A léviták szolgálatáról szóló résznek van mondanivalója a mi Isten előtti életünk és szolgálatunk vonatkozásában is. Az Ige elején azt mondja, minden reggel Isten előtt álltak, majd esténként is. Örömteli és nagy áldás az, amikor a hívő életét is bekeretezi az Istennel töltött idő: reggel vele ébredünk, igeolvasással indulunk, este hozzá térünk vissza, s álomba merülésünk előtt Isten előtt vagyunk. E keret a napközbeni időre is hatással van: elindít minket a szüntelen imádkozás, a felfelé való kapcsolattartás útján. Ott állni Isten előtt, hálával és dicsérettel. Aki tud hálát és dicséretet mondani az Úrnak, meg is tudja hallani az ő üzenetét. Az Isten dicsérete nem magányos cselekmény: bekapcsolódás a mennyei kórusba, egyelőre a földön, de annak reménységében, hogy ott is folytatjuk Isten előtti szolgálatunkat, a mennyei főpapunk oldalán, aki a léviták sorának folytatásaként az Atya trónja mellett éjjel-nappal közbenjár értünk. Jézus Krisztus mennybemenetele után az Atya előtt képvisel minket. Védőügyvédünk, s közben visszavárjuk mint bírót. Úgy igazságos, hogy egyúttal irgalmas is. Boldog, aki reggel és este is az Úrral tölti idejét!

Mk 3,22–30

23. zsoltár

Csűrös András

A következő részek a fölépítendő templomban szolgálókról szólnak. Dávid nagyon alapos és részletes tervet készít mind a templom épületéről, mind a benne szolgálókról. Szíve és gondolatai megelőzik az építést. Az öregedő, az élettől búcsúzni készülő király „egy ügyűvé” lett, csak a fölépítendő templomra, csak a majd ott folyó istentiszteletre, az eljövendő szolgálókra gondol. Ég a szíve az Úrért. Áront és fiait választotta ki az Úr, és őket szentelték föl, hogy Izráel papjai legyenek. Pap az, aki Isten szolgájaként áll az Úr előtt, Istentől megjelöltként, neki kiválasztottként, neki szentelt emberként él. Feladatuk: az Isten és az emberek közti kapcsolat közvetítése az áldozatok törvény szerinti bemutatásával, Isten szavának, törvényének megértése és tanítása, az Úr megkérdezése (4Móz 27,21). A papság Istentől rendelt küldetés, feladat, méltóság. Mi, Krisztus-követők egyetemes papságként élünk. Az úrvacsora alkalmával mindnyájan azt fogadjuk, hogy Jézus értünk adott áldozatáért hálából az egész életünket neki igyekszünk szentelni. Mit tükröz az életünk?

Mk 3,31–35

332. dicséret

Kik a léviták? Jákób fiának, Lévinek a leszármazottai, speciális helyzetük van Izráel törzsei közt. „Íme, én magam vettem ki a lévitákat Izráel fiai közül minden elsőszülött helyett, aki anyja méhét megnyitja Izráel fiai között: legyenek azért a léviták az enyéim.” (4Móz 3,12) Létük emlékeztet az egyiptomi szabadulásra, a tizedik csapásra. Feladatuk volt – a papság vezetésével – a szent sátor, később a templom és minden tárgyának karbantartása, ők voltak a „technikai munkatársak”, a papság segítői. Nehéz fizikai munkát is végeztek. Az ország fölosztása után nem kaptak külön földterületet, nem részesültek örökségben. Dávid már húszéves koruktól szolgálatba állította őket. (Szolgálatuk harminc-ötven éves korukig terjedt.) Fizetségük Izráel népének adományaiból a tized volt. Az „enyém vagy” állapotának megélése egyszerre jelenti Isten védelmező, megtartó szeretetének biztonságát, másrészt – minthogy a tized befizetése több tényezőtől függött – egzisztenciális kiszolgáltatottságot is. Elhívásuk, életük, szolgálatuk példa arra, hogy lehetséges aggodalmaskodás nélkül, hitből élni. Jézus erre int bennünket is (Mt 6,21–34). „Ki mindent szent kezébe tett, / Az nem fövényre épített.” (741.é.)

