Illés próféta figyelmezteti Jórámot, hogy rossz úton jár, elhagyta Jósáfát és Ászá, Júda királyai útját. „…azért az Úr nagy csapással sújtja fiaidat, feleségeidet és egész vagyonodat. Te pedig súlyos betegségbe, bélbajba esel…” (14–15). Emlékezteti, hogy megölette testvéreit, akik jobbak voltak nála (13). Jórám nem volt méltó utódja apjának, Jósáfátnak. Jelleme sem tükrözte nevének szépségét: ’Jahve fenséges’. A Jórám júdeai király által elkövetett bűnök nem maradtak következmények nélkül. Nyolc évig uralkodott, már negyvenévesen meghalt, és Illés próféta minden jóslata beteljesedett. A súlyos büntetés bekövetkezik a testvérgyilkosságért, a hűtlenségért Istenhez, a felelőtlenségért a nép iránt, őt magát, személy szerint is érinti. Gyógyíthatatlan betegséget kapott. Népe eltávolodott tőle. Nem adták meg neki azt a végtisztességet, amely pedig a többi királyt megillette: nem engedték királyi sírba temetni. Életének nagy tanulsága az utókor számára, hogy az elkövetett gonosztettek büntetésképpen visszahullnak az elkövető fejére. Aki elhagyja az Urat, azt ő bűneiben és annak következményeiben hagyja. Sorsa figyelmeztető jel az emberiség számára!

Mk 14,43–52

268. dicséret

Jórámot egyetlen életben maradt fia, Ahazjá követte a trónon. Egyéves uralkodása azonban az Isten nélküli élet megdöbbentő példája. Anyjának, Ataljának a hatása alá került, „…aki bűnbe vitte” (4). Az izráeli királlyal közös háborújuk az arámok ellen sikertelen, halálának körülményei bonyolultak. A királyok könyve szerint Ahazjá meggyilkolása, amelyet Jéhú követett el, Isten döntése volt (9). De tisztességben temették el, tekintettel nagyapjára, Jósáfátra (9). Élete nagy tanítás, az ősök érdemeiből nem lehet megélni, az Úr mindenkinek a saját magatartása által ítéli meg az életét! Halála után anyja, Ataljá ragadta magához a hatalmat, ez valóságos rémuralmat jelentett Júda számára. A királyi család tagjait megölette, hatalma szinte korlátlan volt. E zűrzavaros helyzet újabb tanulságul szolgál: aki nem az Úrra figyel, az lehet akár király is, de Isten és a történelem mondja ki róla a végső ítéletet. A leggonoszabb terveknek is határt szab az Úr, és gondoskodik olyanokról is, akik által folytatódik az ő királysága! „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Mk 14,53–65

493. dicséret

Hat év nem nagy idő a történelemben, de ha megpróbáltatásokkal van tele, végtelenül hosszúnak tűnik. Ilyen éveket hozott Ataljá is Júda népére. Fia, Ahazjá júdai király izráeli vérfürdő áldozata lett, s ekkor ragadta magához ő a hatalmat, ami inkább trónbitorlás volt. A hat év alatt jól előkészített palotaforradalom zajlott, mely Jójádá főpap nevéhez fűződik, aki vallási téren is néhány újítást hozott. Jójádá főpap felesége, Ahazjá húga a templomban rejtegette a gyermek Jóást, Ahazjá életben maradt fiát. A templomba nem mehetett be az idegen származású testőrség, a lévitákat bízta meg a kapuk őrzésével, s a szent helyen védelmezett, Dávidtól származó fegyverekkel látta el őket. Jójádá összehívta az egész gyülekezetet, és mondta: A király fiának kell uralkodnia, mert az Úr ígérete Dávid fiainak szól! (3) Az ünnepi esemény énekléssel, zenéléssel járt. Felfigyelt a történésekre Ataljá is. Gyanút fogva odasietett, és az Úr házában szembetalálta magát a megkoronázott gyermek királlyal, Jóással. A nép ünnepelt. Ataljá ekkor csak egyetlen szót tudott kimondani: „Összeesküvés!” (13), majd a főpap utasítására eltávolítják a templomból, s a menedékhely elhagyása után beteljesedett rajta Isten ítélete, életével fizetett hatalomra vágyásáért, kegyetlenségéért. Hat évet eltöltött a királyságban, de a diktátorok sorsa lett a jutalma.

