórványai eddig is közös kasszán voltak, mint ahogy a presbitériumban is mindegyik gyülekezetrészt képviselte legalább egyvalaki – mondja a főgondnok, aki szerint a két új település érkezésével sem lesz nagy változás a presbitériumban az idei választások után. Elmondja azt is, hogy a struktúraváltásról nem a gyülekezetek feje fölött döntöttek, hanem mindenhol egyházközségi közgyűlést tartottak, ahol a szavazásra jogosult egyháztagok akarata érvényesült.

Február utolsó hetén ökumenikus imahetet tart a Túronyi Református Gondozó Egyházközség a környező Harkány-Márfa és Diósviszló környéki egyházközségekkel közösen, azok területén. Zoltán szerint az alkalmat már legalább egy évtizede megtartják, és a célja az, mint ami a gondozó egyházközségek létrehozása mögött is áll: legyen közösség. – Tavasszal és ősszel részben a katolikusokkal „összehordjuk” a testvéreket, és így összejön egy ötven-hatvan fős gyülekezet, ami élmény azoknak, akik eddig csak ketten-hárman ültek egy vasárnap a templomban.