– Hű, Boldi bá! Hogy te milyen jó ötletet adtál! – sündörgött oda hittanfoglalkozás után Menyus a lelkészhez.

– Milyen ötletet, Menyuskám?

– Hogy béküljek ki Rolival, meg építsünk együtt várat!

– Az nem az én ötletem volt, hanem a tied. Én csak azt mondtam, hogy…

– Tudom, tudom! A szálka meg a gerenda. De mindegy is, mert működött! Jó, az elején annyira nem, mert Roli eléggé meg volt sértődve, de amikor Kinga néni megint mondta a toronyépítést, akkor odavittem Rolinak azt a csúcsos elemet, és nagyon örült neki.

– Ó, hogy te milyen ügyes vagy! Nagyon jól kitaláltad, hogy tudnátok kibékülni.

– Ugye? – húzta ki magát Menyus. – Mondjuk nem teljesen én találtam ki, hanem Kinga néni, mert ő mondta, hogy szép dolog lenne, ha odaadnám neki a csúcsos toronysisakot. És tényleg örült neki. Meg annak is, amikor mondtam, hogy építsünk együtt. De az igazi jó tegnap volt! Mert képzeld! Kiengedtek minket végre a homokozóba, mert most már jó idő van, és új homokot is hoztak, de annyit! Mint egy hegy! El is határoztuk Ákossal meg Jocóval, hogy építünk egy óóóóriási homokvárat. És tényleg! Három emelet magas volt, építettünk rá még tornyot is. Négyet akartunk, de aztán csak egy lett belőle, mert a többi leomlott. De mindegy, mert így is akkora lett, de akkora! El sem tudod képzelni!

– Szívesen meg is nézném – vetette közbe Boldi bá.

– Hát, ez az! – szontyolodott el Menyus. – Hogy már nincsen sehol!

– A homokvárak egy idő után leomlanak...

– Egy idő után… Persze. De hogy egy nap alatt? Boldi bá! Egy nap alatt! Mert éjszaka volt az a nagy vihar, és reggelre huss… Eltűnt a homokvárunk.

– Ó, értem – szólt Boldi bá együttérzően. – Sajnos a homokvárak már csak ilyenek. Homokra nem nagyon érdemes építeni. És képzeld, erről is beszélt Jézus!

– A homokváramról?

– Nem pont arról, de majdnem. Mert egyszer azt mondta, hogy aki figyel rá, és azt teszi, amit ő mond, annak olyan lesz az élete, mint a bölcs emberé, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. De aki nem figyel Jézusra, az olyan, mint a bolond ember, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult (Mt 7,24–27).

– De a homokozóban nincs kőszikla... – ráncolta össze a homlokát Menyus.

– Persze – bólintott Boldi bá –, éppen ezért mosta el az eső a váratokat. Akármilyen nagyra építettétek, jött a szél, a zápor és az eső, és kész. Egy éjszaka elég volt ahhoz, hogy tönkremenjen.

– Pedig mennyit dolgoztunk vele…

– Bizony – bólogatott Boldi bá –, mert a homok magában nem túl erős anyag az építéshez. Nincs, ami jól megkösse, megtartsa a homokszemeket. A víz ehhez nem elég, más anyagok is kellenek hozzá: mész vagy cement. És az sem mindegy, mire építed a falakat: puszta homokra vagy erős kőalapra. Így van ez az életünkben is. Ha nem figyelünk Jézusra, mindegy, milyen sokat dolgozunk, mennyire igyekszünk, könnyen tönkremennek a dolgok, amiket felépítettünk. Nem lesznek elég tartósak. De ha Jézusra figyelünk, akkor a legnagyobb vihar sem árthat nekünk.

– Ez szuper! Úgyis imádok az esőben kint hancúrozni az udvaron! – lelkesedett Menyus. – Csak anyu sohasem enged.

– Nem pontosan erre gondoltam – nevetett Boldi bá. – Hanem arra, hogy ha figyelsz Jézusra, akkor a bajok alatt sem roskadsz össze, és könnyebben megoldod azokat. Mint az összeveszést Rolival. Az is elég viharos volt, és látod, milyen jól kibékültetek.