... és közgazdasági szemlélet életünk minden területét eluralja, nemcsak a vásárlásunkat, munkavállalói gondolkodásunkat, hanem az egyházi életet is. Egy asszony egyszer azt mondta: anyaszentegyházról beszélünk, de a gyakorlatban apaszentegyház vagyunk. Azt értette ezen, hogy az egyházban férfiak uralkodnak, vezetnek, irányítanak, férfias értékeket helyeznek előtérbe, a péteri hitvallás szavait értékelik, hogy Krisztust valljuk Úrnak. Vagyis a rendszerezett gondolkodás, a dogmatika a hitünk mértéke, a cselekvő, érzelmeket kifejező hódolatadás pedig a háttérbe szorult. Talán nevetséges, sőt felháborító, vagy ostoba pazarlásnak minősíthető, amit egyszer egy asszony tett Jézussal, szembemenve a racionális, értetlen tanítványokkal.

A Mk 14,3–9-ben olvasható történet és Jézus védelmező szava mégsem a pazarlás dicsérete. Nem is a látványos ajándékozás és annak meghatott elfogadása. Jézus nem fogadott el hízelgést, nem akart hódolatot sem magának. Nem ünnepeltette magát, mint királyt, amikor közfelkiáltással megválasztották volna. Furcsa módon itt mégis azt mondja: „Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem” (6).

Mindennek csak ára van? Piaci vagy akciós ára? (Júdás csókjának is volt: harminc ezüst.) De mi az értéke a valódinak, az őszinte imádatnak, hálaadásnak? A nárdusolajat több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni. Ez akkor egy bérmunkás egész évi fizetése volt. Az a parfüm ma talán egymillió forintba kerülne. Elég lett volna, ha csak kinyitja a szelencét, és cseppent Jézus fejére egy keveset. De összetörte, és mindet a fejére öntötte.

A gazdag ifjút Jézus elküldi, hogy menjen el, és ossza szét a vagyonát a szegények között. Hát itt nem is érdekesek a szegények, hiszen mindig velünk lesznek? Jézus prófétai tettnek minősítette: „Azt tette, ami tőle telt, előre megkente a testemet a temetésemre.” Jézus a szívét látta az asszonynak, a benne lobogó szeretetet. A nagy parancsolat lényege valósult meg: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes elmédből, teljes lelkedből és teljes erődből.” (Mk 12,30) Istennek mindent. A férfias egyházban elfelejtkezünk Jézus szaváról, amelyet az asszonynak mondott: „Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére” (9).

Mit tett? A hódolatát, szeretetét, (rajongását?), teljes odaadását fejezte ki Jézusnak. Azt adta, amit a szegény özvegyasszony, aki a perselybe dobta két fillérét, minden vagyonát. Hogy jön ehhez a piaci méricskélés? Mennyit adjak bele ma a perselybe?