Református háttérből indult?

Szüleim nem voltak hívő emberek, de az akkori szokás szerint a keresztelésünkről gondoskodtak. Tudtam, hogy van Isten, és az üzenetét gyerekek számára is hirdetik vasárnapi iskola keretében. Nem voltam motivált, inkább játszottam. Édesanyám néha vasárnaponként elment a templomba, olyankor mentem vele én is.

Otthonról elkerülve hogyan alakult az élete?

Felnőve az építőiparban dolgoztam, sajnos ott sok mindenre rászoktam, például a munka utáni italozásra – szerencsére a cigaretta nagyon nem ízlett. Miután megnősültem, albérletben laktunk Budapesten. Vágytunk egy kis saját otthonra, a keresgélések során így fedeztük fel Pécelt, ahol hirdettek telkeket olyan kedvező áron, amelyre a mi kis szerény megtakarításunkból is tellett.

Ott előbb-utóbb már voltak jelek, hogy nem a helyes úton járok. Az egyik egészségügyi volt: sokat fájt a gyomrom, rossz volt a közérzetem, végül kénytelen voltam orvoshoz fordulni. A doktor eltiltott az alkoholtól, a kávétól és az egészségtelen életmódtól. A másik jelzés az volt, hogy láttam a feleségem esténként imádkozni, korábban azért nem vettem észre, mert legtöbbször bódult állapotban voltam.

Hogyan kerültek kapcsolatba a református gyülekezettel?

Amikor megszületett első gyermekünk, a szokásokhoz híven egyéves korában mi is bejelentkeztünk az akkori helybeli lelkipásztorhoz, hogy keresztelje meg Sanyi fiunkat. Orosz Ferenc kedves volt hozzánk, bár nem jártunk istentiszteletre, nem tagadta meg a keresztelést. Majd megszületett második gyermekünk, Gábor, őt is megkeresztelte. Talán egy év is eltelt a második keresztelő után, amikor Feri bácsi a feleségével, Babi nénivel felkeresett minket, hoztak a gyerekeknek édességet, nekünk Igét, imádkoztak, majd megkérdezték, hogy mikor indul el a családból valaki Igét hallgatni és a gyerekeket is megismertetni a mi Urunkkal.

Ez indította el a gyülekezet felé?

Igen, nagyon meghatott, hogy ennyire fontosnak érezte a lelkész a mi üdvösségünket, és arra gondoltam, hogy én vagyok a családfő, nekem kell lépnem. Az első utam a templomig nehéz volt, mert az járt az eszemben, hogy mit keresek én ott. Mégis, minden hátráltató gondolatom ellenére a lábam vitt. A templomajtóhoz érve Virág Laci bácsi (az akkori gondok) várt, de olyan örömmel, mintha már régi ismerősök volnánk, és azt jelezte: de jó, hogy itt vagy, már nagyon vártunk! Hálás vagyok Istennek, hogy olyan gyülekezetbe irányított, ahol mindenkit számontartanak. Nem tudok időpontot mondani, mikor tértem meg, de egyre többet akartam megtudni Isten üzenetéből, így azóta is naponta olvasom a Bibliát, ahol pedig tudom, elmondom az örömhírt.

Ön talán az egyik legtöbbet szolgáló a gyülekezetben.

Tagja vagyok az énekkarnak, voltam körzetgazda, patrónus, és elhívást kaptam a presbiteri szolgálatra is. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy építhetem az ő országát. A fiatal hitben járó testvéreknek is bátran merem ajánlani a szolgálatot a gyülekezetben, mert sok öröm van abban, hogy képesek vagyunk adni.

Lakókörzetében is szorgalmasan viszi és ismerteti az emberekkel az örömhírt. Hogyan viseli, ha elutasítják Isten üzenetét?

Amikor elutasítanak, azért vagyok szomorú, mert tudom, hogy nem rám mondanak nemet, hanem Isten megváltó szeretetére és az örök életre.

Mi az, amit szülőként fontosnak tartottak a gyermekeik nevelésében?

Fontos volt a megkeresztelésük, a vasárnapi iskolába járásuk, a konfirmáció és az is, hogy az iskolában jól teljesítsenek. A mi részünkben pedig az, hogy hitelesek legyünk az Istennel való kapcsolatunkban, a szülői feladatunk teljesítésében, a munkánkban és abban, hogy tudják, nagyon szeretjük őket, és mindent megteszünk a lelki és fizikai biztonságukért.