Mintha egy családi ebéd utáni közös kávézásba csöppentem volna, miután – kissé késve – becsöngettem a mátyásföldi Baross Gábor utcai lelkészi hivatalba: előszobába kiszüremkedő nevetés, kanál koccanása a porceláncsésze oldalán.

A hangulat akkor sem fagyott meg, miután beléptem az irodai helyiségbe, ahol úgy fogadtak a Mátyásföldi Református Egyházközség jelen lévő tagjai, ahogy egy, a családi ünnepekre mindig késve érkező rokont. Szeretettel, mosolyogva, megértéssel.

Szolgálni hólapáttal

A jelenlévők közül Varga Béla gondnok a korelső. Kérésemre felidézi, hogyan került kapcsolatba a mátyásföldi gyülekezettel. Elmondja, hogy Zsurkról, a fatornyos református templomáról is ismert faluból származik, tizenhat éves korában került Budapestre, ahol mindig is kereste a templomok közelségét. Így volt ez 1988-ban is, amikor családjával Cinkotára költöztek.

– Kinyílt szívem számára egy tele templomot találtam – fogalmaz a gondok, akit az akkori lelkipásztor, Bíró Ferenc elhívott a csütörtöki bibliaórára is. – Örömmel elfogadtam, attól kezdve pedig, ahogy időm engedte, a gyülekezet dolgaival foglalkoztam – mondja Varga Béla.

Megoszt egy olyan történetet is, amelyet még a jelenlévők közül sem ismert mindenki, és amely jól bemutatja, hogyan is fogadja és becsüli meg az újonnan érkezőket a mátyásföldi gyülekezet. – Az egyik télen nagy hő esett le az egyik vasárnapra virradóra. Fogtam a hólapátom, fölszálltam a HÉV-re és eljöttem. A parókia és a templom, valamint a gyülekezeti ház is saroktelken áll, gondoltam, elkelhet a segítség. Kellett is, mert a havat a nagytiszteletű űr a feleségével kettesben lapátolta. Ahogy megláttak engem befordulni a sarkon a vállamon a hólapáttal, örömtelivé vált az arcuk, és hálásak voltak: van valaki, akinek eszébe jut, hogy segíteni kellene. Attól kezdve ez rendszeressé vált. Rövid idő elteltével megválasztottak presbiternek, majd 1994-ben gondnoknak, azóta is ezt a tisztséget töltöm be a gyülekezetben.

Varga Béla néhány mondatban összefoglalja a gyülekezet rendszerváltás utáni történetét is. Felidézi, hogy annak idején a mátyásföldi gyülekezethez nemcsak Cinkota, hanem Árpádföld is hozzátartozott. Ez utóbbi gyülekezetrész a kilencvenes években látványos növekedésnek indult, amelyet az anyaegyház templomépítéssel támogatott, majd a gyülekezet akkori beosztott lelkipásztora, Nyikos András elvállalta az újonnan alakult egyházközség vezetését. – A Jóistennek mindig gondja volt ránk – jelenti ki a gondnok.

Gyarapodó gyülekezet

A Mátyásföldi Református Egyházközség ötszáz embert tart nyilván, a választói névjegyzékben több mint négyszázan szerepelnek, a vasárnapi istentiszteleteken rendre kétszázan-kétszázötvenen vesznek részt. S bár igen szép szám az évi ötven keresztelő is, sajnos a temetések száma is nagyságrendileg ekkora. De Isten ott is arat, ahol ők nem vetettek.

– Szinte minden vasárnap ülnek olyan gyászoló családok a templomban, akik közül később többen is itt ragadnak a gyülekezetben. De ugyanez elmondható a keresztelőkről is. Előfordul, hogy a családot nem látjuk többet, de a rokonságból valakit megérint az Ige, és vissza-visszajár – mondja Bíró Botond lelkipásztor, aki 2001-ben segédlelkészként tért haza, majd édesapja, Bíró Ferenc lelkipásztor nyugdíjba vonulása után, 2008-ban vette át a mátyásföldi gyülekezet vezetését.

Bár nem számottevő, de örömteljes, amikor egy-egy hittanos gyermek szüleit látják viszont az istentiszteleten, és az is előfordul, hogy néhány szülő gyermekével együtt vesz részt a vasárnapi hittanórán.

Gyermekalkalmakkal három korosztály számára készülnek vasárnaponként, mindegyik foglalkozásért négy-négy hitoktató vagy gyülekezeti segítő felel.