Mk 4,1–20

549. dicséret

Ők voltak azok a férfiak, ,akik ezt az istentiszteleti szolgálatot végezték" (2). Kiválasztásuk szempontja az volt, hogy prófétai ihlettel énekeljenek, zenéljenek. Honnan tudták, hogy kik azok? Ugyanazt a zenét és éneket sokféleképpen lehet előadni. Ezen az énekes- és zenész-, castingon" arra is figyeltek, kiből sugárzik Isten Lelke, ki emeli szívét az Úrhoz, ki képes magával sodorni, vinni a hallgatóságot, a gyülekezetet, ki tud abban segíteni, hogy az ember találkozzon az Úrral. A mai istentiszteleten felhangzó éneknek, zenének is ugyanez a célja: legyen híd Isten és ember közt, segítsen fölemelni a szívünket az Úrhoz. A kiválasztott, 288 tagú férfikórus és a különböző hangszereken játszó zenészek közt voltak apák és fiúk, képzettek és oktatásra szorulók, mégis összhang volt közöttük. Egy szívvel, egy lélekkel dicsérték az Urat. Az ének és zene út és mód az Úrral való találkozásra. Legyen áldás a mai ének- és zenekarok, dicsőítő csoportok, egyéni előadók szolgálatán! „Dicsérjétek az Urat!” (150. zsoltár)

Mk 4,21–25

681. dicséret

Még a templomépítés előtti időben vagyunk, de Dávid már rendelkezik a fölépítendő templom kapuinak őrzéséről is. Ez azt jelenti, hogy Dávid Isten ígérete szerint cselekszik, készpénznek veszi az Úr szavát. Dávid intézkedései szembesítenek önmagunkkal: rá merjük-e bízni magunkat az ő kijelentéseire, szavára? A kapuőrök feladata a négy égtáj felé nyíló kapuk kinyitása és zárása, a belépők ellenőrzése. Nem engedhettek be pogányokat (vagyis nem zsidókat), ellenőrizték a zarándokokat, és el kellett különíteniük a nőket és a gyermekeket. Éjjel-nappal vigyázniuk kellett a kapukra. Ezzel szemben a mennyei Jeruzsálem, Isten országának kapui örökké nyitva állnak (Jel 21,9—27)]. Mindenkit magához hívó és váró Atyánk van! A filadelfiai gyülekezetnek azt üzente az Úr: nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet" (Jel 3,8). Számunkra maga Krisztus a nyitott ajtó, általa beléphetünk a menny kapuján. E krisztusi nyitottságra adott válaszunk lehet a gyülekezeteink ,fogadós szolgálata? ahogyan az érkezőket fogadja és befogadja egy-egy eklézsia.

Mk 4,26–29

770. dicséret

Honnan voltak, honnan származtak az Úr házának kincsei? Nemzedékeken át gyűjtötték a nép vezetői – ahogy ezt ma is, gyülekezeteinkben is végzik. Hogyan bánunk örökölt – materiális és szellemi, lelki – javaival gyülekezetek és intézmények vezetőiként? Szembesít azzal a kérdéssel is: mi mit hagyunk örökül? A múlt kincseivel való élés, a múltunk tisztelete – identitásunk megerősítése lehet. A felajánlásokat, adományokat az Úr házában szolgálók anyagi fedezetére, a templom eszközeinek elkészítésére és fenntartására fordították. Az adomány a gyülekezeti életünk anyagi háttere most is. Az önként, Isten iránti hálából tett adományok, perselypénzek gyülekezeti életünk anyagi bázisát adják, Isten és emberek előtti felelősséggel kell vele gazdálkodnunk. A templom kincseinek harmadik forrása: hadizsákmány (27). Véren szerzett, emberek halála árán szerzett vagyon. Dávid éppen a harcai miatt, véres keze miatt nem építhette fel a templomot. Ellentmondásos cselekedet: Istennek trónt állítani – véres kézzel. Mégis, a mi legnagyobb kincsünk: „te, zúzott, / Te, véres szenvedő, Te, töviskoszorúzott, / Kigúnyolt drága fő”. (493.é.)

Mk 4,30–34

238. dicséret

Dávid hadseregének vezetői olyan katonák voltak, akiket hősiességük, helytállásuk és a király iránti feltétlen hűségük tett elismertté. Vitéz tetteikről részletes beszámolót olvashatunk a 2Sám 23,8–39-ben, és ugyanaz a névsor az 1Krón 11,10–47-ben is olvasható. Dávidnak kétszáznyolcvannyolcezer fős hadserege volt. A király harci sikerei azoktól a parancsnokoktól, hősöktől függtek, akik kockára tették az életüket a népért és a királyért. Dávid és a nép gyarapodása, megerősödése a katonák áldozatkész helytállásán múlott. Az Újszövetségben Pál apostol is beszél katonáskodásról. Timóteusnak írja: „Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.” (2Tim 2,3–4); „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet...” (1Tim 6,12) Önmagáról ezt írja: „Ama nemes harcot megharcoltam...” (2Tim 4,7). Az efezusiaknak ezt üzeni (és nekünk is): „Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.” (Ef 6,11) Végül: „Miért hívnak téged (Krisztusról) keresztyénnek? – hogy bűn és ördög ellen ez életben szabad lelkiismerettel harcoljak.” (Heidelbergi Káté 32. kérdés – felelet)

Mk 4,35–41

727. dicséret

Vassné Baki Ilona