Mi legyen és mi ne legyen a templom?

(Kálvinista Szemle, 1928. október 6.)

E kérdésre egy holland lap a következőkben ad feleletet:

A TEMPLOM NEM LEHET:

– olyan épület, ahová az ember az utolsó pillanatban rohan be, vagy ahonnan elkésik;

– hálóterem, ahol az ember a prédikáció vagy egy felolvasás alatt elszunnyad, hogy aztán az énektől felriadjon;

– divatszalon, ahol nőtestvéreink kalapjai és kabátjai vannak szemlére kitéve;

– bírósági tárgyalóterem, ahol az ember annyira elmerül a mások szemeiben levő szálkák és gerendák keresésének gyönyörűségébe, hogy a saját szemében lévőkről elfeledkezik;

– napközi otthon, ahova a szülők gyermekeiket elküldik, amíg ők otthon maradnak.

Mindez nem lehet a templom.

ELLENBEN LEGYEN A TEMPLOM:

– Isten háza, ahová az ember imádkozó lélekkel tér be, azzal a külön szándékkal, hogy ott Krisztussal találkozzék;

– imádság háza, ahol az egész gyülekezettel együtt Isten trónjának zsámolya elé rakjuk le nemzetünk, népünk és saját lelki szükségleteinkért való könyörgéseinket;

– ítélet helye, ahol komolyan hallgatjuk a prédikáció szavait, mélységesen megalázkodunk saját bűneink és nyomorúságunk súlya alatt s komolyan vesszük a vámszedő beismerését: „Uram, légy irgalmas nekem, szegény bűnösnek!”;

– vigasztalás háza, ahol az összeroskadt szív megnyílik a kegyelem evangéliumának ígéretei előtt, a gazdag Krisztusnak, a szegény bűnös számára tett ígéretei előtt;

– hálaadás helye, ahol az Úr gyülekezete ünnepelhet és örvendezhet minden vasárnapon és minden ünnepnapon a nekünk adatott nagy kegyelem fölött.