Az ő munkájukat fogja össze és irányítja Tarnainé Ronkay Anikó, aki maga is oktat hittant a környék iskoláiban. – Minden hónap negyedik vasárnapi hittanórája különleges gyermek-istentisztelet, amikor a gyülekezeti termet templomként rendezzük be, a beosztott lelkészünk, Czikó Györgyi pedig palástot vesz, úgy tartja meg az alkalmat – mondja Matejcsok Dóri, a gyülekezet egyik hitoktatója.

A felnőtt-istentiszteleten felbukkanó új arcok felismerése nem könnyű feladat egy ekkora gyülekezetben, de többen is vannak, akik igyekeznek megszólítani őket. A templomba betérőket Varga Béla gondnok fogadja az ajtóban, aki mindenkit kézfogással köszönt. – A legtöbbször már nekem elmondják, hogy most költöztek a környékre, most járnak itt először, és szeretnének csatlakozni a gyülekezethez – mondja a gondnok, aki ehhez minden segítséget megad.

– Az istentisztelet végén a lelkész is mindenkivel kezet fog az ajtóban, majd utána ott áll a kapuban a gyülekezet korábbi lelkésze és felesége is, akik szintén mindenkivel váltanak egy-két szót. Tehát nem olyan könnyű innen csak úgy „kiszaladni” – tréfálkozik Czikó Györgyi. – Igyekszünk mindenkivel váltani legalább egy-két mondatot, és elmondani nekik, mennyire örülünk, hogy itt vannak – teszi hozzá a lelkipásztor.

Alkalmak és pandémia

A mátyásföldi gyülekezet lelki életének csúcspontja a vasárnapi istentisztelet, de kapcsolódási pontot jelentenek a hétközi alkalmak is, mint a hétfői és szombati ifjúsági bibliaórák, a szerdai imaóra, a csütörtöki bibliaóra vagy a fiatal felnőttek pénteki bibliaórája.

A gyülekezet összetartozását segítik a csendesnapok, amelyekből többet is tartanak korosztályonként. Nyaranta a gyermekes családok, mintegy száz felnőtt és hetven-nyolcvan gyermek, Balatonszárszón gyűlnek össze, az idősebbek Mátraházán találkoznak. – Tartunk csendes hétvégéket is, amelyek szintén korspecifikusak, így van ilyen alkalmuk a fiataloknak, a fiatal felnőtteknek és a családosoknak is – mondja Bíró Botond. – A Covid előtt tartottunk az egész gyülekezet számára is egy hétvégét, de azt még nem tudtuk azóta újra megszervezni – teszi hozzá.

A koronavírus-járvány és a vele járó korlátozások a mátyásföldi reformátusokat is megroppantották kissé, de igyekeztek a helyzetet a saját épülésükre fordítani. Ebben az időszakban bővítették ki az 1939-ben épült templomukat egy mellékhajóval, vagy ahogy a beszélgetésben hivatkoznak a harminc négyzetméternyi plusz területre, egy mellékcsónakkal. Ekkor indult el az istentiszteletek internetes közvetítése is, és ekkor fedezték fel maguknak a szabadtéren tartott vasárnapi együttlétek áldását is.

Az istentisztelet-közvetítésekért Tarnai Zoltán presbiter felel, aki emellett a gyülekezet internetes felületeit is kezeli, de ezirányú gyülekezeti munkáját még a múlt évezred végén, a Keskeny úton című gyülekezeti újság szerkesztésével kezdte.

A szabadtéri istentiszteleteket a templombővítés hívta életre, amely részben abban az időben zajlott, amikor be voltak zárva az istentiszteleti helyek, és amikor még az újranyitás után is sokan távol maradtak a padsoroktól a fertőzéstől félve.

– Nem tudtunk a templomban istentiszteletet tartani, csak a gyülekezeti ház udvarán. Viszont mivel szabadtéri istentisztelet volt, hihetetlenül nagy volt a népszerűsége. A lezárást követő vasárnap például a gyülekezet hetven százaléka jelen volt, és mérhetetlenül nagy erőt adott, hogy látjuk egymást, hogy beszélgethetünk — mondja Bíró Botond. A gyülekezet azért is áldottnak érezte magát, mert abban az évben a pünkösdtől újkenyér ünnepéig tartó időszak alatt csak két vasárnap esett az eső.

– Technikailag minden vasárnap igazi kihívás volt, mert például a gitáros istentiszteletek hangosítását is meg kellett oldani, a szél pedig sokszor elfújta a zenészek kottáit is — mosolyog Tarnai Zoltán. Az internetes közvetítések kapcsán elmondja, hogy sok gyülekezettel ellentétben ők nem állították le azóta sem, mert a presbitérium tapasztalata szerint nem veti vissza a vasárnapi istentiszteletek látogatottságát.