... Tüdős Klárára, a Református Nőszövetség egykori vezetőjére emlékeztünk a gyülekezetben. A nagyasszony alakja a még élő tanítványoknak a szavai nyomán elevenedett meg. Elhangzottak bölcsességei, frappáns igazságok, amelyek helyre tették azokat, akik jártak hozzá lelkigondozásra, beszélgetésre, miközben kézimunkáztak, hímeztek és varrtak. Az elegáns, híres divattervező nő bölcsessége, mély hite nemzedékeknek adott belső, lelki tartást nehézségeik idején, maga is példát adott arra kitelepítése éveiben. Nem szerette az üres fecsegést, a tartalmatlan időtöltést. Ma is idézzük őt, ha valaki csak lényeg nélkül beszél: „Mondja a semmit" Az igazi beszélgetés az, ha a valamit mondjuk.

Mindannyian vágyunk arra, hogy fájdalmainkat, csalódásunkat, kétségeinket, nehézségeinket megosszuk, hogy megkönnyebbüljünk. Csodák történnek az ilyen gyónó beszélgetések közben. De ehhez bizalomra, intimitásra van szükség, hogy érezzük, nem nevetnek, nem gúnyolnak ki minket. Van-e ilyen emberünk? Olyan, aki megkérdezi, hogy vagy, azután nem megüvegesedett szemmel hallgatja a választ, hanem nyitott szívvel. „Effata, azaz: Nyílj meg!” – sóhajtja, fohászkodja Jézus, amikor egy embert hoznak elé, aki nehezen hall és beszél (Mk 7,34).

Sokkal több néma és süket él közöttünk, mint ahányról tudunk. Talán mi magunk is elnémultunk már, mert sokszor süket fülekre találtunk. Nem voltak nyitottak, akiknek meg akartuk mutatni magunkat. Elnémult családokban élünk, a szülők nem beszélgetnek gyerekeikkel, házaspárok tagjai egymással, testvérek, szomszédok, még a gyülekezet tagjai sem. Vagy mondjuk a semmit, hogy ne legyen kínos a csend, ha egy légtérbe kényszerülünk. Néha „fecseg a felszín, hallgat a mély” (József Attila: A Dunánál). Bezárultunk, mintha önmagunk rabjai lennénk, némák, süketek és még vakok is. Igaz még mindig, vagy most is, amit egy másik költőnk így fogalmazott: „Küldözzük a szem csüggedt sugarát / S köztünk a roppant jeges űr lakik!” (Tóth Árpád: Lélektől lélekig). Vajon ki és hogyan nyithat meg minket?

Nyitottság kell a valami kimondásához, és nyitottság kell annak meghallásához is. Mindkét oldal kockázatos, mert közünk lesz egymáshoz. Nem csak könnyed, szórakoztató dolgokat hallunk. Érzelmeket kelt, együttérzéssel jár. Kötődések alakulnak ki, felelősek leszünk egymásért. Egyszerűbb bezárkózni, visszavonulni a magunk csigaházába, nehogy megsértsenek. Ma lépten-nyomon hangzik felhívás a nyitottságra és szabadságra. Vajon Isten szabadítására, a krisztusi érintésre, gyógyulásra nyitottak vagyunk-e?