... általában mindig szemből vagy alulnézetből szokták ábrázolni. Salvador Dalí spanyol festő, grafikus, szobrász, rendező, író, a szürrealizmus egyik leghíresebb képviselője (1904–1989) azonban rendkívüli módon felülnézetből festette meg. Mintha maga az Atya Isten szemszögéből mutatná be Jézus Krisztust a kereszten. Keresztes Szent János Krisztusa című festménye méretében is hatalmas (200x116 cm), és méltán híres. Elgondolkodtató, áhítatra és imádságra indító, néma igehirdetés. Jézus Krisztust úgy ábrázolja, hogy csak a lehajtott feje látszik, nem mutatja a szenvedő arcát. A hatalmas kereszt mintha a levegőben, szinte a világűrben lebegne a világ fölött, a kép alján pedig apró alakban láthatók a halászok hárman a Genezáreti-tó partján, csónakjuk körül.

Aki egyszer látta ezt a képet, nem felejti el, olyan mély benyomást tesz a szemlélőre, annyira más, mint a megszokott keresztre feszítési ábrázolások. Dalí képének ihletője egy kis méretű rajz volt, amely regényes, kalandos úton maradt az utókorra. A spanyol misztikus, Keresztes Szent János (Juan de la Cruz, 1542– 1591) karmelita szerzetes vetette papírra 1577 körül a börtönében, ahol kegyetlen körülmények között kínozták. A szerzetesre mérvadó hatással volt Avilai Teréz karmelita nővér barátsága, aki nagy harcosa volt a korabeli egyházi élet átalakításának. Juan is részt vett ebben a küzdelemben, s börtönéből Teréz segítségével sikerült kimenekülnie. A vázlatrajzát egy nővérnek adta át az avilai kolostorban, ott őrizték kegytárgyként több mint háromszáz évig.

Amikor Salvador Dalínak megmutatták ezt a rajzot, megragadta a fantáziáját különösképpen is a perspektívája. Azonnal rajzokat készített róla. Az ő festményén aztán új jelentést kap maga a kereszt és a keresztre feszítés. A szenvedés, a kereszt botránya nem érzékelhető rajta. Nincs vér, nincsenek sebek, töviskorona, szögek sem látszanak, mert már a feltámadás felől értelmezi, nyugodt, dicsőséges szépségben mutatja be az eseményt. Jézust sötétség veszi körül, kezei árnyékot vetnek a keresztlécre, de föntről, a mennyből jön a fény, és sugárzik rá.

Maga a művész úgy magyarázta a képének ötletét, hogy „kozmikus álmot” látott, amelyben megjelent előtte a kép, amely az atommagot jelképezte. A mag metafizikai jelentéssel az univerzum fő alkotóját, Krisztust jelentette. Feladatának tekintette, hogy Krisztus szépségét Istenként jelenítse meg, hogy a Megváltó áldozatának nagyságát ne a sebek borzalmával mutassa meg, mint más művészek, hanem hatalommal, erővel és szépséggel.

(folytatjuk)