Bagamérban nagy hagyománya van a tormatermesztésnek és -feldolgozásnak, mi mégsem a tormától könnyezünk időnként. Mi lesz a sorsa a két és félezres lélekszámú, Trianon óta félreeső falunak, a pár évtizede növekvő számú halmozottan hátrányos helyzetű embernek? – ezen gondolkozunk a helyieket hallgatva, gyerekarcoktól körülvéve.

Halaszthatatlan vágányállítás

A Felzárkózó települések projekt talán legfontosabb alprogramja ezen a Hajdú-Bihar megye határszélén található településen is a Fókuszban a gyermek címet viseli. Bagamérban hetvenhat családra (ezen belül főleg édesanyákra, gyermekeikre) irányul az itt folyó segítőmunka.

A szociális helyzetet jól érzékeltetik már csak a felzárkózási mentorok tapasztalatai is. Egyikük, a helyi református gyülekezeti tag Busné Lakatos Magdolna tizennyolc édesanyával foglalkozik. A tizennyolc érintett családból nyolcnál nem dolgozik a családfő, ezek közül kettőben az anyuka egyedül neveli gyermekét, egyikük kiskorúként… Tíz családfőnek azonban van rendszeres, legalábbis gyakori munkája. Ez körülbelül így oszlik meg: öt ember állásban van az elsődleges munkaerőpiacon, kettő közfoglalkoztatott, három a „szürke zónában” dolgozik állandó helyen, vagy rendszeresen él a napszám lehetőségével.

Magdi amellett, hogy fejleszti a gyerekeket, segíti az anyákat, életvezetési tanácsokat is ad a családlátogatások során. Az alacsony jövedelemnél is nagyobb baj szerinte, hogy a pénzt ritkán tudják a mentoráltak beosztani. Miközben a tűzifa, élelmiszer, pelenka, gyógyszer mind drágább lett az utóbbi időkben.

Bagamérban igen alacsony a foglalkoztatottsági ráta, a lakosság átlagos iskolai végzettsége, magas a halmozottan hátrányos helyzetűek vagy éppen a komfort nélküli hajlékok aránya. Rengeteg gyermek születik, szinte kizárólag a cigány kisebbség körében, amely némely becslések szerint már inkább hatvanszázalékos többség. Ebben nemcsak a nem cigányok alacsony gyermekvállalási hajlandósága ludas, hanem az elvándorlás, az urbanizáció is.

Az utcákat járva lovas kocsi robog el mellettünk, megrakva tormagyökerekkel. A falu helyben maradó és leszakadó rétegei számára Isten különös gondviselése, hogy Bagamérban az év jelentős részében van lehetőség napszámra az itteni tormatermesztés sok kézi munkát igénylő fázisai révén. Az álláskínálat viszont szűkös. Helyben a legnagyobb munkaadó a református gyülekezet alapította, negyven alkalmazottat foglalkoztató idősotthon.

Debrecen csaknem harmincöt kilométer távolság, amelyet a helyközi buszok háromnegyed óra alatt tesznek meg. – Hát csoda, hogy az aluliskolázott bagaméri cigányok minimálbérért nem szívesen választják az ingázást, és inkább lepapírozatlan alkalmi munkákból élnek? – teszi fel a költői kérdést egy magyar etnikumhoz tartozó, középkorú férfi.

A 2017-ben gyönyörűen felújított általános iskola felső tagozatában egy roma származású, harmincas évei közepén járó tanárnő becslése szerint az iskola tanulóinak már legalább nyolcvan százaléka cigány, holott amikor ő általános iskolába járt, még csak hárman voltak az osztályában kisebbségiek. – Felelőtlenül szülünk – utal az itteni romák körében sok, kiskorúként életet adóra. Legutóbbi osztályából is ketten azért nem tudták elvégezni a nyolcadikat, mert egyikük a hetedik, másikuk a nyolcadik tanév folyamán maradt ki várandósság miatt. A továbbtanulásnak egyre kisebb a vonzása a gyerekek jelentős részénél. A roma tanárnő feltételezi, hogy sok esetben a nagy gyereklétszám, a túl fiatalon szülővé válás okozza, hogy az értékalapú, gondos nevelés hiányzik.

Míg a tanárnő szemléletváltozást sürget – tekintsenek a cigányok a tanulásra kitörési pontként –, addig Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke – kettős értelemben is – vágányátállítást. Kiutat kell találni a hátrányos helyzetből, szociálpolitikai fordulatot kell végrehajtani. Szerinte az idén harmincéves szociális törvény alkotói által megálmodott jóléti struktúra túlságosan uniformizált, nem képes a legmélyebb nyomorban lévőket eléggé meglátni, megsegíteni. Nemzedékről nemzedékre újratermelődik a hátrányos helyzet.

Közel menni a lemaradókhoz

A megoldást a közelmúltban már fölismerte az állam. A szeretetszolgálat főigazgatója megállapítja: – Az alázat a lényeg, egészen közel kell menni a településekhez és a családokhoz, föl kell tárni a bajokat, és a diagnózisnak megfelelő struktúrában kell segíteni.

A módszer, az úgynevezett jelenlétprogram a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fejlesztése, jó gyakorlata. Czibere Károly bő fél évtizede, szociális ügyekért felelős államtitkárként meglátta a fantáziát ebben a koncepciómagban. Sikerült kétmilliárd forintot szereznie a kormánytól, és még az ő államtitkári idejében, 2017-ben elindult több településre kiterjedően a Végtelen lehetőség kísérleti program, a Széchenyi Terv Plusz keretében.

2019-re fölmérték, hogy összesített mutatók alapján mely háromszáz faluban legyen Felzárkózó települések program, és akkor februárban el is indult a projekt. Mostanra száztizennyolc településen kezdődött meg a munka. A volt államtitkár vezette Magyar Református Szeretetszolgálat eddig huszonegy települést vállalt el, ez a gesztornak (fő végrehajtónak) kijelölt Máltai Szeretetszolgálat után a legnagyobb vállalás.

S hogy miért éppen hagyományosan református falvakban mozognak? – A jelenlétprogram megvalósításában éppen az a mi legnagyobb hozzáadott értékünk – magyarázza Czibere Károly –, hogy tudatosan erősen építünk a helyi gyülekezeteinkre. Ahol lehet, főleg arra segítünk rá, amit a lelkész vagy több felelősen gondolkodó gyülekezeti tag már elindított. Velük együtt valljuk, nem lehet középosztálybeli gettót építeni az egyházban. Ez a cselekvő felismerés sok helyütt már a program előtt is létezett az érintett egyházközségekben. A helyi hívek közül sokan ráébredtek arra, hogy Isten ilyen szolgálatot bízott rájuk, több esetben alkalmasakká váltak arra is, hogy a projekt munkatársai legyenek.