Pilátus szabadon bocsátotta nekik Barabbást

Az Úr Jézus szenvedését a testi bántásokon túl az is növelte, hogy látta, amint a saját népe fordult ellene. Pilátus, a római helytartó a nép kérésére a gyilkosság miatt elítélt Barabbást engedi szabadon, Jézust pedig megostoroztatta, hogy majd később megfeszítsék. (Mk 15,13–15)

Pilátus a maga javára használja ki a helyzetet, gesztust tesz a zsidóknak, látszólag kikéri a véleményüket, bár bizonyára tudta előre, hogy a nép ezt fogja választani, különben nem ment volna bele ilyen kockázatos dologba. A nép persze nem a maga gondolata szerint döntött így, hiszen jól emlékeztek Jézus tanítására, csodáira – ettek az általa megszaporított kenyerekből, látták a bénákat járni, hallották a némákat beszélni, csodálták, amikor vakoknak adta vissza a látását, az akkor még gyógyíthatatlan leprásokat látták megtisztulni, mégis engedtek a főpapok tanácsának, akik, mintegy a mai influenszerek elődeiként, a háttérből irányították az eseményeket.

A főpapok meg voltak győződve arról, hogy az adott történelmi helyzetben szükségszerűség Jézus feláldozása, azonban ténylegesen a szent helyet féltették, amikor erről tanácskoztak: „Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is…” (Jn 11,48). A hely a templomot jelenti, amely bizonyos autonómiát élvezett a megszállt városban. Valójában a főpapok a maguk hatalmát féltették, hiszen itt ők parancsoltak a botokkal felfegyverzett templomőrségnek.

A tömeg által hozott döntések mindig megóvják az egyént a saját mérlegelés gondjától és a döntés következményeinek terhétől. Imádkozzunk olyan vezetőkért, akik nem a korszellemre figyelnek, hanem inkább a „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg” bibliai elve alapján (1Thessz 5,21) jó irányba vezetik a rájuk bízottakat!