... mindannyian, nemcsak a diákok, egyetemi hallgatók most a vizsgaidőszakban, hanem minden ember mindig, minden nap. Visszaemlékezve ifjúkori élményeinkre: mennyit izgultunk az iskolában feleléskor, vizsgákon! Milyen jó lesz, gondoltuk, ha véget ér az a korszak és következik a felnőttkor! Nem kell többé idegeskedni és félni a szigorú tanároktól, nem kell felelni többé. Hamar rá kellett jönnünk, hogy a vizsgák folytatódnak a munkahelyen, az emberi kapcsolatokban és a családi életben. Interjúra, felvételi beszélgetésre kell menni egy-egy munkahelyen, hogy megfelelünk-e a követelményeknek. És ha valami nem jól sikerül, nem szívesen vállaljuk el a saját felelősségünket, azonnal másokat hibáztatunk érte. Holott ez része a hétköznapi megméretésnek. Vajon milyen (lesz) Isten ítélete? Hogyan lát minket a Teremtőnk?

A zsoltáros hosszan elmélkedik, elemzi önmagát és Isten munkáját az életében, mire végül egészen át meri adni magát az ítélő Istennek: „Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körül fogtál, kezedet rajtam tartod.” (Zsolt 139,1–5) Ennél a pontnál a menekülésre gondol. Megretten attól, hogy valaki mindent tud róla, és állandó tanúja minden mozdulatának és gondolatának. Riasztó valóban, hogy mennyire védtelenek és mezítelenek vagyunk előtte. Ádám, az első ember is elrejtőzne Isten elől, és nem lehet (1Móz 3,8kk): Mit tettél?

A felelősség jobban hozzánk tartozik, mint a testünk. Abból egyszer kivetkőzünk, de Isten színe előtt előbb-utóbb és legutoljára is vállalnunk kell a számadást, hogyan éltünk, mit gondoltunk, mondtunk, tettünk vagy mulasztottunk. Szeretjük a körülményekre, a helyzetre, a másik emberre, az ellenségeinkre hárítani a felelősséget. Másokat vádolunk, mentegetőzünk, és néha sikerül elaltatni a lelkiismeretünket. Magunk is elhisszük védekezésünket, ártatlanságunkat. Pedig az a dolgunk, hogy egy életen át tanuljunk, fejlesszük értelmi intelligenciánkat, növeljük érzelmi intelligenciánkat is, mert az önfegyelem idős korban is tanulható. Lelki-szellemi és hitbeli képességeink növelését pedig kérjük imádságban Jézus Krisztustól! A spirituális intelligencia ajándékba adott lehetősége mindenkinek.

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (23–24)