Miben különbözik a pszichológia a pasztorálpszichológiától?

Az első bölcseleti, empirikus tudomány, míg a második Isten Igéjét, a gyógyító Logoszt veszi alapul. A pasztorálpszichológus többlete, hogy elsősorban teológusként gondolkodik, a pszichológia felismeréseit pedig segédtudományként alkalmazza.

Mennyire mondható gyengeségnek, ha szükségünk van lelkigondozásra?

Maga Jézus Krisztus jelenti ki: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Ebből kiindulva sokan gondolják azt, hogy aki lelkigondozói segítséget kér vagy pszichológiai támogatást, az gyenge és beteg.

Nem ismerek azonban egyetlen olyan embert sem, akinek ne lennének gyengeségei. Mindenkinek szüksége van segítségre, ha bevallja, ha nem. Ézsaiás úgy fogalmaz: „…még a legkiválóbbak is megbotlanak”. A legerősebbek is földre esnek. Vannak kudarcok, hibák, hiányosságok, amelyeket az ember különösen nehéz élethelyzetben ismer fel önmagában. Akkor gyenge, ha nem képes bevallani, hogy szüksége van segítségre, mert ilyenkor megtorpan, nem tud előrehaladni és megoldani a problémáját.

Milyen mértékben függ ez az illető személyiségétől, habitusától, hogy mennyire változtatja meg az ember életét egy ilyen beszélgetés?

Nem mindenki szeret segítséget kérni. Némelyek zárkózottabbak, nem szívesen beszélnek, másrészt bizalmatlanok. Akik túl sok sebet, kritikát kaptak, számtalanszor magukra hagyták őket, vagy akiknél hatástalan volt a korábban elfogadott segítség, azok nem biztos, hogy eljutnak a lelkigondozóig. Mély bizalmi kapcsolatra van szükségük, hogy más előtt megnyissák a lelküket. A segítségkérés azt jelenti: most nem tudom a helyzetemet megoldani, megváltoztatni, nincs hozzá elég erőm, jó ötletem, gondolatom és sokszor akaratom sem. De ha az a picike hajlandóság megvan bennem, hogy segítséget kérjek, és van hozzá bizalmam, akkor attól kezdve fordulhat a helyzetem. Az elmúlt esztendőkben felkapott nevek jelentek meg a szakmában, híressé vált jó lelkigondozók, a régi nagy nevek mellett – mint Pálhegyi Ferenc vagy Gyökössy Endre – a fiatal generációkban is. Mégis azt tapasztalom a szolgálatomban, hogy nélkülözhető a hírnév. Elég, ha megbízhatónak tart a másik. Ha hitelesnek vélnek a hétköznapi élethelyzetekben, akkor mernek hozzám fordulni annak ellenére, hogy nem én vagyok az ország legismertebb pasztorálpszichológusa.

Beszélhetünk sikeres és sikertelen lelkigondozásról?

Természetesen, hiszen emberek vagyunk mindketten: a segítségkérő és a lelkigondozó egyaránt. Nélkülözhetetlen a változás szándéka: ha a velem szemben ülő passzív marad a beszélgetésben, hiábavaló a próbálkozásom. Az a bibliai történet, amelyben a Bethesda partján ül a harmincnyolc éve beteg férfi, aki arra vár, hogy felemeljék és odavigyék a vízhez, jól tükrözi a helyzetet. Jézus azt kérdezi tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” Sokszor az akaratot kell előremozdítani a másikban, hogy megváltozzon a hozzáállása a megmásíthatatlan helyzethez. Megesik, hogy túlzottan ragaszkodik a saját elképzeléseihez, gondolatvilágához, megoldási stratégiáihoz, ekkor a továbblépéshez sok időre és beszélgetésre van szüksége. Egyik, segítséget kérő testvérem például így fogalmazott: „Hallottam, amit mondtál, de még nem jutottam el az elfogadásáig.”

Hogyan fogalmazza meg a kérdéseit pasztorálpszichológusként?

A segítő beszélgetés visszatükrözés. Nem arra reagálok, amit mondanak, hanem amit hallok. Nem a velem szemben ülő szavára, hanem annak mögöttes tartalmára válaszolok, annak megértése céljából teszek fel kérdéseket és tükrözöm vissza a hallottakat. Mondatai valós tartalmára irányítom rá a figyelmét. Ehhez nyitottság és Istentől vezetett lelki beállítottság szükséges. Lelki ajándék nélkül nem lehet végezni. A kapcsolatban hárman vagyunk: a segítségkérő, a lelkigondozó és a Szentlélek, aki által megnyílik a másik szava, ehhez jön a sok gyakorlat és a teljes alázat, hogy valóban azt halljam meg, ami a másikat motiválja. Az idős nyugdíjas így panaszkodik: „senkim sincs”, de ezt sokszor éppen a gyermekének vagy annak mondja, aki ápolja, meghallgatja őt. A mondat mögöttes jelentése, hogy hiányzik neki valaki, aki nincs jelen az életében. Őt nevezi senkinek, nem negatív értelemben, hanem a van vagy nincs tekintetében.

A pszichológia nem tudja megválaszolni az ember nagy kérdéseit, a Biblia viszont tele van válaszokkal. Hogyan vélekedik erről a pasztorálpszichológia?

A Carl Rogers-i visszatükröző beszélgetés és a lelkigondozás alaptétele, hogy a másikban rejlő megoldások megtalálásában kell segíteni. Úgy tanultam: „a kulcs benned van”. A probléma az, hogy nem feltétlenül van így. Hiába próbáljuk megkeresni, sok esetben nincs megoldás. Pilinszky jut eszembe: „Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat… A valóságban az élet dolgainak többsége nem oldható meg. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” Muszáj fel- és beismerni, hogy vannak olyan problémák, amelyeket nem tudunk megoldani. Itt nyer teret az isteni kegyelem, a gyógyító Logosz, maga a testté lett Ige, Jézus Krisztus. Van, amikor az Úr nem hajtja végre azt a gyógyító folyamatot, amelyen lelkigondozóként vagy pszichológusként szeretnénk átvezetni a klienst.

Nem mindig találunk megoldókulcsot sem. Ne áltassuk magunkat, a legprofibb lelkigondozók és pszichiáterek sem gondolhatják azt, hogy mindenkinek meg lehet oldani a problémáját. A legtöbb esetben krízis-intervenciót hajtunk végre, időnként gyors, mélységeket nem érintő segítséget tudunk nyújtani, apró változást elérni. Az igazság szabadít meg teljesen, vagy éppen szabadít fel a megváltoztathatatlan elfogadására.