Milyen ma a református egyház helyzetképe?

A kérdés összetett, zajlik a pontos adatok gyűjtése. Ezerkétszázhetven fölötti gyülekezetet számolunk a református egyházban, ezek mérete nagyban különbözik egymástól. Megesik, hogy már lelkipásztor sincs a közösségben, szórványterületként gondozzák azt, máshol akár tíz fölötti is lehet a számuk. Átlagosan tizenkét presbiter van gyülekezetenként, a legkisebbekben hat, a nagyokban akár hatvan fölött is lehetnek, óriási a szórás. Nagyságrendjét tekintve tízezer fölötti a számuk.

Mi számít kis és nagy gyülekezetnek?

Viszonyítás kérdése. Bibliai értelemben a legkisebb gyülekezet két emberből áll, az már közösséget jelent. Nyilván ilyen gyülekezetünk nincs, ám szórványterületen valóban kevesen vannak. Az ezer főt meghaladó választói névjegyzékkel rendelkező egyházközséget a törvény is nagynak minősíti.

Jelent-e problémát kis gyülekezetekben, hogy nincs elég presbiterjelölt?

Mindenképpen, és nem csak a kis közösségeinket érinti. Az emberek ezen a területen is megfontolják az elköteleződést. Az egyházközségek működéséhez természetszerűen és alapvetően hozzátartozik a presbitérium, viszont lényeges kérdések támadnak azzal kapcsolatban, mennyire alkalmasan, elkötelezetten állnak szolgálatba. Becsülve őket meg kell erősíteni, hogy ehhez a tisztséghez eltökéltség, elszántság, lelki érettség kell, és nem mondhatjuk, hogy ez mindenütt automatikusan teljesül.

Hogyan állnak a gyülekezeti tagok a választáshoz?

Ez attól függ, mennyire élő a közösség. Némely gyülekezetek bevonják tagjaikat a választásba, kikérik a véleményüket, imádkozva keresik és jelölik szolgatársukat. Másutt csupán a lelkipásztor és a meglévő presbitérium jár el az ügyben. Valahol tudatosan készítik a híveket a szavazásra, máshol kevésbé.

Mi segíthet dönteni a jelöltek közül?

Az, ha az emberek látják, mire választanak elöljárót, és ismerik annak bibliai kritériumait. Sokféle elképzelés él a fejekben a titulusról. A torzképzeteket érdemes tanítással, képzéssel, felkészítéssel helyre tenni, hogy tiszta legyen, mire való a tisztség és hogyan érdemes keresni hozzá olyan személyt, aki ezt be tudja tölteni.

Az egyházi rendben általában is a kettős elnökség elve érvényesül: a vezetőséget egy lelkész és egy presbiter alkotja. Mit biztosítanak ezzel?

A lelki feladatok, illetve azok mentén az anyagi és egyéb teendők sáfársága közös teherhordozásban valósul meg. A két szerepkör kiegészíti egymást, hiszen egyes területeken a lelkipásztor teológiai képesítése, képzettsége és lelkisége határozza meg a döntést, viszont máshol a polgári hivatású és képzettségű emberek szakértelme és rálátása segít. Holland református gyülekezetekben a presbiterek két ciklusnál nem vállalhatnak többet. Mivel ez komoly, összetett, sok időt, erőt, energiát igénylő feladatot jelent civil hivatása, családfenntartó kötelessége mellett, nem tartják elvárhatónak, hogy kettőnél több ciklust vigyen. Nálunk ez sem kulturálisan, sem történelmileg nem így alakult. Van, aki nagyobb részt vállal az elöljárói feladatokból, és akad, aki csak érintőlegeset. Ebben is bölcsen kell mérlegelni, nem lehet ugyanazt elvárni a nyugdíjastól, mint az aktív korban lévő, három-négy-öt gyermekes családfőtől. Néha beleszorulunk kaptafákba, és azt mondjuk: ha valaki presbiter, annak ennyi szolgálatot kell végeznie. Bevallom, harminckét év alatt nekem is volt ilyen gondolatom, de beláttam, hogy az egyik presbiter a lehetőségei, adottságai alapján a lehető legtöbbet megtette, viszont nem tudott annyit, mint szolgatársa, aki más áldozathozatallal több feladatot vállalt. A sztenderdek felállításában veszélyek rejlenek.