A Márk evangéliuma negyedik fejezetében három mezőgazdasági témájú, magvetéssel, terméssel, aratással kapcsolatos példázatot olvasunk. Jézus számos példázatban szemlélteti tanítását példázatokkal, amelyek a korabeli világban élő kortársak számára jól ismert, szokásos, hétköznapi, azonban nem minden kapcsolódó részletre kiterjedő élethelyzeteket, tevékenységeket használnak, ezekből indulnak ki, hogy bemutassanak, elérhetővé és érthetővé tegyenek nagy és elvont témákat, titkokat, így az Isten országa lényegét, egy-egy jellemzőjét. „Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?” (Mk 4,30). „Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették” (Mk 4,33). Ezeket az egyszerű, de nagyszerűen megfogalmazott tanításokat mi is szeretettel és meghatódva olvassuk, értjük, hiszen ma is szólnak hozzánk.

A magvetőről (Mk 4,1–20) és a mustármagról (Mk 4,30–32) szóló példázat keretezi a csak Márknál megtalálható magától növekedő vetés (Mk 4,26–29) példázatát, amely arra helyezi a hangsúlyt, hogy az ember elvégzi a dolgát, szánt, vet, alszik és felkel, „a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan” (Mk 4,27). Majd így folytatja: „Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban” (Mk 4,28).

Az ember munkája, korán kelése és későn fekvése, fáradságos munkája (vö. Zsolt 127,2) nem hiábavaló, de nem is garancia a vetés és a termés növekedésére, minőségére, mennyiségére nézve. Nem függ tőle, tőlünk, a munkánktól. Ez az Isten országának rejtélyes titka. Pál apostol ekként fogalmaz: „Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja” (1Kor 3,7). Reményik Sándor verssora cseng még a fülünkben: „Ez a magától: ez a Kegyelem.”