Mk 14,66-72

720. dicséret

Ataljá halála után már nincs akadálya a templom megtisztításának, a Baal-kultusz királyi szentjének lerombolásának, a szövetség megújításának. Jójádá főpapnak volt nagy szerepe abban, hogy lerombolták a Baal templomát, oltárait és bálványképeit összezúzták. A nép vállalta, hogy mint régen, újra csak az Urat szolgálják. Visszatértek a mózesi törvényekhez, a Dávid király által kialakított rendhez. A végrehajtott vallási reformok után történt a hétéves Jóás ünnepélyes trónra ültetése a nép előtt, ő így Dávid törvényes örököse lett. Az új király uralkodásának kezdetén – a papok gondoskodása révén – a templomban és a városban rend volt. A Baal istenség imádata Júda népének is nagy teher volt, s különösen Aháb izráeli király felesége, Jezábel pogány befolyása révén terjedt el. Ez ellen vette fel a harcot Illés próféta, életveszélybe is került. Nem kis bátorság kellett szembeszállni a kultusszal. Tettük figyelmeztető jel a mai ember számára is, mert a népek keveredése nemcsak életrendünket, hanem az egyedül igaz istenhitünket is kemény próbára teszi. Az ebben való helytállásra buzdít a mi Urunk: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel 2,10).

Mk 15,1–19

483. dicséret

A gyermek Jóás uralkodása – Jójádá főpap gyámsága mellett – jól indul. A templom felújításával kezdi, amely Ataljá idején a divatos bálványkultusz miatt erősen leromlott. Ekkor a király adót vetett ki, a léviták azonban restek voltak ennek begyűjtésében. Ekkor Jóás a templomban elhelyezett perselybe kérte a nép adományát. Ez a fizetési forma bevált, és oly nagymértékű volt, hogy templomi berendezésre is jutott. (Ennek példájára alakult ki templomainkban is az adakozás.) Az önkéntes és tetszés szerinti adományok ma is eredményesebbek, mert nem kényszer hatására, hanem belülről fakadnak. A megújított templomban ezután szabályos kultusz folyt, Jójádá főpap haláláig. Ez idő alatt a gyermek Jóás, elhagyva a gyermek- és ifjúkort, érett férfivá növekedett, és megtartva Jójádá iránti tisztelettudó szeretetét, vele egyetértésben intézte országa, népe ügyes-bajos dolgait. Az élet örök törvénye szerint azonban Jójádá is megöregedett, és nemsokára meghalt (15). A hála és a közmegbecsülés jeleképpen a királyok közé temették. Hosszú élete és megtisztelő nyughelye annak az Úrnak az ajándéka, akit egész életén át szolgált, a legkegyetlenebb időszakban is.

Mk 15,20–32

496. dicséret

Jóás (835–796) uralkodásának hosszú éveit két részre oszthatjuk. A kezdetben gyámként is működő Jójádá rokoni kapcsolatba is került vele. A főpap halála után rosszabb korszaka kezdődött. Júda vezető emberei hatására ő és népes családja visszatért az érzéki természeti vallás, az Aséra-kultusz gyakorlásához. Az Úr ítélete közeledett, de Zekarjá próféta intő jóslatára nem hallgatott. Szava nemcsak eredménytelen volt, hanem – éppen az ő, Jóás parancsára – meg is kövezték a templom tornácán. Ezáltal a király bűne nemcsak a bálványimádás, hanem szentségtörő gyilkosság is. Az ítélet így most már elkerülhetetlen volt. Szír sereg támadta meg, dúlta fel Jeruzsálemet, a király súlyos beteg lett, de alattvalói így is fellázadtak ellene. Később erőszakos halállal fejezte be földi életét. Élete példa minden ember előtt, engedelmességben indult, és erőszakos halállal ért véget. Hajlott a jóra, mégis elfelejtette mindazt, amit az Úrtól kapott! Befolyásolhatósága, önfejűsége tévutakra vitte. Ítéletét maga idézte elő, mert megtérés helyett megkeményítette a szívét. Nem elég a jót elkezdeni, meg is kell állni benne. „…állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát” (Zsid 12,1).

Mk 15,33–41

497. dicséret

Jóást halála után fia, Amacjá követte a királyi trónon (796–781). Az ő uralkodását is két időszakra lehet osztani, ahogy apjáét. Ő is jól kezdte megbízatását, de ez később ellenkező fordulatot vett. Különös, hogy több júdeai király is jól indult, azután valami megterhelte az életüket. Amacjá trónon töltött első napjaira is árnyék vetődött, apja erőszakos halála. Ez indíthatta arra, hogy – egyébként ókori keleti szokás szerint – a merénylőkön bosszút álljon. Ezután Edómmal gyűlt meg a baja. Nagy létszámú sereget gyűjtött össze, de még ez is kevésnek bizonyult a sikerhez. Ezért Izráelhez fordult segítségért, és szabadcsapatokat fogadott zsoldjába, mintegy háromszázezer főt. Isten embere azonban figyelmeztette a királyt: az Úr ellenzi az északi Izráellel való szövetségét, ezért küldje el őket. Amacjá engedett a szónak, s ennek jutalmául győzelmet arat az edómiak felett. Idáig azt tette, amit helyesnek látott az Úr, de nagy bűne volt, hogy a hadizsákmánnyal együtt magával hozta Edóm isteneit is, és kultuszt rendezett be tiszteletükre. A próféta emiatt megfeddte, de ezt fenyegetéssel visszautasította. Itt kezdődött politikai elvakultságának, tévedéseinek sorozata.

Mk 15,42–47

519. dicséret