Köszönik a kimerültséget?

Visszatérő hiba a mindennapi írott nyelvhasználatban – s a média szövegeiben – a hasonló alakú szavak összecserélése. Meghökkentő közlések következnek: „köszönjük a lelkipásztoroknak, felkészítő hitoktatóknak a munkáját, fáradtságát”; „megköszönte a tanítók fáradtságát”; „Előre is köszönöm fáradtságát!”; „Zavartan megköszönte a postás fáradtságát.” E citátumokban nem sok köszönet van, mert mindegyik azt jelenti, hogy a fáradt állapotért: a fáradtságért mondanak köszönetet a megszólalók. Ezért pedig nem szoktak hálálkodni… Pontatlan és mulatságos is az efféle közlés. Nyilvánvaló persze, hogy figyelmetlenségből vagy tájékozatlanságból ejtettek hibát a szövegezők, s nem udvariatlanok akartak lenni, nem a kimerültségért, az elcsigázottságért hálásak… A szövegkörnyezetből ugyanis világos, hogy mindhárom beszélő a fáradozás folyamatát, tehát a fáradságot köszöni meg.

Az idézett szövegrészletek helyesen: köszönjük a lelkipásztorok, felkészítő hitoktatók munkáját, fáradságát; Előre is köszönöm fáradságát!; megköszönte a tanítók fáradságát; megköszönte a postás fáradságát.

Nemegyszer azonban a fáradság lép – tévesen – a fáradtság helyébe: „ólmos fáradság nehezedik rám, és csak lézengek”; „Krónikus fáradság esetén a szervezet immunrendszerét kell megerősíteni”; „Mentális fáradságot érzett a harmadik napon.” E közlésekben a ’fáradozás, (fárasztó) munka’ értelmű, a folyamatot jelölő szót használták – helytelenül – a szövegezők a fáradt állapotra való utalás helyett. A szótévesztést kiküszöbölve: ólmos fáradtság nehezedik rám; krónikus fáradtság esetén; mentális fáradtságot érzett.

A fentiek tanúsága szerint sűrűn előfordul – más hasonló hangzású szavak összetévesztése mellett – a fáradság és a fáradtság főnevek hanyag használata is. A nyelvművelők fáradsága ellenére.