Az 1989-es változások után került a Brassói Lapok szerkesztőségébe. Előtte tanári pályán volt...

Még korábban pedig a gyógynövénybegyűjtő vállalatnál feleltem Kovászna megye vadon termő virágaiért. Huszonnégy évesen, már kellő élettapasztalattal kerültem ahhoz a laphoz, amely gyermekkorom kedvence volt. Mert ha mást nem lehetett is olvasni benne, legalább értesülhettünk a frissen megjelent könyvekről, az importáltakról is, utóbbiakhoz persze esélyünk sem volt hozzájutni. Falusi helyettes tanárként az volt számomra a legfontosabb, ami ma is: közösséget építeni, a közösségi szellemet fenntartani.

Mikor és hogyan került az egyház közelébe?

A nyolcvanas évek végén az akkori barátnőmmel, mai feleségemmel kezdtem el ifire járni, ahol a bölcs idősebb lelkészen, Antal Ferencen kívül találkoztam lelkes fiatal lelkipásztorokkal, Bálint Lászlóval és Ménessy Miklóssal.

Ők vezettek rá arra, hogy a Bibliában fontos előírások vannak ember és Isten, ember és ember kapcsolatára. Megéreztem az egyházból eredő közösségi erőt. Ménessy Miklós üzlettársam lett a Brassói Lapoknál, megkockáztatom: barátok is lettünk. A Reménység Háza gyülekezetébe jártunk vasárnaponként a gyermekeinkkel, bekapcsolódtunk az egyházközség tevékenységeibe, végül főgondnoknak választottak.

Egyházközségi, egyházmegyei, egyházkerületi gondoknak választották. Hogyan lehet mindhárom tisztségnek megfelelni?

Remélem, hogy akik megbíztak bennem, akik felkértek e munkára, nem érzik úgy, hogy csalódtak. Igyekszem a szolgálatomat a legjobb tudásom szerint végezni. A brassói egyházmegyénél jövőre lejár a második mandátumom, ez idő alatt egyházmegyei székházat vásároltunk, összekovácsolódott egy fiatal(os), hites és hiteles lelkészi és presbiteri csapat. A Reménység Házában Szegedi László lelkipásztorral létrehoztuk az egyetemi bentlakást, az egyetemi közösséget magyar gyerekekből, akik könnyen elveszhettek volna a nagyvárosi mélyszórványban, a szekularizálódott modern Babilonban.

A keresztyén értékrendet támadják, a család fontosságát kétségbe vonják – elsősorban a nyugati világban. A közösségi média gyerekeinket is folyamatosan ilyen irányba tereli. Mit tehet az egyház, a főgondnok, mit tehetünk mi ebben az esetben?

Életünkkel kell példáznunk azt, hogy nincs igazuk azoknak, akik kétségbe vonják a Szentírás igazságát. Lehet, hogy ma többen vannak és hangosabbak is, mint a keresztyének, de nekünk akkor sem lehetnek kétségeink a hitünk felől.

Mit tart az ember legfőbb erényének?

A szeretet képességét és a szolgálatkészséget. Mindkettő az Úr ajándéka. A szeretet képességét és a szolgálatkészséget. Mindkettő az Úr ajándéka.

Világi szemmel nézve a jelenlegi helyzetben mi az egyház legfontosabb feladata, küldetése?

Mindenekelőtt meg kell vizsgálnunk, hogyan állunk. Az elmúlt harminc, de inkább tíz évben gyökeresen megváltozott a világ. Az évszázados tapasztalat, amelyre eddig támaszkodhattunk életvitelünkben, ma már nem sokat ér. Például az egyház nem hagyakozhat arra, hogy a keresztyénség magától értetődően hagyományozódik tovább a következő nemzedékre. Jézus felhívásának teljesítésére van szükség (Mt 28,19): lelkészeknek és világiaknak hirdetni kell az Igét a fiatal nemzedéknek. Ehhez elengedhetetlen az új találkozási alkalmak megteremtése. Közös nevezőre kell hozni a modern világ kikövetelő toleranciáját és a saját pozíciónkat: ki kell mondani, mit képvisel az egyház, és mit nem fogad el. A valóságot és a szabadságot kell összeegyeztetni az egyre inkább erre vágyó híveknek. A pénzügyi haszonelvűségről végképp le kell mondani. Az egyház elsőrendű feladata az marad, hogy az Isten embereket elhívó segítségével evangéliumi lelkületű, egyaránt isten- és emberközeli közösségeket hozzon létre és tartson fenn, nem utolsósorban diakóniai munkát is végezve.