Az 1668-ban Leiden elővárosában egy ritka műveltségű lelkész fiaként született Hermann Boerhave, aki a XVIII. század legnagyobb gyógyítóinak egyike, mai szemmel nézve szokatlan életpályát járt be. Alig tizenegy évesen elmélyült a görög és a latin nyelvben és a természettudományokban. Egyetemi tanulmányait már tizenöt esztendős korában megkezdte, azonban ekkor azonban még nem orvostudományt tanult, hanem teológiát, történelmet, logikát, metafizikát, héber és káldeus nyelvet. Az utóbbiakat azért, hogy tanulmányozhassa a Szentírás ószövetségi könyveit. Mindez azonban csak hasznára vált az orvosi pályán, hiszen az életművének szentelt hatalmas szakirodalomból, továbbá levelezéséből kitűnik, hogy a rábízott betegeknek (és családjuknak) nemcsak a testi, hanem a lelki egészség visszanyerését szolgáló tanácsokat, recepteket is küldött. Orvosi, botanikusi, vegyészi, fiziológusi működésének jelszava s gyakorlata ez volt: „Simplex veri sigillum.” („Az igazság egyszerű pecsétje.”) Hála Istennek, még ma is vannak olyan, kivétel nélkül hívő gyógyítók, akiknek működésére ez a mondat maradéktalanul ráillik.

Boerhaave Erdélyhez kötődő kapcsolatai onnan származnak, hogy a leideni egyetem orvoskarának első számú „magister perpetuus”-aként számtalan, a távoli Erdőntúlról érkezett diákot tanított, elméleti és gyakorlati, klinikai tárgyakból egyaránt. Köztük többek között azt az ifjabbik Pápai Páriz Ferencet, aki angliai és skóciai útjai során sok erdélyi (gyakran nagyenyedi!) orvos- és teológushallgató hollandiai tanulmányainak anyagi hátterét biztosította. Egy hollandiai vándordiákleveleket összegyűjtő szegedi kötetben újra meg újra előfordul neve, nem egyszerűen a tisztelet, nem a rangjának szóló főhajtás, hanem a lelki közösség és a szeretet hangján. S éppen ezeknek a lélek és a test dolgait tanulmányozó leideni magyar diákoknak is köszönhető, hogy a nagyon szeretett, tüdőbajban szenvedő felesége, Bethlen Júlia grófnő egészségéért annyira aggódó, sok-sok imádság mellett minden követ megmozgató Teleki Sándor gróf és asszonya közös élete a várhatónál tíz évvel tovább tarthatott. Teleki grófon, az erdélyi református főkonzisztórium elnökén és élete párján tehát égi és földi erők segítettek. Többek között Boerhaave „távgyógyító” levelei; ilyeneket ő sok országba küldött, Angliától Németországig. Amikor hetvenévesen meghalt, a hálás Leiden városa ezt vésette a sírkövére: „Boerhaave gyógyító lelke megszentelt emlékére”.

Köszönet illeti egy hívő holland professzor asszony, a bölcsész-orvostörténész Rina Knoff kutatómunkáját, aki reális és spirituális szempontok szerint vizsgálta ezt az életművet. Hiszen, ahogy érzékeltettem már, századunk betegeinek is sokat jelentenek a hit és a gyógyítás világában egyaránt otthonos orvosok.