Segítő kezek

Előfizetek

Idős egyháztagok emlegetik, hogy a rendszerváltás előtti évtizedekben megszokott közösségi tevékenység volt a kaláka. A falusi emberek alkalmi, segítő szándékú összefogása volt ez aratáskor vagy házépítésben.

A kalákában végzett munka szívességi, kölcsönösségi alapon működött, nem járt érte fizetség. A segítséget nyújtó pedig tudta, ő is számíthat a közösség összefogására, amikor majd az ő portáján is elkél a sok dolgos kéz.

Ez a közösségi összefogás mára a múlt ködébe veszett. A bajba jutott családok érdekében azért még megmozdulnak a közösségek, gyülekezeti keretek között végzett önkéntes munkára is akad példa bőven, de a kalákát, a falusi közösség önszerveződő segítségnyújtását ma már csak az akkor épült házak, valamint az egykori kalákázók idézik.

Azóta az életünk gyökeresen megváltozott. Míg régen akár három generáció is lakott egy udvaron, addig ma, a mobilitás, a világfalu korszakában ez már ritkaságszámba megy. A távolra került gyerekek szerepét átveszik a szociális szolgáltatások, az idősotthonok.

Idős asszony fát hord. Hulladékfát vásárolt, azt rakosgatja talicskába, hogy éjszakára ne maradjon utcán a télutóra szánt famennyiség. Sietnie kell, az idő fogytán, hamar leereszkedik az esti sötétség.

Gyermekei sokfelé, egyedül hordja terheit, sokasodó éveit. A hosszú főutcában az egykori szomszédok, ismerősök nagy része már kihalt vagy elköltözött. Az egykori csendes városszéli településre rátelepedett az agglomerációs zaj és idegenség. De ő nem panaszkodik, megszokta, hogy amióta megözvegyült és a gyermekek kirepültek, egyedül kell helytállnia.

Más idősektől is ezt látja. Amíg bírják magukat, elhordozzák a munkát, a maguk ráérős tempójában. Aztán, amikor elfogy az erő, elhagyják a régi házat, és várja őket az öregotthon idegensége, fájdalmas társas magánya.

Szaporátlan a munka. Talicskába pakolni a fahulladékot, betolni a hosszú udvar végén álló kamrába, kiborítani és menni az újabb rakományért.

Ahogy dolgozgat, egy autó fékez az út szélén. Ötvenes férfi lép hozzá, és csak annyit kérdez, segíthet-e. Hát hogyne, érkezik a válasz, bár az asszony furcsállja a dolgot. Nem ismeri a férfit, még látásból sem.

Hamarosan már ketten rakják, hordják a fát. Szaporábban halad a munka. Közben az ismeretlen segítő elmondja, miért állt meg. Néhány éve a településen épített házat. Külföldről tért haza, ahol tíz éve egy orvos megmentette az életét. Amikor felépült, megfogadta, ezután ha segítségre szoruló embert lát, azt ő felkarolja.

Két órát hordják a fát. Mire leszáll az este, minden hulladékdarab a kamrába kerül. Az ismeretlen segítő elbúcsúzik. Az asszony rádöbben: még a nevét sem tudja. Hálás a szíve, lám, hát ilyen is van még?

Lehet, hogy angyal volt?