Jézus Krisztus helyettes engesztelése
A helyettes bűnhődés tantétele (más néven: az elégtétel büntetőjogi szemlélete) szerint – ahogy azt egy, e tantételt ért támadásokra adott válaszként megszületett, többféle protestáns felekezet képviselőit egyesítő és 2019 márciusában közzétett nyilatkozatban olvashatjuk – „Krisztus a kereszten Isten bűneink feletti jogos haragját és ítéletét szenvedte el helyettünk”.
François Turrettini (1623–1687), a református skolasztika legnagyobbja, a genfi akadémia egykori teológusprofesszora a következőképpen nyilatkozott e tantétel jelentőségéről: „…üdvösségünk legfőbb része, a hit horgonya, a remény menedéke, a szeretet szabálya, a keresztyén vallás biztos alapja és a keresztyén egyház legdrágább kincse. Amíg ez a tanítás sértetlen marad, addig maga a keresztyénség sincs veszélyben, és vele együtt azok békéje és üdvössége sem, akik Jézus Krisztusban hisznek. De ha elvetik, vagy bármilyen módon csorbítják, romlásba és pusztulásba döntik a keresztyén hit egész építményét.”
Turrettininek igaza van, nélkülözhetetlen tantételről beszélünk, ezért muszáj leszögezni, hogy bár Krisztus halálának több olvasata, értelmezése is létezik, a helyettes bűnhődés annak nemcsak „egyfajta értelmezése”, hanem a legbensőbb lényege. Erről tanúskodik az egész egyház- és teológiatörténet: bizonyíthatóan így beszél Krisztus haláláról többek között Római Kelemen, Antiókhiai Ignác, Polükarposz, Jusztinosz, Irenaeus, Tertullianus, Cyprianus, Euszébiosz, Athanasziosz, Nazianzoszi Gergely, Krizosztomosz (Aranyszájú János), Ambrosius, Nagy Gergely, Nüsszai Gergely, Canterburyi Anzelm és Aquinói Tamás. Utóbbi kettőre érdemes külön is kitérni. Anselmus Cur Deus homo (Miért lett Isten emberré?) című műve valószínűleg az egyik legjelentősebb munka, amelyet az engesztelésről írtak, Aquinói Tamás pedig Summa Theologiae (A teológia foglalata) című művében összegzi e biblikus tant, megállapítva, hogy a bíró igazságos, mert megköveteli az elégtételt a törvénysértésért, és irgalmas, mert az elégtételt ő maga adja meg.
Reformátoraink is egyértelműen helyettes bűnhődésként beszéltek Krisztus szenvedéseiről és áldozatáról – e helyütt reformátor elődünknek, Kálvinnak a Krisztus „pokolra szállásáról” mondott szavait külön is érdemes kiemelnünk. (A reformátorok nem annyira Isten megrabolt méltóságát, illetve a neki törlesztendő adósságot – lásd Anselmust –, mint inkább a megsértett igazságosságát hangsúlyozták, és azt, hogy ezt az igazságosságot ki kell elégíteni.) Mind a lutheránus, mind a kálvinista teológiai rendszerek – az utóbbiba természetesen beleértve az anglikán reformátorokat is – egységesen Krisztus halálának ezt a nézetét vallották.
„Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,28)
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
„Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte türelmében, hogy e mostani időben megmutassa igazságát: mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.” Róm 3,24–26
„Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” 2Kor 5,21
„Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által...” (2Kor 5,18a)
Hitvallásaink is egyértelműen fogalmaznak, és igen, Krisztus váltsághalálát elsősorban helyettesítő bűnhődésként értelmezik: „Mindenek fölött, a mi Urunk szenvedésével és halálával és mindazzal, amit testben való eljövetelétől kezdve érettünk cselekedett és elszenvedett, a mennyei Atyát megbékítette minden hívő iránt, engesztelést szerzett a bűnért, a halált lefegyverezte, a kárhozatot és a poklot összetörte […].” (II. HH, XI. fejezet) „Mit értesz azon, hogy »szenvedett«? Azt, hogy földi életének egész idejében, különösen annak végén, testében-lelkében elhordozta Istennek az egész emberiség bűne elleni haragját, hogy szenvedésével mint egyetlen engesztelő áldozattal testünket-lelkünket az örök kárhozattól megszabadítsa, és Isten kegyelmét, az igazságot és az örök életet elnyerje nekünk. […] Miért kellett Krisztusnak a halált is elszenvednie? Azért, mert Isten igazságossága és igazsága miatt mással nem lehetett eleget tenni az ember bűnéért, csak Isten Fiának halálával.” (HK, 37., 40. kérdés-felelet)
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!